Van abban valami félelmetesen elegáns, hogy egy jó filmhez nem kell más, csak egy szoba, no meg 12 ember. Nem zsonglőrködik a látvánnyal, nem akar lenyűgözni, miközben mégis azt teszi azzal, ahogy kibontja az emberi természetet.
Persze 1957-es a film, így némiképpen kissé beszűkültebben állnak dolgokhoz, és azért feltűnik némi sztereotípia is, de azért ez a film, tényleg rendben van.