rocketdog karca
Kedvenceim mostanáig
Nem keveset sakkoztam, hogy a legtöbb számomra fontos filmet, rendezőt megemlítsek.
Az itt követezők nem feltétlenül a legjobbak, de az üzenetükben, hatásukban egyformán kimagaslóak.
1) Anyám és más futóbolondok a családból (2015) – Film a folytonos újrakezdésről (vagy épp menekülésről), amit az elemi szintű szelídség, humor és mély szeretet mozgat. Ritka példája annak, amikor magyar filmben, a magyar történelmet nem sírva, nyögve mutatják be, hanem az előretekintés, a jókedv és az összetartás a mértékadó. A főszereplők párkapcsolata szintén kivételesen egészséges, követendő.
2) Biciklitolvajok (1948) – Senkit ne ijesszen el az évszám, ma is teljes mértékben élvezhető, átélhető film a háború utáni Olaszországról, ahol az átlag emberek próbálnak élni, egyáltalán munkát szerezni. A megnézése után átértékeled majd, hogy mennyi mindened megvan a boldoguláshoz ezekhez az emberekhez képest. A kissrác játékára különösen felhívnám a figyelmet, elképesztően tehetséges. Ha jól tudom, sajnos, nem sok filmben játszott.
3) Edukators (2004) – Mert ki ne szeretne a leggyönyörűbb német tájak között elmélyülten beszélgetni eszmékről, szabadságról, lázadásról, a hippi nemzedék eredeti céljairól, majd beolvadásukról a gazadag konformista társadalomba, és mindezt megfűszerezni némi aktivizmussal is a sok elmélkedés után?
4) Fotográfia (1972) – Ha kíváncsi vagy milyen, amikor emberek a legőszintébb arcukat mutatják a fényképész kamerájába (hiszen még sosem készült róluk fotó, azt sem tudják mi az), közben a legszemélyesebb történeteiket is elmesélik, akkor ez a te filmed.
5) Hülyék paradicsoma (2006) – A megvalósítás egyszerű, bugyuta vígjáték, ezzel a könnyed szórakoztató formával próbálja ellensúlyozni a brutálisan komoly mondanivalóját: a társadalom fokozatosan elhülyül. Ha megbotránkoztál már a tv csatornák saját gyártású műsorain, az átlag ember szövegértésén, ízlésén, akkor talán közelebb helyeznéd a film cselekményét napjainkhoz, mint a 2500-as évekhez. spoiler
6) Szédülés (1958) – Legerőteljesebb hangulat miatt választottam.
7) WALL·E (2008) – Az egyik kísérleti Pixar film, amit kifejezetten nem a borítékolható siker miatt készítettek (ugyanis az ötlet egyedisége miatt nem volt az, aztán mégis hatalmas siker lett), hanem mert megtehették, volt rá pénz, idő, szakértelem. És milyen hálás vagyok érte! Számtalanszor láttam már és bármikor szívesen újranézem és mindenkinek ajánlom.
Itt jön az igazi sakkozás, a kedvenc rendezőknél még ajánlok is egy-egy filmet, nem könnyű választás.
1) Terry Gilliam – A halászkirály legendája (1991)
2) Darren Aronofsky – Rekviem egy álomért (2000)
3) Lars von Trier – Táncos a sötétben (2000)
4) Alejandro González Iñárritu – Bábel (2006)
5) Emir Kusturica – Underground (1995) – Tudom, legtöbben valószínűleg a Macska-jajt ismerik tőle, az is zseniális, de ezt még jobban ajánlom.
Kapcsolódó filmek: Harcosok klubja (1999) · WALL·E (2008) · Szédülés (1958) · Rekviem egy álomért (2000) · Biciklitolvajok (1948) · Underground (1995) · Hülyék paradicsoma (2006) · A halászkirály legendája (1991) · Bábel (2006) · Táncos a sötétben (2000) · Edukators (2004) · Fotográfia (1972) · Farkasok órája (1968) · Anyám és más futóbolondok a családból (2015)