Imádom! Látszatra annyira legalja alpári humorú celluloidpocsékolás, hogy nem igaz; de aztán újra meg újra megnézem, és rájövök, hogy ennél őszintébben és szebben (!) a gyerek-(pót)apa kapcsolatot ritkán ábrázolják. Őszinte – jobb szót nem tudok hirtelen.
És amúgy én is szeretnék egy olyan plüsselefántot *__*