Úgy a felénél kezdtem azt érezni, hogy „jó, én most itt egy kicsit leállítom, mert azt a maradék másfél órányi beszélgetést nem fogom bírni agyilag.” Félreértés ne essék, én imádom az ilyesfajta karakterközpontú filmeket és sorozatokat is, ahol rengeteg a párbeszéd és szép fokozatosan ismerjük meg a szereplőket, főleg akkor, ha remek színészi tehetséggel párosul, de azért majdnem három óra, az számomra sok! Viszont nem állítottam le, mert úgy a felénél újra leszögezett a képernyő elé és baromira elkezdtem élvezni, amit látok. Néha azért tényleg fájdalmas volt az a sok lényegtelen jelenet, szó szerint nyújtotta/húzta a filmet, de összességében nekem nagyon tetszett!