Az új élet reményében Los Angelesből egy észak-kaliforniai kisvárosba költöző ápolónőt meglepi, hogy mire – és kire – bukkan új lakhelyén.
Virgin River (2019–) 89★
Képek 22
Szereposztás
Kedvencelte 31
Várólistára tette 106
Kiemelt értékelések
Kicsit kiszámítható, sablonos, de nekem most pont ez kellett. A vége miatt kicsit mérges vagyok, de mindegy.
Ennek a Martin Hendersonnak olyan a hangja…
Három rész megtekintését követően kikapcsoltam.
Igazi mainstream középszar, abból is a nyálas vonalon.
Az első két részben még érdekelt a kibontakozó konfliktus, ez azonban már-már burleszkbe átmegy, ami roppant komolytalanná, emészthetetlenné és számomra triviálissá avanzsálta.
Érdektelen, vállvonogatós, semmilyen, nyálkás, és baromira amerikai – nekem forgott a gyomrom. (csak példaként, ha új városba költözöl és nem vagy rondább mint az átlagember, akkor azonnal rádugrik a város legjobb nője/csávója és óriási szerelem lesz belőle – mindez két nap után).
Akinek ajánlom: a kisbabákra nyálcsorgató anyukajelölteknek vagy anyukáknak, takarításhoz háttérzajnak (bár én inkább goát hallgatok helyette), nyugdíjas, átlagIQ-soknak, és azoknak, akiknek a középszerű, unalmas átlagos sorozatok is megfelelnek és megragadtak az Izaura vagy a török sablonsorozatok szintjén.
A fényképezése szép, öt csillag, a többi übergáz.
Cuki kisvárosi szappanopera, angol gyakorláshoz tökéletes volt. Pletykás öregasszony, szívinfarktus, jóképű pasik, terhesség, fegyver, kalamajka, szóval volt minden ami kell :)
Random sorozatot kerestem, ez valamiért el volt mentve a várólistára és hát annyira megtetszett, hogy ledaráltam pár nap alatt, most meg várhatok az új évadra. Nekem hangulatra valamiért a Gilmore Girls jut eszembe róla, valsz a kisvárosi légkör miatt. A karakterek nagyon szerethetőek, érdekes mindenki háttérsztorija, biztos folytatni fogom.
Több szempontból érdekes ez a sorozat!
A két sérült főszereplő különböző háttérrel rendelkeznek, de hasonló traumákkal.
Viszonylag rövid idő alatt ismerjük meg a múltjukat, ami viszint szerintem remekül van tálalva!
A színészeknek is nagyon jól állnak ezek a karakterek (annak ellenére, hogy egyik színészt sem ismerem).
Ehhez hasonló felépítésű, és ilyen összetett karakterekkel rég találkoztam, vagy soha.
Hát a helyszínekről meg ne is beszéljünk! Gyönyörű az összes vágókép! Szívesen ellátogatnék egyszer ide:)
Igazi szappanopera, az 5. évadra már némi nyállal, sok sírással-rívással, de belefér. Még mindig meg tud újulni. Martin Henderson miatt kezdtem el nézni (Mátkaság és legényélet, Jane Austen feldolgozás) és igen, előnyére vált az elmúlt 20 év! Daniel Gillies még mindig dögös. A szinkronhangok nem változtak, ami extra jó. És a nagy meglepetés: Michael Shanks mint Wes. O.M.G. Hát, nem ismertem fel, ha nem nézek utána. Nekem a 'Miért éppen Alaszka' c. sorozatra emlékeztet a sorozat, könnyed kikapcsolódás, szerethető karakterek.
szeretem sorozat, de látható, hogy a 3. évadra teljesen kifulladt. kíváncsi leszek, ha lesz következő évad, össze tudják-e magukat szedni.
Eddig még csak 5 részt láttam belőle, egyelőre tetszik, aranyos film, a szereplők is szimpatikusak, érdekesek. De hogy ennyi tragikus sorsú és múltú, ezáltal erősen traumatizalt hőst hogy sikerült összehozni…
Remélem, hogy az elkövetkező 15részben begyógyulnak ezek a lelki sebek és megnyugvást kapnak a főhősök.
Népszerű idézetek
Brie: Hát, tudod mit mondanak. Az otthon az, amit felnőve el akarsz hagyni, és megöregedve visszaszeretnél kapni.
Grief doesn't ever get lighter. We just get used to carrying the weight.
(A gyász nem lesz könnyebb. Megszokjuk a teher cipelését.)
Hope: Teljesen kizárt!
Mel: De van plusz szobája, és a ház egy utcányira van a rendelőtől. Így logikus.
Hope: Logikus? Mégis kinek? Ha elfelejtette volna Charmaine-el egészségesen rühelljük egymást.
Mel: Nem azt kérem, hogy bulit szervezzen neki, csak nyissa meg az otthonát egy terhes nő előtt, akinek gyógyulnia kell.
Hope: Húsz éve élek egyedül. Sokáig fent vagyok, és néha pucéran porszívózok.
Mel: Dehogyis…
Hope: Igaz, félpucéran, mint Melanie Griffith a dolgozó lányban.
Mel: Nem képzelném el.
Vernon: Mi lenne, ha mondanánk neki pár szívélyes szót?
Hope: Tudod mit szoktam hajtogatni: ha valakinek nem tudsz kedveset mondani, a háta mögött beszéld ki.
Jack: Mivel csak barátok vagyunk belebújok a gatyámba.
Melinda: Szinte hallom a szívverésemet.
Jack: Békéhez férfihez mi sem valóbb, vagy nőhöz, mint a szerény csend.
Melinda: Shakespeare? Angol szakos voltál?
Jack: Nem, nem jártam egyetemre. De húsz évesen szerettem olvasni piálás közben, szóval rám ragadt ez-az.
Doc Mullins: – Az élet néha csak rossz lapokat oszt! Attól még ne azokon vezesd le a feszültséget, akik szeretnek.
Muriel: Tudom milyen érzés a magány. Nem az egyedüllét az ami fáj. Hanem hogy nem törődnek az érzéseiddel.
Sam: …. de nélküle a ház üres.
Mel: De nemsokára unokák szaladgálnak benne, szóval… Az ikrek.
Sam: Ikreket vársz?
Mel: Haha, nem én várok ikreket. Charmaine.
Sam: Teherbe ejtetted Charmainet?
Ha tetszett a film, nézd meg ezeket is
2 | 2 szavazat · Összehasonlítás | |
2 | 2 szavazat · Összehasonlítás | |
1 | 1 szavazat · Összehasonlítás | |
1 | 1 szavazat · Összehasonlítás | |
1 | 1 szavazat · Összehasonlítás |