Végső állomás: Vérvonalak (Végső állomás 6.) (2025) 72% 133★

A hatodik állomás – De komolyan, ezen a ponton már igazán lehagyhatnák ezt a „végső” szócskát, mert ez sosem lesz a valódi végső, ha pl. a jelenleg 16+ részt taposó Final Fantasy játékokból indulok ki.
Még én sem gondoltam volna, hogy az előző 5 pótlása után ilyen izgatottan fogok erre beülni, azonban míg a büfé előtt vártam a kezdést, egy olyan hírbe botlottam a neten, miszerint egy külföldi moziterem plafonja pont ennek a vetítése közben szakad le… de nem is ez a legijesztőbb a dologban, hanem az, hogy állítólag nem halt meg senki, mire valaki okosan bekommentelte: „Még nem…” Ugyan a szabályok szerint ez nem így működik, de miután elfoglaltam a saját kis helyem, akaratlanul is az álmennyezetet fürkésztem a tekintetemmel, de megnyugtatott a felismerés, hogy annak határa pont az előttem lévő sorban van, (Leghátul szeretek ülni.) miáltal egy hasonló helyzetben alapból nem lennék veszélyben… ettől legalábbis nem.
Rátérnék viszont a lényegre: IMÁDTAM! Ez pedig eszméletlen teljesítmény egy 25 éve ugyanarra a sémára épülő, erősen hullámzó minőséget mutató szériától. Sokan emiatt a legutóbbi Sikoly folytatásokhoz hasonlítgatják, azonban Ghostface ámokfutásai szinte végig tartották a szintet, és ott szerintem(!) nem volt igazi mélypont, ahonnan vissza kellett volna térnie. Itt azonban anno a 3D mánia csúnyán betett a szériának, így joggal tűnt el közel 15 évre.
A kezdő 20 perc kapásból egy nagybetűs CHEF'S KISS. A szokásos nyitó katasztrófa felépítése, hangulata, (A soundtrack választások is zseniálisak végig.) fordulatai, és az effektjei a sorozat legjobbjai lettek. Amint beindultak az események, szinte végig vigyorogtam, az spoiler. Ez a jelenetsor nyilvánvalóvá tette, hogy ez sokkal lazább lesz, mint a korábbiak és bizony nem fukarkodtak a fekete humorral, ami ráadásul 100%-ban működött. Igazából mindenben toronymagasan (höhö) ezt élveztem a legjobban, hisz a halálok kivitelezése, módja, a félrevezetések, a kisebb-nagyobb visszautalások, mind-mind agyamentek, de egyben okosak és szórakoztatóak is. Nem beszélve arról, hogy végre a karakterek többségét is kedveltem, Erik figurája pedig tényleg lopta a show-t. Vele kapcsolatban mondjuk a mozikban vagy 3x látott előzetes spoiler… Díjaztam még, hogy visszanyúltak egy több résszel korábbi kibújóhoz, illetve megemlítették, hogy a 2. rész egykori túlélője ezzel valóban kiváltotta magát, (Tehát nem halt meg off-screen, mint pl. az elsőből Alex.) plusz tetszett Iris kis „matekkönyve” is, ami alapján már spoiler. Úgy elrepült amúgy ez a közel 2 óra, hogy csak lestem: Ennyi?! Ez volt konkrétan az első, amiben sajnáltam, hogy nem nézhetem tovább és spoiler Részben emiatt ez egy zárójeles 10 csillag. Megint volt 2 szakasz, ahol egyszerre több karaktert intéztek el, amit itt is kissé megúszósnak éreztem, ráadásul a lezárás is valahogy olyan gyors és hirtelen lett, mintha tényleg szimplán csak kifogytak volna a további ötletekből, vagy spórolnának egy újabb folytatásra. Oké, vicces volt a spoiler, de na. Hagyok teret az esetleges 7. résznek, hátha az már annyira jó lesz, hogy teljes szívvel megadom rá a tízest. (Persze kizárólag és szigorúan csak a maga kategóriájában.) Mindenesetre bátran ajánlom mindenkinek moziban, aki jelenleg még agyal rajta, hogy megnézze-e.

ui.: A stáblista alatt döbbentem csak rá, hogy a fiatal Iris az Stargirl (Brec Bassinger) volt. ^^

A Végső állomás filmeket nem a tartalom, a mély mondanivaló miatt szeretjük. . . azaz de, sok pillanat igazán mélyre hatol és velős is, csak nem éppen abban az értelemben. Annak idején egyedibbnek számított a horrorok között, és annak ellenére, hogy a folytatások ugyanarra a sémára épültek, továbbra is élvezhető maradt. Sokan pont ezt kritizálják benne, pedig a fő katasztrófa, a karakterek és a halálnemek mások, így nem mondhatni unalmasnak, újra kíváncsivá tesz arra, mi fog történni. . . vagyis azt nem nehéz kitalálni, hisz a franchise lényege, hogy mindenki meghal, csak a halálok különbözősége, kreativitása és valljuk be, a látvány viszi el a filmet. Ugyanaz a recept, de másképpen fűszerezik.
Ugyanakkor az 5. részre már számomra is kifulladt kissé spoiler, így nem voltam túl bizakodó. Régen, egészen fiatalon kezdtem el nézni, személyes emlékek is fűznek hozzá, így elsősorban a nosztalgia és némi Tony Todd „megemlékezés” vitt be húzóerővel a moziba. És milyen jó, hogy így alakult!

Bár a Vérvonalak sem váltja meg a világot (azért az 5 rész után nem tudom, miért is várja ezt bárki), de mégis különbözik a többitől, sikerült valami újat vinni bele, és összekapcsolni a kezdetekkel. Számomra talán az elején lévő katasztrófa is durvább volt, bár valószínűleg csak azért, mert már 2 méter magasban is rettegek. Továbbá ez a rész nem mindig volt olyan kiszámítható, mint a többi, akadtak benne meglepetések. Emellett azokra tényleg a tartalmatlan trancsírozás a jellemző, míg ebben azért volt történet és misztikum, horrorisztikusabb elemek is.

A karaktereket illetően részemről a nagymama és Richard Harmon volt kiemelkedő, és nem(csak) azért, mert az összes többi jelentéktelen volt. spoiler. Tony Todd pedig Tony Todd. Méltó emléket állítottak neki ezzel a résszel. Mintha előre tudták volna, amikor készítették az ominózus jelenetet. . . Kemény volt. Ugyanakkor szegény autentikus alakítást nyújtott a félhulla megjelenésével, látszódott rajta az előrehaladott betegsége. Itt megemlítendő a film további hatalmas pozitívuma, azaz, hogy a spoiler.

Egyedül azért nem tökéletes, mert hamar lezavarták (bezzeg a hülyeségeket órákon át húzzák, ezt még néztem volna), több halálesetet vártam volna, illetve a vége főleg összecsapott lett, arra pedig már én is azt mondtam, hogy tipik „végsőállomásos”.
Ennek ellenére eddig nem tudtam kedvencet megnevezni a franchise közül, most azonban ez változott.

„A kórházakban ezerféleképpen lehet meghalni." – Az biztos, főleg a magyarországi kórházakban. Volt az első gondolatom, amikor ezt meghallottam.

Nagyon féltem, hogy ugyanolyan rossz lesz, mint az utóbbi részek, de szerencsére pozitívan csalódtam benne.

Szerintem ez a vérvonalas alapötlet nagyon jó, tetszett az is ahogyan bemutatták a filmbe ezt a koncepciót, valamint jó volt a családi dinamikát is látni egy ilyen szituációban. Egyetlen egy bibi ezzel az, hogy megszületett egy plot hole (?). spoiler

Azt sajnálom, hogy a karakterek nagyon laposak lettek. Persze mindegyik részben ugyanolyanok voltak, de most egy olyan karakter sem volt, akit megkedveltem volna. Talán Charlie-t és a teknőst. Mondjuk volt a karaktereknek egy-két megmozdulása, amin kiégtem. (Kórházban a babák, 10/10-es jelenet, örök kedvenc.)

Halálok nagyon tetszettek, de arra semmi sem készített fel, hogy a vége ennyire csalódáskeltő lett. Én nem vártam sokat, se keveset, de ez semmilyen volt. Főleg, hogy még előkészítették. Inkább leptek volna meg.

A Végső állomás filmeknek (a silány 4. részt leszámítva) nagyrészt sikerült elérnie, hogy fel legyen bennem korbácsolva a bűnös élvezeti faktor. Kiváltképp a 2. és 3. résznél tudta ezt abszolválni, amiket azóta sokszor újranéztem, és mai napig remekül tudok rajtuk szórakozni. A 2011-es 5. résszel szerintem kapott a sorozat egy emlékezetes, ügyesen előhúzott, keretbe foglaló epilógust, így záróepizódnak teljesen elégedett voltam vele.

Ennek okán egyáltalán nem tartottam létjogosultságát annak, hogy újraélesszék a sorozatot. Mikor híre röppent, hogy érkezik egy új rész, Bloodlines alcímmel arra is csak legyinteni tudtam. Még az első előzetese sem győzött meg, hogy lenne bármilyen létalapja feltámasztani egy bő évtizede lezárt szériát. No, de aztán mikor jöttek a kezdeti kritikák eléggé kikerekedtek a szemeim. Ugyanis a korábbi részekkel a szakma finoman szólva nem bánt kesztyűs kézzel, metascore-on az 5. rész állt a legjobban 50 pontos átlaggal, a 3. még 43-mal a sárga zónában, a többi viszont bőven a negatív tartományba esett. Ezzel ellentétben a Bloodlines meglepően magas 75 ponton tanyázott 20 review alapján, ami alapjáraton is kimagaslóan jó, egy horrornál meg egyenesen isteni. Néztem is sokáig, hogy wow, mi a fene történt itt kérem? Mit tudott felmutatni ez a film a szakmabelieknek, amit az elődök nem? Persze az ilyen oldalakra nem feltétlen kell alapozni, érdemes ezeket a helyükön kezelni, hiszen nem egyszer fordult elő nálam, hogy szöges ellentétben voltam egy érdemtelenül magasztaló/savazó alkotással (utóbbinál lásd pont ennek a szériának a 2.-3. része). Mindegy a lényeg, hogy ez az infó és az egyre több pozitív visszhang csak felcsigázott, és látva a filmet, ha nem is történt szerintem olyan drasztikus minőségbeli ugrás, számomra a 2. és 3. rész színvonalát simán meg tudta ugrani, ezzel kvázi eléjük tudott sorolni a franchise legjobbjaként.

A sorozat cselekményére jellemző mintavonalat persze nem engedte el a Bloodlines, viszont sok meglepően kreatív megoldás került bele írásilag(!), ami valóban jóval érdekesebbé, izgalmasabbá, ívesebbé tette a történetet. Ennek következtében a karakterek kaptak megfelelő hátteret, múltat, a családtagok közti viszony klasszul átlátható, megérthető, némelyiküknek sorsát még sajnálni is tudtam. Mondjuk olyan irtó mély drámára nem kell gondolni, de rendkívül jól eső tudott lenni, hogy a kapcsolatukra kellő időt fordítottak. Külön megemlíteném Eriket, aki sokáig a kötelezőnek mondható szkeptikus figura, racionálisabban áll hozzá a kialakult helyzetekhez, mi több fel is tudta dobni a hangulatot önironikus sötét humorral.

A Bloodlines ebből láthatóan ugyancsak szórakoztatás orientált és azt szuperül is teljesíti. A már megszokott nyitó katasztrófajelenet helyszínileg nagyon el lett találva (fú, magam is beleszédültem) és emellett roppant hangulatos, mozgalmas, intenzív szekvencia. A széria eddig is bővelkedett a cifra, kemény halálesetekben, itt érzésem szerint az alkotók rá tudtak még erre pakolni, és a gore többlet még egy fokkal durvább és nyersebb lett, piszok hatásosan kivitelezve. Külön tetszett, hogy gyakran nem mindig tudni kibe, pontosan mikor csap be a ménkű, ezzel növelve a suspense-t. Ugyanakkor, ahogy az ezt megelőző epizódokban is, akadt néhány olyan elhalálozás, amit nem bírtam ki röhögés nélkül, ezzel is megvillantva a dark comedy szegletét.
Sejteni véltem, hogy lesznek visszautalások a régebbi filmekre, igazság szerint nekem csupán egy konkrét részre tűnt fel több hivatkozás, az viszont kifejezetten elegánsra jött össze. És persze ott van a legenda, a néhai Tony Todd kisebb szerepe, akit méltóságteljesen ágyaztak bele a sztoriba, és akinek a búcsúszövegét aranyba kéne önteni.
Még ha egyes részleteiben vagy a következetességeiben lehet fogást is találni, ezzel együtt a Bloodlines kitűnő vérfrissítést szállított a szériába, 2025 egyik legnagyobb meglepetése számomra.

Egy sorozat 6.részétől alapvetően már nem sokat vár az ember, de azt is láttuk hogy a hosszú szünet jól is elsülhet, így volt ez a Sikoly 5-6 esetében is.
Szerintem itt az újabb példa. Teljesen korrekt filmet sikerült lehozni, néhány korábbi filmtől még jobban is sikerült. Top3ban benne van a 6ból, érdemes megnézni!
UI: a nyitójelenet szerintem a legjobb volt az összes közül!!

A vége nem tetszett, de azért nézhető volt. Lekötött végig és örültem neki, hogy végülis érthető volt úgyis, hogy a Végső Állomásokból csak az első két két részt láttam. Az első részt még kisgyerekként (no comment, természetesen titokban) a második részt is, viszont az elsővel ellentétben a másodikat soha nem néztem meg mégegyszer annyira nem fogott meg. Az első tetszett. Szerintem azt mindenképp érdemes megnézni a Vérvonalak előtt. Na nem azért, érthető anélkül is, csak az elsőt aki látta az kicsit jobban el fog tudni igazodni a Vérvonal világában.
Egyetlen egy problémám van ezzel a filmmel: a gyász ábrázolása. Az valami rettenet tré. Itt most nem egy egymáshoz lazán kapcsolódó baráti társaság tagjai hullanak, mint a legyek, hanem egy konkrét családról van szó. Tehát, mikor egy bizonyos illető elveszti a házastársát és a gyerekeit…nem is tudom talán nem olyan képet kellene vágnia, mint aki épp lekéste a buszt és várhat másfél órát a következőre. Értem én, hogy az ilyesfajta filmeknek nem célja, hogy oscar díjjas alakításokat csikarjon ki huszadrangú noname színészekből, de tényleg irritáló volt, ahogy a család tagjai hullanak, mint a legyek és jóformán csak vállat rántanak az átmenetileg még életbenlevők. Ez egy Horrorra Akadva horrorvígjátékba elmenne, de a Végső Állomás nem vígjáték, halálosan komolyan veszi magát, viszont bizonyos drámainak szánt részeket botrányosan sz#rul kezel.
A végéről nem akarok írni, mert úgy ahogy van spoileres lenne, a lényeg, hogy nem értettem egyet sem a látottakkal sem a hallottakkal.
A halálnak viszont meg kell adni hogy pofátlanul ötletes módon cserkészi be áldozatait. Látod, ahogy lassan építgeti fel a csapdákat, aprócska egymáshoz látszólag egyáltalán nem kapcsolódó és össze nem illő darabkából, innen-onnan választ egy eszközt, ősszeépíti és kész az illetőnek béke poraira. És utólag mikor már kész a műalkotás ( a.k.a miután az illető megmurdelt) akkor látni, hogy pontosan a csapda részei hogyan kapcsolódtak egymáshoz. Az alkotóknak amennyire nem ment a drámai szál meg a karakterek több dimenzióban való ábrázolása legalább a halálnemek bemutatásával képesek voltak kárpótolni.

4 részt láttam az ezt megelőző 5-ből, így van némi viszonyítási alapom. Ezek a filmek variációk egy témára és tulajdonképpen az ember csak azért nézi, hogy milyen kreatív halálnemeket írtak bele, mert a tényleges főszereplői ha a credit listáig vagy a következő részig ki is húzzák, már nagy szó. Miután az első rész átugrálós ötletét úgy tűnik kaszálták a folytatásokból, most kapunk némi reményt, hogy a halált ki lehet játszani és emellé még egy épkézláb ötletet is az alapfelvetés továbbszövésére, de lévén, hogy egy horror széria 6. részénél járunk és eddig csak arra tellett tőle, hogy a Halálból amolyan Ted Bundy-MacGyver személyiséget faragjon ami előszeretettel trancsíroz idióta tiniket, ez a kreatív adalék… too little too late.

Egy horrornak általában NAGYON jót tesz a család szerepeltetése, hiszen sokszor te is inkább csak annyit tudsz érzelmileg invesztálni a karakterekbe amennyit ők hajlandók egymásba. De egy nagy és sokrétű család szerepeltetése, főleg úgy, hogy sokakra 10-12 perc játékidő jut nem oszt nem szoroz, hiszen esélyük sincs elmélyülni a karaktereknek és marad az aki első ránézésre szimpi annak szurkolsz felállás. Ez jelen esetben a „final?” girl (csak a spoilert elkerülendő), vagy sassmaster Richard Harmon. Utóbbi szerencsére elvicceli az egyébként valóban röhejes koncepciót.

A széria egy tiszes darabja, akinek a többi tetszett most sem fog csalódni és sokaknak érthető módon ki is emelkedik és látom miért. De ismétlem: ez sajnos sokkal inkább a Végső Állomás franchiset minősíti, nem a Vérvonalakat. És természetesen még mindig egyetlen szó nem esik arról, hogy mi alpaján lesz random embereknek látomása a saját halálukról. De mivel egy szadista rohadék vadászik rájuk, gyanítom, hogy így akarja érdekessé tenni magának a játszmát.

10/7 csillag
A Végső állomás sorozat hatodik része ismét visszatér a jól ismert alapötlethez: a halál nem felejt. Aki valahogy elkerüli a neki rendelt sorsát, azt előbb-utóbb utoléri – méghozzá a lehető legkreatívabb és legvéresebb módon. A halál ebben az univerzumban nemcsak könyörtelen, hanem kifejezetten ravasz is: ha elsőre nem sikerül, újratervez, és addig ügyeskedik, míg el nem kapja az áldozatát. A történet főszereplője Stefanie, egy egyetemista lány, akit visszatérő rémálmok gyötörnek. Úgy érzi, valami sötét és elkerülhetetlen végzet leselkedik rá és a családjára. Ezért hazautazik, hogy megkeresse azt az egyetlen embert, aki talán megtörheti ezt a baljós láncot. Közben egyre több bizarr és brutális haláleset történik, és a nézőnek az az érzése, hogy a halál tényleg nem lazsál. A film során a klasszikus „végső állomásos” érzés teljesen megvan: morbid halálesetek, furcsa véletlenek és egyre fokozódó paranoia. A kivégzések most is kreatívak, néha egészen abszurdak, de pont ez a beteges kiszámíthatatlanság az, ami miatt működik az egész. Számomra horrorfilmként nem igazán állta meg a helyét – nem volt ijesztő, nem borzongtam meg, jumpscare se nagyon volt. Viszont brutális és véres jelenetekből bőven kaptunk, és ezek tényleg látványosan lettek megcsinálva. A karakterekkel most egész könnyű volt együttérezni – szerintem aranyos kis család volt, csak hát… elég pocsék sors jutott nekik. A párbeszédek sem voltak sablonosak, sőt, néha meglepően természetesnek és őszintének hatottak. Nem mondanám, hogy ez a rész új szintre emeli a sorozatot, de nem is lóg ki lefelé. Egy estére tökéletes kikapcsolódás, ha valaki szereti a morbid játékot a sorssal és a szaftos, véres jeleneteket. Összességében 10/7 csillagot adok rá. Nekem tetszett, jó kis film volt, még ha nem is rémisztett meg – de legalább kárpótolt azzal, hogy rendesen szétcsapta a szereplőket

A Végső állomás: Vérvonalak a groteszk fekete komédia és a kaszabolós horror egészen szórakoztató egyvelege. Tekinthető úgy, mint egy szellemes körítéssel kínált, kiadós vérfürdő a trancsírosabb szórakozás kedvelői számára. De akinek ennyi szellemi perverzió nem elég, az morfondírozhat azokon az áthallásokon, amelyek a filmet egy évezredes kulturális örökséggel kapcsolják össze.

Bővebben: https://www.roboraptor.hu/2025/05/22/vegso-allomas-verv…

Jópofa, hasonlóan szórakoztató, mint a többi, és szépen alájuk játszott azzal, hogy elmesélte az egész sorozat origóját (spoiler). Azonban az, hogy egy amerikai és japán szereplőnek spanyol lányuk legyen az kissé furcsa vérvonal…