Szerelem második látásra (2008) 76% 68★

Bár a film aranyos volt, és összességében tetszett is, én annyira nem érzékeltem a kémiát Emma Thompson és Dustin Hoffman között, ennek ellenére nagyon drukkoltam nekik. A történet végtelenül egyszerű, és a szereplők is teljesen mindennapiak, éppen ezért ha nem két nagyszerű színész játszaná a főszerepet, valószínűleg senkit nem is érdekelne ez a történet. Viszont, szerencsére két nagyszerű színész játssza a főszerepet, akik olyan átéléssel, és különösebben nehézség nélkül jelenítik meg a kicsit koros, egyedülálló, ám szeretetre vágyó karakterüket, hogy szinte az első perctől kezdve azt várjuk, hogy mikor találnak már egymásra.

Addig a bizonyos második látásig én rengeteget szenvedtem. És nem azért, mert „nem történt benne semmi extra”. (Szerintem történt.) Az a helyzet, hogy fájdalmasan magamra ismertem mindkét karakter – kissé elcseszett – személyiségében.
Harvey: én is elég merev vagyok, távolságtartó és óvatos. Családon belül is. Szóval teljesen átéreztem az apa-lánya félszegséget. Ahogy azt is, hogy szegény pasas sorra került társaságban kínos helyzetekbe… Plusz helyette / vele együtt utáltam ezt az egész esküvős mizériát is. Annyira távol áll tőlem ez a vigyori, boruljunk egymás nyakába, „mulassunk”, jöjjünk össze sokan szicsuésön, mint Makó Jeruzsálemtől.
Azt meg már nem is mondom, mi a véleményem az efféle rongyrázásról. A lagzin konkrétan csak azzal a kisfiúval tudtam együttérezni, aki elaludt az asztalnál.
Kate: ő meg csak szimplán szerencsétlen, és pont úgy viselkedik (ismeretlen) közegben, mint én. Csendben ül, miközben vigyorog szendén, és nem szól inkább semmit, mert kényelmetlenül érzi magát. Oh yeah. mondjuk én annyira hangulatember vagyok, hogy ismert társaságban is tudok ilyet produkálni :P
Amúgy meg az egész kocsmai randi-dolog ultragáz volt. Én konkrétan gyűlölök minden efféle izzadtságszagú kísérletet, soha nem is műveltem. Meg hát az a pasi egy kisfiú volt hozzá képest, brr. Ne'már… :D
Ami viszont nagyon tetszett: az írásórák, az írás, mint hobbi, a könyvek… Aww. Pacsi, Kate. :D azért is, hogy a 86 éves bácsika szexkönyvét olyen élvezettel bírta hallgatni XD
Szóval a film eleje nagyon szenvedés, onnantól kezd érdekessé válni a sztori, mikor főhőseink végre ismét összetalálkoznak. Oké, van közben az az ultranyál esküvői beszéd, de azt az egyet leszámítva szerettem. Nagyon természetes volt az egész, esetlenül természetes, és nekem teljesen átjött a kémia is. Volt az is bőséggel, csak az efféle introvertált embereknél ez nem annyira látványos mutatvány. Szerettem, ahogy a főszereplők szerencsétlenkedtek, tényleg édesek voltak.
Szóval összességében ez egy helyes film, ráadásul Londonban (!) játszódik nekem sok ismerős helyszínen, úgyhogy nem bántam meg, hogy meglestem. Viszont ha egyszer újrázásra kerül a sor, biztos, hogy a második találkozótól kezdem el nézni. Az esküvős giccsparádét meg átpörgetem, vagy lenémítom. :D

Kedves, romantikus történet, egy késői találkozásról. Bár mindkét főszereplőt nagyon kedvelem, mégis valahogy nekem nem illettek össze. Emma elég magas nő, hozzá egy daliásabb pasit képzelnék el, viszont Dustin nagyon jól játszotta az esetlen, szerencsétlen apa szerepét.
Emma kissé „feltúrbózta”, meghozta a szerencséjét, ahogy fokozatosan rájuk talált a pozitív érzelem. Nevezhetjük éppen szerelemnek is, bár ez egy másik érzés ebben a korban, inkább a tisztelet, szeretet játszott nagyobb szerepet.
A vége happy end. Egy nézést mindenképpen megér. Tanulságos történet.

Szerintem alapvetően egy aranyos film, bár tényleg nem történnek benne túl gyorsan a dolgok. Nem olyan hosszú a játékidő, de többnek érződik amiatt, hogy ilyen lassú. Azért mindettől eltekintve szerintem tényleg aranyos és kedves történet, bírtam a főszereplőket és szurkoltam nekik végig.

Ez olyan kis cuki volt