Egy késő esti talkshow házigazdája gyanítja, hogy hamarosan elvehetik tőle a hosszú évek óta képernyőn lévő műsorát.
Talkshow (2019) 110★
Képek 1
Szereposztás
Kedvencelte 1
Várólistára tette 84
Kiemelt értékelések
Talkshow (2019) 73%
Annyira sajnos nem jött be, az eleje tetszett, szórakoztató is volt, de egy aztán egyre jobban untam, poénok sem nagyon voltak benne olyan jók, a történet egyszerű, már nem először láttam ilyet, de persze ezzel nincs baj hogy ha jól van eladva de itt valami hiányzott belőle.
Emma Thompson most is remekelt mint mindig, de még számomra így is elég unalmas volt.
Egyszeri filmnézésnek igazából elment.
Talkshow (2019) 73%
Annak ellenére, hogy minden adott volt a filmhez, hogy tökéletes legyen valahogy mégsem lett az. Emma Thompsont imádom és amellett, hogy mindent el tud játszani, és mindent jól tud eljátszani, amellett még a haja is mindig jó. :D Szerintem ő kihozott mindent ebből a filmből, amit ki lehetett, éppen ezért talán a forgatókönyvvel volt a baj, az az igazság, hogy még nem tudom, hogy mi, de valami hiányzott. Akaratlanul is Az ördög Pradát visellel hasonlítottam össze fejben, mert a közeg más ugyan, de a két történet között szinte szoros párhuzam húzható, és ahhoz képest kevés volt. A humora sem volt olyan jó, és hát a mellékszereplő sem volt olyan erős. Tudom, hogy nem kellene összehasonlítanom a két filmet, de napok óta meg akarom írni ezt az értékelést és csak az említett film ugrik be róla, amikor rá gondolok. Talán még egyszer meg kellene néznem.
Talkshow (2019) 73%
Emma Thompson elképesztő. Nem konkrétan itt, hanem mindig és mindenhol és ez alól ez a film sem kivétel. És itt még gyönyörű és elegáns és … classy… nem tudok erre megfelelő magyar szót.
Mindy Kaling színészként hidegen hagyott, de forgatókönyvíróként tetszett, a többiek meg szépen tették a dolgukat.
Nagy kár, hogy a toxikus munkahelyi környezetet nem tudja egy ember így megváltoztatni, de másfél órára nem esett nehezemre elfeledkezni erről az apróságról.
Talkshow (2019) 73%
Az a baj a humoristákról szóló filmekkel, hogy az ember önkéntelenül is azt várja, hogy mikor mondanak már valami vicceset. Pedig ez egy film, ami arról szól, hogy egy majdnem kiöregedett humorista vagy képes megújulni és haladni korral, vagy mehet a süllyesztőbe. És én értem is, hogy ez nem egy show, de a film nagy részében csak beszéltek arról, hogy milyen viccesek, pedig jól esett volna, ha ezt be is bizonyítják azzal, hogy egy picivel több poént villantanak, mert így a film felén unatkoztam, és ezt azért is sajnálom nagyon, mert Emma Thompson egyébként nagyon tetszett ebben a szerepben.
Talkshow (2019) 73%
Egyszer nézős szórakoztatásra szerintem tökéletes volt, jókat lehetett rajta nevetni. Emma Thompson zseniálisan játszott, élveztem nézni a jeleneteit. Ha könnyed kikapcsolódásra vágyik az ember egy rossz nap után akkor szerintem érdemes neki esélyt adni.
Talkshow (2019) 73%
♥️Emma Thompson gyönyörű és tökéletes és káprázatos
A filmből ki lehetett volna hozni többet is – a karakterekről pl. nem sokat tudunk meg, de ha elkezdenek lelkizni, akkor nem ilyen könnyed légkörben csorognak az események.
Összességében tetszett, jót szórakoztam rajta, bár vége számomra eléggé összecsapott voltspoiler
Talkshow (2019) 73%
Egy, a filmet ígéretes, „E. Thompsonnal nem lehet hibázni” cikket olvastam, és nagyon vártam már rá; nagy kedvencem ő.
Már a film nézése közben is hiányérzetem volt, nálam is bekúszott Az ördög Pradát visel (2006) párhuzam kicsit, és bármily jó is volt Emma, mintha belőle is csak egy részt és nem egész „lényét” kaptam volna Katherine szerepében.
A végére azt éreztem, hogy ebből a sztoriból egy elég jó és könnyed fejlődéssztorit lehetett volna kanyarintani, ami a cselekménye alapján szándék is volt. Csakhogy, bár többször meglódult ebbe az irányba a sztori, valahogy megrekedt, még a nagy fordulatnál is (szerintem), és valójában sehová sem jutott.
A karakterek sem igazán voltak kidolgozottak, a viccek elenyésző hányadát találtam valóban poénosnak, és a második felében egyre jobban irritált az egyébként igen sokrétű és nőies Emma Thompson egysíkú morgolódó, megújulni nem tudó férfias énje.
spoiler Csak Emma miatt adtam 7 csillagot ….
Talkshow (2019) 73%
Emma még mindig csodálatos és mindent tökéletesen el tud játszani. Személy szerint jól szórakoztam a filmen, de nekem hiányzott belőle, hogy a pedzegetett témákat nem fejtették ki jobban.
Talkshow (2019) 73%
Mindy Kaling vicces, Emma Thompson is vicces. Minden adott egy majdnem 2 órás teljes kikapcsolódáshoz.
Miért is nem néztem meg a Mindy Projectet?
Talkshow (2019) 73%
Ez most nagyon jól esett. Kellő humor, nyugodt hangulat, jó szereplők, kedves történet. Plusz elég provokatív és ízléses. Továbbá, bár egy tévés személyiségről van szó, de ezt persze bármilyen hasonló jellemmel rendelkező egyénekre alkalmazható film.
Emma Thompson ebben annyira profin adja a szerepét, hogy folyamatosan a mimikáját, szemét figyeltem. Hihetetlen jó volt a szerepben. A többi figura meg jó mellékszereplő.
Sajnálom, hogy sokaknak annyira nem jön be. Én sokat nevetgéltem a helyzetkomikumon, a párbeszédeken, a gesztusokon. És persze pityergés is volt a kellő, hatásos részeknél.
(Plusz pont eleve ját Thompson miatt, de a nem rángató kamerázás szintén plusz. A harmadik pedig az, hogy alapvetően nincs gonosz figura, csak egyéni emberek, akiknek van jelleme – jól felépített karakterek.)
Valaki tudja, miért lett Talk Show a magyar cím?)
Népszerű idézetek
I should say it didn't mean anything, but it meant everything, because it hurts you.