Végállomás: esküvő (2018) 65% 193★

Ez zseniális volt. Imádtam. Nagyon egyedinek találtam ezt a két szereplős, másfél órányi elmebeteg párbeszédet, amiben spoiler Először azt hittem, hogy egy megszokott, romantikus vígjáték lesz, a már 1000x látott sablonokkal, de a végét leszámítva nem egy mindennapi alkotás. Az a vicc, hogy kb. én is ilyen megkeseredetten gyökérnek képzelem el magam úgy 5-10 év múlva, szóval remélem, hogy engem is elhív majd valami ismerősöm az esküvőjére, mert nagyon kedvet kaptam hozzá. Természetesen ez egy rétegfilm, amit vagy azonnal kukázol, vagy szimplán beleszeretsz és nálam az utóbbi érvényesült, pedig egyébként nem igazán vagyok oda a műfajért.

Hát láttam már ennél is jobb filmet, mint ez, de azért nem volt olyan rossz. Csak Frank és Lindsay már kezdtek idegesítővé válni, és annyira bolondok voltak. XD Leginkább ők vitték el a filmet az igaz. spoiler A végére már nagyon fárasztóak voltak, de azért volt egy egy poén vicces vor, vagy az akart lenni. De azt bírtam, ahogy cukkolták egymást.

Előre tudtam, hogy nem fergeteges komédia és nem is a megszokott romantikus, így jókat nevettem rajta. Gunyoros és szarkasztikus, mégis nagyon emberi.
spoiler
A szinkron pedig kifejezetten jól sikerült.

Nem volt ez rossz, de több volt benne a filozofálgatás, mint azt vártam. Az előzetes túlságosan egy romantikus vígjáték benyomását akarja kelteni, pedig ez inkább két cinikus ember találkozása, akik egy hétvége alatt rájönnek, hogy azért mégis érdemes megpróbálniuk ezt a kapcsolat-dolgot, ha már elbírják viselni egymás hülyeségeit, miközben kicikiznek mindenkit, aki próbálkozik ezzel a kapcsolat-dologgal.
Persze voltak vicces részek, és tetszettek az elgondolásaik, egy délutáni mozinak elment.

Az író-rendező elég erősen nyomta azt a tollhegyet a karakterek körvonalazása közben. Ha nem is lehetetlen emberek, de finoman szólva is irracionálisak… bár pont ez a legszórakoztatóbb bennük. Rájuk nézni, szerintem egyikre sem jóleső, bár számomra szinte kísérteties, hogy Winona mennyire életszerűen ábrázolja a neurotikus női panaszgépet, míg Keanu úgy fest, mint aki némi zsebpénzért ugrott csak be, egy lehetséges „untitled John Wick sequel” forgatási szünetében. Bár igazán jól esett a temérdek dialógus, hamar fárasztóvá is vált; a színészek látszólag gondosan ügyeltek a sorok időzítéseire, de ennyi szöveggel, ilyen filmben, egyszerűen nem lehet komolyan alakítani.

Képileg nyersnek éreztem, de nem gondatlanságból fakadóan, talán csak ily módon igyekeztek átadni a festői vidék hangulatát; a kellemes zenei aláfestéssel, nálam az egész mintha egy Woody Allen film kellemes melegségét árasztotta volna. Bár ennek a történetnek nincs igazi drámája és teljesen komolyan venni sem lehet, szerintem mégis jó filmélményt nyújt; a rengeteg szöveg miatt talán még újra is fogom nézni. Egy aranyos kis különc produkció ez, ami könnyen lehet, hogy pont a Frank és Lindsay párosához hasonló, sokat agyaló és kiégett középkorúakat célozza, talán a mai fiatalságot láttatja csak középkorú köntösben, nem tudnám eldönteni… de jót szórakoztam rajta. Csak el kellett engednem a racionalitást és túltenni magam a mértéktelenül túlírt szövegeken. Úgy jó volt!

Szerintem elég frappáns megoldás a két főszereplőt alakító színész párbeszédeire, cselekvéseire fókuszálni. Az elején még nem volt annyira feltűnő, hogy a többiek is ott vannak, de csak külső szemlélőként, látjuk őket, még csak egy szavukat se halljuk. Aztán az utolsó jelenetek egyikében egy parkolóőrt megszólít Keanu és vártam az áttörést, hogy na, végre, valaki más is megszólal. :D De nem, ne reménykedjetek.
A szarkasztikus humort kifejezetten szeretem, itt abból pedig van bőven.
Viszont annyi a dialógus, és olyan gyorsak, hogy nem mindig lehet őket követni. Így egy újranézés minimum kell hozzá.
A színészi játék remek, viszont a történet néhol röhögőgörcsből adódóan könnyeket csal a szemünkbe a hahotától, máshol elgondolkoztat az élet dolgain, majd kissé leül. Aztán azon is elgondolkodhatunk, hogy lehet varázsolnak is a szereplők, mert Winona megissza az ágyban a borát, majd huss, egy pillanat múlva ismét teli a pohara.
Nagyon szélsőséges, bogaras Frank és Lindsay is, ami néha kicsit sok (avagy a hörgőbajnok és a viráglehelő), viszont a véleményük azért sokszor nagyon jól meg van mondva.
Jópofa film ez, csak hangulat és koncentráció kell hozzá, úgy mondják a szöveget.
Egy élmény volt.

Tegnap este végre megnéztem a Destination Wedding-et és hát imádtam, ezt a két embert elnéztem volna másfél órán át, hogy csak dühösen ücsörögnek a repülőgép hátuljában, de szerencsére beszélnek is. Ráadásul hiába igyekeztek s próbáltak gusztustalan dolgokat kitalálni a karakternek, Keanu Reeves még morgósan és fura szokásokkal megpakolva is roppant szexi. Az utolsó jelenettől meg elolvadtam. Kész.

Nekem egy kicsit sok volt. (És kevés is ugyanakkor). Különben általában jól szórakoztam, fura látni az egykori nagyon fiatal színészeket idősödésükben. Már úgy értem, hogy fiatalok, nézz csak rájuk (és nemrég volt, amikor tehetséges fiatalnak voltak nevezve), de közben pedig Keanu Reeves pl már 54. Fura.

Szóval nekem Winona Ryder kicsit nagyon sok volt. Nem hiszem, hogy egy mizantrópot kizárólag úgy lehet eljátszani, hogy végig össze van vonva a szemöldöke, és undor van az arcán (pl KR semmi ilyesmit nem csinált, mégis szebben adta magát), de azért voltak neki is jó pillanatai, például az az asztalbafejelős jelenet nagyon ült.

Az igazi hiányjel nekem a körítésben, a kerettörténetben van, pontosabban ha ennyire futotta, inkább ne lett volna, én különösebben nem igényelem. Pl. a Félix és Rose (2002)-ban is a szimpla szállodai szoba rész volt a legjobb.

Ha már itt tartunk: időről időre kerül ilyesmi kamaradarab, ilyen egy-férfi-és-egy-nő jutalomjáték (mint most is). Az én személyes kedvencem pl a Harry és Sally (1989), de volt a Lesz ez még így se! (1997), a Szerelem második látásra (2008), hogy nagyjából 10 éveket ugorjak. Kb egy kaptafa, mégis szeretjük ezeket a figurákat, és kor(szellem)rajzok is egyben.

Nálunk szinkronnal adták, belehallgatva az eredeti hangba … aki teheti az utóbbit válassza, na. Ugyanakkor annyira pörgős a szöveg, hogy úgy sejtem, így sem fogtam fel mindent, úgy ahogy kell (a feliratozás pedig valószínűleg igen megrövidített kellene, hogy legyen). A képek szépek, de nem veszít sokat az sem, aki kisképernyőn/monitoron nézi.

A legfurcsább film, amit valaha láttam. Az események nagyon furcsán és lassan haladnak. Azt hittem, hogy a végére lesz egy kis fordulat, ami dob az egészen, de erről lemaradtam.

Ahhoz képest, hogy első ránézésre milyen gagyinak gondoltam ezt a filmet (segített a 60 % körüli leszavazás is és a sok negatív értékelés), nekem tetszett. Szórakoztató volt Keanu, sokat nevettem. Kedvenc jelenetem, amikor (főleg ahogyan) elijesztette a pumát.
A történet elég egyszerű és teljesen kiszámítható, arról szól, hogy Keanu találkozik egy nővel, aki kezdetben idegesíti, majd spoiler. Mindketten egy közös ismerősük esküvőjére tartanak ugyanazzal a repülővel…Mindez egy napfényes borvidékén, ahol szívesen élnék. :-) Hangulatos kis film ez, Keanu nagyon kész… :-D Külön tetszettek a filozofikus megnyilvánulásai és ez a mogorvaság. Ahhoz képest, hogy vígjáték, egy szombat délutáni filmnézésnek teljesen oké volt. A zenéket még most is dúdolom. :-D