Szörny Rt. (Szörny Rt. 1.) (2001) 85% 679★

Nagyon szeretem! Ötletes a koncepció és teljesen rendben van a megvalósítása is. A főszereplők sokáig a nézővel maradnak és imádom, hogy bár nagyon különböznek egymástól, mégis remek barátok. A mellékszereplők is változatosak. Izgalmas és fordulatos a cselekmény is, a humoráról nem is beszélve. És bár láttam már eredeti hanggal, imádom a magyar szinkronját. Őszintén, én ebben a világban nagyon szívesen élnék, mint a Szörny Rt. egyik „szörnyű” szörnye.

Istenem de aranyos volt:33

Gyerekorom egyik legelső meséje, szerintem ez volt a harmadik mese amit láttam az Oroszlánkirály és a Micimackó után. Nagyon szeretem már akkor is, és persze most is. Sully volt a kedvencem, nekem is kellet volna egy ilyen szőrös szörny! :D Mike-t is bírtam bár ő néha sok volt! :D
Imádtam Boo és Sully kapcsolatát! :D
Biztos hogy még többször nézős.
https://www.youtube.com/watch…

Nagyon tetszett, vicces, jók a karakterek, és úgy az egész. Tetszik a koncepció (ami, ha gyerekként látom, valószínű nem nyerte volna el a tetszésem:D), hogy az ijesztgetés kemény munka és nem csak szórakozás. Biztosan előkerül majd még. :)

imááááááadom♥

Megunhatatlan, rongyosra tudom nézni…még most is lassan 15 év után is…

Minden egyes percét imádom. Már többször is láttam, de mindig úgy tudom megnézni mintha először látnám. Cuki és vicces, szuperek a szereplők. Boo és Sully kapcsolata elképesztően aranyos, szívszorító az a jelenet amikor spoiler. Az minden alkalommal meglep, hogy spoiler, pedig tudom, hogy ez fog történni, de akkor is meglep. És akkor ejtsünk pár szót Mikeról is, mert egyértelműen ő a műsor humorheroldja. Nélküle nem RT a Szörny RT. Arról meg már nem is mondok semmit, milyen szuper az ábrázolás és a megvalósítási mód. Egyszerűen első pillanattól kezdve bele vagyok szerelmesedve. Örök kedvenc.

Legnagyobb meglepetésemre a Pixar elkezdte feléleszteni a mesékbe vetett hitemet a hamvaiból. Még szoknom kell az érzést, mert eléggé megdöbbentő… De mindenek előtt azt kell mondanom, hogy le a kalappal a stúdió előtt; ugyan változatlanul a WALL·E (2008) a kedvencem, de a Szörny Rt. is szakkönyvbe illő példája annak, hogy hogyan lehet egy mese a felnőttek számára is nagy élmény, hogy az, valamit gyerekeknek szánnak, nem jelenti automatikusan, hogy butának és szájbarágósnak kell lennie. Úgyhogy minden más cég, ami hasonló műfajban tevékenykedik; kövessétek a Pixart, ők a megfelelő ösvényen vannak!

Megint csak egy igazán kreatív és mások által előttük nem pedzegetett koncepcióra épül a történet; a szekrényben bujkáló szörnyekre, akiktől a kisgyerekek félnek lefekvés előtt, akik miatt anyunak vagy apunak körbe kell néznie, és bizonyítaniuk, csak a megszokott, nappali tárgyak sziluettjeit látják, netalántán az ajtót ki kell támasztaniuk egy székkel. A Szörny Rt.-ben az ijesztgetést a szörnyek nem természetükből fakadóan, gonoszságból vagy poénból teszik alapvetően, ez egy kemény gyári meló egy durván kapitalista rendszerben. Aki a fellépésével a legtöbb gyereksikolyt palackozza, az lesz a hónap dolgozója. Remek elgondolás, egyszerűen remek elgondolás. Már egyszer láttam ezt a filmet sok-sok évvel ezelőtt, de nem emlékeztem rá, hogy ennyire eseménydús és komplex. Az rémlett, hogy valahogy a szörnyek világába keveredik egy kisgyerek, de ezzel megállt a tudomány, és mondhatni még nagyobb meglepetésként értek egyes elemek. Például az ajtókra vonatkozó vonal fantasztikus, imádtam a hozzájuk köthető menekülős jelenetet, a gyűjtésüket, a kiselejtezéses folyamatot… összességében mindent, amit az ajtókhoz lehetett kötni. A fantáziavilág csakúgy, mint a frissebb Coco (2017) esetében, két lábbal a földön állva, hál' az égnek, maradéktalanul következetesen van kezelve. Nem írjuk át az alapszabályokat egy csettintésre, ha vannak is rajtuk kiskapuk, azok logikusak, nem pedig légből kapottak.

Az ijesztgetéssel kapcsolatos fő csavart spoiler kitaláltam már akkor, amikor először mutatták be, hogy a Szörny Rt.-nél hogyan megy egy szokásos munkanap, mi az ijesztgetési mechanizmus, de ez nem vont le az értékéből. A szörnyek túlnyomó része persze inkább aranyos, mint félelmetes, a maradék pedig vicces megjelenésű, de ezt nem lehet hibaként felróni. :D Sully és Boo kapcsolatának a felvezetése nagyon tetszett, fokról-fokra alakult ki közöttük a kötelék, és mindig nagyon jó pofa volt, mint Boo cicának nevezte Sully-t. Mike engem nagyrészt csak frusztrált, ő sajna nem az a típus, aki okos, hanem aki okosnak hiszi magát, és ezért állandóan tudálékoskodik, aki azt hiszi, hogy ő egy perfektül tervező jellem, közben meg az a nagy stratégia kidolgozás, amire annyira felvág, egy rakás sületlenség, aki azt mondja a másiknak, hogy önző, közben meg ő foglalkozik csak magával, aki azt mondja, hogy számol a következményekkel, közben pedig csak óbégat… És még sorolhatnám. Az önismerete elég gyászos, és az ebből fakadó, önmagáról alkotott tévképzetei eléggé irritálóvá teszik.

A buborékcsomagolás ligának pedig itt egy újabb bizonyíték, hogy a céllal rendelkező, észszerűen kezelt erőszaknak van helye a mesében, – ellenben az értelmetlen és funkció nélküli, agresszív pattogással, amit viccesnek akarnak mutatni – és nem okoz semmilyen kicsavart traumát. A gonosznak muszáj láthatóan gonosznak lennie ahhoz, hogy legyen értelme a szereplésének, hogy még inkább szurkolni tudjon a célközönség a jónak – a jónak, akinek szükség esetén szintén hasonló fellépést kell produkálnia.

Tittaaaaa :D Hát haláli jó volt ez a mese. A főszereplők nagyon jól meg lettek alkotva, Boo hihetetlenül cuki, és a gonosz az a nagyon sunyi jó gonosz. Szóval minden klappol egy jó kis meséhez.

Egyszer elmegy. Nem vagyok oda annyira az ilyen fajta mesékért. Nem vonzanak. Pedig egészen nézhető és olykor vicces de nem nekem való.