Még gyerekként láttam, több jelenet is megmaradt, mert a filmnek hihetetlen a vizualitása, főleg az, mikor az első rózsa vörös lesz, de egyébként csak arra emlékeztem, hogy Jennifer elég sekélyes az elején meg, a viccesebb részekre.
Felnőtt fejjel persze már több poén is leesett, meg persze a történet lényege is, hogy ne akarjunk beolvadni, vagy megelégedni egy semmilyen élettel, hanem merjünk individualisták lenni, merjünk különbözni akkor is, ha ez fájdalommal, de boldogsággal is jár.
Nagyon tetszett a film és rendkívül fontosnak tartom. Hasonlít az Emlékek őréhez, de Pleasantville mind a filmnél, mind a könyvnél jobban tetszett. Itt valahogy szerethetőbbek a karakterek, meg maga az „elnyomó rendszer” sem az a velejéig gonosz, annak az oldalnak is megvannak a maga érvei és erkölcsei.