Valójában a film feszültsége abból táplálkozik, ahogy a két lány hosszú idő után újra találkozik egymással. A régi emlékek, az örökre fogadott barátság, az egymás iránt érzett, és a vásznon is tapintható szeretet az egyik oldalon, a másikon pedig az a – mindkét félnek – fájó igazság, hogy ahogy a vallásos nem érti meg a profánt, úgy fordítva se. Alina nem érti meg, hogy Voichitának az Isten elég, sőt neki csak Ő kell, Voichita pedig azt nem érti meg, hogy nem lehet ezt megérteni. A két világ közötti átugorhatatlannak tűnő szakadék a városban játszódó jelenetekben a legszembetűnőbb, még ha az utolsó percek rendőrkocsijában picit mintha összetalálkozni látszik. Jobb befejezést nehezen találnánk.