Darren Aronofsky amerikai

Nézzétek meg a filmjeit. Én nem mondok semmit, beszélnek azok.

Szeretem a filmjeit (eddig négyet láttam: Pi, Rekviem egy álomért, A forrás, Fekete hattyú). Pont nekem valók. Mindegyik külön kis világ, amolyan gondolatébresztő. Ráadásul mindegyik olyan, amit szívesen megnéznék magamnak közelebbről, még akkor is, ha messze nem ideális vagy tökéletes (kinek kell az?), hanem mindenféle küzdelmekről szól, másokkal, önmagunkkal, és nincs borítékolva a boldog vég.
Szeretem a látásmódját, ami annyira más, mint az átlag, hogy egyszerűen muszáj figyelni rá. Muszáj a mondanivalóján eltöprengeni.
Egyik filmje sem egyszernézős egyszerűség. Rétegeik vannak, amiket érdemes lefejteni, megrágni és magunkévátenni.
Természetesen A forrás a nagy kedvenc. Mi más is lehetne?:)

Az ember, aki egy 12 évest a képernyő elé láncolt a Rekviem egy álomért-tal és azóta nem engedi. Az ember, aki miatt ez a kislány már akkor tudta, filmrendező akar lenni.
Minden mást elmondanak a filmjei.

Nem mondanám azt, hogy mindegyik filmjét szeretem, de van egy olyan stílusa ennek a rendezőnek, amely nem hagyja hidegen a nézőket. A filmjeinek a hangulata nagyon egyedi, főleg azért, mert az egyszerűségre törekszik: legtöbb filmjében egyszerű kézi kamerákkal oldja meg az operatőri munkákat. E mellett – mivel saját bevallása szerint is imádja a hip-hop kultúrát és a régi, klasszikus filmeket – képes úgy megoldani a filmjeit, hogy tökéletesen keveri a modern elemeket a régiekkel.
Eddig egyik filmjére sem használnám azt a jelzőt, hogy vidám – még a nagy hollywood-i produkciója, a Noé sem az –, de nagyon is érdemes megnézni a műveit, borzasztó elgondolkodtatóak, és mindegyiknek külön mondanivalójuk van.