A főszereplő szempontjából pontos kép a közösségi média káros hatásáról; és arról, hogy miket súg a depresszió az embernek. Talán egy kicsit a másik fél mögé, a közösségi oldalak képmutató mivolta mögé is lehetett volna tekinteni, de most nem azon volt a hangsúly. Általában hatással van rám, ha filmen látom az életem; a legtöbb gondolatot kiidézhettem volna, de igazából így is eleget hallom ezeket, szóval… Gondolom, mások is vannak így, sajnos. Akik szeretethiányosak, és mind az életben, mind a világhálón halványnak, láthatatlannak, értéktelennek, kirekesztettnek érzik magukat. Értem a végét is, hogy kell a remény, de nekem túl pozitív. A valóság, a világ az egyénen kívül van, azoknak csak az érzékelése van belül. A kettő közül az utóbbi formálása tűnik reálisabbnak. De biztos olyan könnyű?