Biciklitolvajok (1948) 86% 80★

Ebbe kicsit belehaltam…
Most az egyszer sajnáltam, hogy egy fekete-fehér film nem színes. Jó lett volna színesbe látni azt a sok bringát, óóó. Imádtam, amikor a kissrác kikelt magából, hogy mi az, hogy leverték a festéket az apja bringájáról. Én is ilyen olaszosan szoktam hisztizni, ha valaki összekarcolja a lovam a parkolóban. Szóval pacsi a jelenetért. Innentől fogva árgus szemekkel néztem Bruno minden megmozdulását. Amit ez a 9 éves elsőfilmes fiúcska művelt, az valami döbbenet volt. Semmi mesterkéltség, túljátszott jelenet (annyira belelendült, hogy az a két autó, amikor átszaladt az úton, tényleg majdnem elütötte… gondolom a rendezőt fel kellett utána locsolni, hogy magához térjen).
Minden szempontból tökéletes film volt, de nem hiszem, hogy újra tudnám nézni.

Egy újabb nagy film: római munkásnegyed, tömbházak, kútról húzott víz, sorbanállás, munkanélküliség…
A történet egyszerű: Ricci munkanélküli, akkor kaphat munkát, ha van biciklije. Nagy nehézségek árán megszerzi, és az első napon ellopják tőle, ő pedig a tolvaj nyomába ered…
Amitől pedig zseniális, az a rendező érzékenysége a világra, az egyszerű dolgokra, amelyeket megragadva behúz a filmbe, és nem ereszt… nincs nagy látvány, nincs nagy fordulat, hullahegyek, erőszak vagy szex, nincs semmi különös, csak az élet („Ágynemű nélkül is lehet aludni…” nagyon súlyos mondat, még ha nem is tűnik annak), de ahogy apránként felépíti, az valami mesteri… a vége pedig spoiler gyomorszájon vág.

Végig izgultam, zseniális.

Már régóta megszerettem volna nézni a filmet. Valóban jó film. Megrendítő és egyben tragikus, hogy egy biciklilopás mekkora jelentőséggel tud bírni egy család életében. Csak ajánlani tudom.

Hát, nem is tudom. Ilyen szívtelen lennék?

Az alapötlet tetszik. A történet egyszerű, de nagyon erős és szívszorító. Egy ember kétségbeesett küzdelme ez, ami látszólag csak egy bicikliért folyik – a háttérben viszont sokkal több áll. Nyilvánvaló, hogy egy ilyen filmnél nem kell kesze-kusza cselekmény és akció, mégis, körülbelül az utolsó fél óráig vontatott, és meg kell mondjam, kissé unalmas. Aztán az események egy kicsit felgyorsulnak, megjelenik a tolvaj karaktere, és a végkifejlet ugyan előre látható, de szomorú. Engem talán nem vágott annyira gyomron, ettől függetlenül remek választásnak tartom ezt a befejezést.

A szereplőkkel nagyrészt nincs gond, Antonio szerethető és végig drukkoltam neki, ami nagyon pozitív (elvégre fontos, hogy együtt érezzünk a főszereplővel), viszont a kissrác… lehet, hogy ez bunkóság, de nem bírtam. Értem, hogy miért van benne, értem mennyire fontos szerepe van ebben az egészben. De nekem olyan semmilyennek érződött, biztos csak én vagyok ilyen sárkány.

Szóval összevetve a sztori nagyon jó, ott van az érzelmesség, viszont lassú és néhol kicsit unalmas, ami eléggé elvesz az élvezetből.

Jó régen láttam már, de újranézve is ugyanolyan megrendítő, mély és emberi. Nagyon szép a vége is, hogy tulajdonképpen Bruno mossa tisztára az apját. Bár percekkel korábban ott volt a szemében a megvetés és szégyen, később mégis megfogja az apja kezét és együtt ballagnak tovább hazafelé. Az ember elgondolkodik, hogy vajon mi lett a Ricci-családdal? A sors megbüntetni majd Antonio-t vagy jobb életük lesz, ha már ekkora csapás érte őket? Ki tudja.

Mindenesetre érdekesen kezeli De Sica a gyerekeket. Itt már feltűnik némi remény az alagút végén, de a Gyermekek figyelnek bennünket c. filmjében (amit 4 évvel korábban csinált), totális megsemmisülés éri az anya karakterét a film végén. Az tán még fájdalmasabb, mint ez. Érdekes lenne összehasonlítani a két filmet a gyermek nézőpontjából.

Az arcok, a zene, a rendezés… nos mindent elárultak, sokáig velem maradtak, az biztos. A magyar cím nem tetszik igazán, fordíthatták volna másképp, mint ahogyan az angol címet, de mindenesetre ez a film értékéből nem vesz el. Néhol felemelő, ám összességében letaglózó, szomorú-szép történet sokak harcáról.

Jó film!