lassú cseppekben kimért száznegyvennégy perc egy belső világ kivetülése amely kapaszkodót keres az őt körülölelő vakságban melyből nyitná szemét de csak fantomo(ka)t lát mely saját retinájáról játssza történetét ahol az égen a lassan gyülekező viharfelhők egyre fodrozódó útvesztőin még át-áttörő napsugarakba kapaszkodni vágyó benső világ örvénylő talajvesztéséből történő feleszmélés dörög rá