Úszó erőd (Casey Ryback 1.) (1992) 70% 95★

Steven Seagal egyik jobb filmje, igaz, egyik fő vonzereje a Tommy Lee Jones és Gary Busey által alakított rosszfiúk. Persze amúgy se egy rossz darab, izgalomban nincs hiány, ráadásul van egy kis klausztrofóbiás utánérzése is a színhely miatt.

Hangoztattam ezt már más filmek kapcsán, de érzésem szerint az Úszó erőd a klasszikus akciófilmes szcéna egyik kimondottan sikerült darabja. Leginkább a Delta kommandóhoz tudnám hasonlítani, amennyiben idővel mémesült főhősének egyre romló hírneve magával rántotta ezt a mozit a süllyesztőbe. Egy igen mély süllyesztőbe, hisz lássuk be, Steven Seagel bizony nem Chuck Norris…

Nem Chuck Norris többféle értelemben is, és egy kritikus ponton el is kezdenek hiányozni az idősebb kolléga joviális, fenntartás nélkül szerethető vonásai. Balszerencséjét fokozza, hogy amíg Schwarzenegger talált magának más kifejezési módokat, Stallone pedig több alkalommal bizonyíthatta a komolyabb színészi képességeit, addig Seagal mindig önnön kőarcú sablonfigurájának rabja maradt, vélhetően sem ambíciója, sem lehetősége nem volt arra, hogy mást próbáljon csinálni. Ez összeadódva a legendásan nehéz természetével kódoltan magában hordozta a kudarcot, tulajdonképpen alig néhány, a benne rejlő lehetőségeket nagyjából kiaknázó film után. Az Úszó erődnél magasabbra azonban szerintem egyetlen kortársa sem kívánkozhatott. Tíz éve talán ez nem volt még egyértelmű, de a CGI-förtelmek és a kamerarángással elspórolt akciókoreográfiák korában ez egy elképesztően grandiózus filmnek hat, amit nagy gonddal forgattak le úgy, hogy egy percig se legyen kérdéses a helyszín hitelessége. A legnagyobb dobás azonban kétségkívül Tommy Lee Jones, akivel a fedélzeten megint csak növelte színvonalát a produkció. Esetében egyébként szerintem olyan nagyon zseniális alakításról nem kell beszélnünk, de tény, kicsit azt a benyomást érezheti tőle az ember, mint amikor a Die Hard filmekben Bruce Willis saját kora néhány legjobb férfi színészével csaphatott össze a vásznon. Kőarcú Seagal barátunk egyébként nem túl nagy színészi eszköztárát talán még itt prezentálja a legjobban, bőven beszédesebb a játéka, mint olasz-indián-japán keverék zsaruként, vagy amnéziás zsaruként, vagy kommandós-parancsokként… Persze még mindig olyan, mint egy késsel hadonászó totemoszlop, de az ő saját későbbi filmjei a legjobb bizonyítékai annak, hogy festhetne ez sokkal-sokkal rosszabbul is.

Végeredményben az Úszó erőd megközelíthető onnan is, hogy még Seagal és Eleniak sem tudják elrontani, de ha valakinek ez a kényelmesebb álláspont, akkor is igazságtalan, hisz előbbi kora egyik viszonylag hitelesebbnek-veszélyesebbnek tűnő akciósztárja volt, amolyan ellenpontja a nyolcvanas évek túlzott vibrálásának, utóbbi meg aktuális szexszimbólum(-szerűség). Mindenesetre a film után Andrew Davis sikeresen lepattant Seagalról és gyorsan megcsinálta az általában kevésbé megkérdőjelezett A szökevényt, majd a Láncreakciót és a Tökéletes gyilkosságot, szóval abszolút kimaxolta a kilencvenes éveket. A film szépen lett felvéve, izgalmas és jó a forgatókönyve, a zene remekül támogatja a hangulatot. Szerintem nincs itt okunk panaszra.

Steven Seagal egyik legjobb filmje, amelyben szakácsként száll szemben a Gary Busey és Tommy Lee Jones által megformált rosszfiúkkal, segítségére van egy véletlen hajón rekedt modellány is…..

Alapból nem szoktam thrillereket nézni, de ez… huhhh.