Ez a musical egy életérzés. Egyszerűen ennyi, de nem is kell több. Amikor hangosan, felszabadultan énekli az ember a „Manchester, England, England”-et a tévé képernyője előtt, majd nagyokat nevet a „Black Boys, White Boys”-on, de csak azért, hogy a következő pillanatban a „Doors locked” jelentősen elvegye az életkedvét és hitét az emberiségben… nos, akkor az a film tud valamit.
„Let the sunshine, let the sunshine in, the sunshine in…”