Szédülés (1958) 81% 158★

A másik mestermű, melyet Hitchcock legjobbjaként szokás aposztrofálni. Megmondom őszintén, idén láttam először és tetszett, de nem mondanám, hogy ez a rendező legjobbja. Persze, a sztori fantasztikus, és van egy nagyon sejtelmes hangulata, mely az egész játékidőt belengi. A főcím már megalapozza ezt, Herrmann zenéje azt az érzetet kelti, mintha egy felhőket súroló toronyból zuhannánk épp magatehetetlenül. Hitchcock ezt a magatehetetlenséget remekül érzékelteti mindvégig, valamint a nézőt itt is jól félrevezeti. James Stewart remekel, mint Scottie, bár a Hátsó ablakbeli alakítása számomra egy hajszálnyival jobban tetszett. Remek film, de szerintem párszor még meg kell néznem, hogy igazán szédületes élmény legyen számomra is.

Zseniális, feszült, az őrület határát súroló, de közben mégis oly logikusan megállapodó krimi. Hitchcock egyik legnagyobb remekműve, nem is érdemes beszélni a történetéről, mert ezt látni kell.

Remekmű. Az utolsó percig ott a feszültség.

(Aki szerint ez szexista, az valamit nagyon félreértett. Vagy csak számára a feminizmus ugyanolyan őrület, mint másoknak a sovinizmus.)

Végig izgalmas, jól fenntartott feszültség jellemzi a filmet, a vége pedig a legjobb.

Egy hetest (alsó hangon) böktem rá, amit főleg James Stewart zseniális alakítása, a sokszor impozáns kameraszögek és a jobbfajta mindfuck-jelleg mondat velem, de egyébként igen, csúnyán szexista film, ami több ponton is tetten érhető. (Illetőleg zavaró plot hole-okból sincs hiány.)

Ez nem az a film ahol tudod mi lesz a vége, a megoldás.

Végtelenül unalmasnak találtam, és két órát szenvedtem, hogy megtudjam, mi a vége – egy nagy hülyeség.

Csodaszép film, akár egy festmény. Az én modern türelmetlenségemnek kicsit túl lassú folyású.
Nem értem, miért volt oda a kor Kim Novakért… Egy arccal játssza végig az egészet, mint Kristen Stewart. Kivéve, amikor ripacskodik. Bár inkább Grace Kelly lett volna a hősnő!
A vége nagyon állat. Bár elvarratlan maradt az a szál Midge-dzsel… (aki a Dallas Ellie-je :D)
Ps.: Régen máshogy csókolóztak az emberek? Vagy csak a filmkészítők nem tudták, hogyan kell? Minden régi filmben olyan bizarr a csókjelenet. Az akkori nézőket nem zavarta?

Álomszerű, rejtélyes történet egy furcsa [nekrofil] szerelemről és az elvesztett szerelmes visszaszerzésének még furcsább rögeszméjéről, Hitchcock egyik legmeghatározóbb filmje, bár ezúttal senki sem menekül a kémek vagy gyilkosok elől. A lassú tempójú, gondosan felépített film egyik zseniális képsort a másik után hozza eléd, James Stewart pedig – akárcsak Kim Novak – pályafutása talán legjobb teljesítményét nyújtja. („Valahol itt születtem, és itt haltam meg. A fának ez csak egy pillanat volt. Észre sem vett.“ Mindezt többszázéves fák évgyűrűit szemlélve.)

Azért ez egész jó lett a végére. Nagyon pszichopata mindegyik szereplő. Ja, és a zene kifejezetten hicskokk-hidegrázós. Midge-et bírtam a leginkább. Kár, hogy nem kapott több szerepet.