Az elején határozottan nem tetszett, Oliver valahogy nem volt szimpatikus, aztán szépen lassan egyre jobban bevonódtam, az utolsó perceket már együtt sírtam végig Elioval.
Kegyetlen, hogy mindig ilyen befejezést csinálnak. Tudom, hogy hatásosabb, én vagyok rá az élő bizonyíték: itt ülök kibőgött szemmel.
Gondolatban azért beleképzelem őket egy örök nyárba, ahol francia művészfilmesen weird dolgokat csinálnak, barackot esznek (a barackot csak évesre használják, fujj, Elio), és baromi boldogok.
(Még egy mondatot ejtsünk a szülőkről is. Best szülők ever. Tankönyvben kéne mutogatni őket. :) )