Ami egy kamasz viking és egy félelmetes Éjfúria sárkány meglepő barátságaként indult, nagyszabású trilógiává nőtte ki magát, mely végig követi hőseink életét. Ebben a mostani fejezetben Hablaty és Fogatlan végre megtalálják igazi rendeltetésüket. Hablaty a falu főnöke lesz Astriddal az oldalán,… [tovább]
Így neveld a sárkányodat 3 (Így neveld a sárkányodat 3.) (2019) 594★
104' · japán, amerikai · akció, animációs, kaland, vígjáték, fantasy, családi 6
0 díj · 3 jelölés · Snitt-díj-győztes 2020
Képek 30
Szereposztás
Kedvencelte 194
Várólistára tette 208
Kiemelt értékelések
Azért megnyugodtam, amikor mindkét oldalamról szipogást hallottam (eskü nem nyolcévesek ültek mellettem). Ha van méltó befejezés, akkor ez az. Az egyik pillanatban még néma csendben könnyezel, a másikban pedig már sírva nevetsz. Azért elengedni még nem tudtam őket, de a milliomodik nézésre majd csak sikerül (vagy nem).
Hozta az első két rész szintjét, nagyon látványos, vicces, az igaz barátságról és valami annál is sokkal többről szól. Hablaty felnő, döntéseket hoz, és ezeket Astrid nélkül nem tudná megtenni. Astrid okos, hisz Hablatyban és ahogy egy nőhöz illik, a férfi tudta nélkül, de terelgeti a helyes irányba. Végül egy olyan döntést hoz meg, amihez nem csak felnőni kell, de elképesztő módon szeretni is valakit. Szívszorító és csodálatos, vízálló sminket és zsepit előkészíteni!
Egy jó mese tanulságos és ez minden percében az. És közben olyan remekül játszik az érzelmekkel. Egyik percben lent, a másikban Fogatlan udvarlási műsort tart, vagy épp Kőfej megállás nélkül dumál (zseniális monológ). A soundtrack gyönyörű és kellően drámai, tökéletes aláfestést és hangulatot ad a filmnek.
Annyi mindent kiemelnék, de nem teszem. Nézzétek, méltó befejezése valami csodá(s)nak!
Tökéletes lezárás, teljes mértéig. ❤ Sajnálom hogy nem moziban nézte, de itthon is tökéletes élményt adott számomra. Sokat gondolkodtam már erről a mese trilógiaról hogy mégis hol áll a szívemben és rájöttem hogy a Dreamworks mesék közül ez áll hozzám a legközelebb, meg elég sok mesét megelőzz, benne van a top 5-ben. Na de a lényeg hogy szerintem nagyon szép és érzelmes lezárás volt. Elég sokszor elpityeregtem magam, főleg mikor spoiler
A képi világ gyönyörű, a sárkány barlang valami eszméletlen szép, és a zenék is nagyon hangulatosak. Meg persze a vissza emlékezések, nagyon szeretem azokat és milyen igaz volt.
Olyan szép és tiszta Fogatlan és Hablaty barátsága, egyszerűen gyönyörű. ❤❤
Biztos vagyok benne hogy még újra fogom nézni és persze nem egyszer. ❤
Nagyon a szívemhez nőtt a trilógia! ❤❤
Mint harmadik résztől, kicsit féltem, hogy nem tudja tartani a tempót az előző kettővel. A Shrek példája lebegett előttem. De szerencsére aggodalomra semmi ok. Nagyon szépen zárták le a történetet, és szerintem itt meg is kellene állni. Teljes, kerek, hol mosolygós, hol bőgetős, de mindenképpen hatásos. Méltó befejezés, és még giccses sem lett. Szeretem nagyon ezt a trilógiát. :)
Tetszett, bár nem sokra emlékszem belőle. :-D De, amit láttam az tetszett. Fogatlan még mindig cuki, és a fehér lány sárkány is. Újranézős lesz az biztos. :-D: -D
Méltó lezárása a trilógiának, hisz a Dreamworks ismét elérte, amit kevés mese tud és a végére a könnyeimmel küszködtem. Hablaty és Fogatlan barátsága egy izgalmas, szórakoztató és egyben megható, örökérvényű történet, amit az ember valószínűleg majd a gyerekeinek a gyerekeivel is megnézet, ha lesz rá alkalma, hisz ezeket a filmeket csak imádni lehet. Asszem ennyi most elég is, ezzel mindent elmondtam, amit tudni érdemes.
Szuper élmény volt, főleg 4D-ben a moziban. Egyszerűen teljesen le voltam nyűgözve, főleg a tenger felett, naplementében, Fogatlanon repkedős jelenetektől. Ha lehet, még csodálatosabb volt a kép világ, azok a gyönyörű színei az égnek, a spoiler, és hozzá a zene. Fantasztikus.
Fényfúria nem vált a kedvenc karakteremmé, de azért az udvarlós jelenetek szuperek voltak, tetszett benne a humor is, a komoly jelenetek is, minden. Méltó lezárása a trilógiának, és még mindig akarok egy éjfúriát magamnak. ♥
Sokat kellett várni a befejezésre, de abszolút megérte! Nagyon méltó lezárása egy csodás kalandnak, ráadásul garantált, hogy szem nem marad szárazon. Szokásos módon nagyon jól egyensúlyoz a dráma és a humor között; ebben a részben szerintem Kőfej és Fafej a legszórakoztatóbbak, de ne feledjük azt sem, mennyire imádnivaló Fogatlan viselkedése. Izgalmas a cselekmény is, bár nekem nem feltétlenül az akció része tetszik, hanem inkább az érzelmi/lelki töltete. Teljesen megfelelőek az új szereplők is, a régiek pedig továbbra is kedvelhetőek. Nagy öröm volt ez az utazás Hablaty és Fogatlan társaságában, de egy kicsit fáj, hogy vége.
Gyönyörű volt ez a lezárás, a film alatt összesen 3x sírtam el magamat. De megnyugodtam, hogy az előttem ülő csajszi is törölgette a szemét, és idősebb volt, mint én. xD Barátom meg mondta, jólvan, abbahagyhatom, annyira nem volt megható :D Ő nem értiii
Nagyon szép volt a képi világa, a zenét is imádtam. Hablaty és Fogatlan barátsága valami eszméletlen.. Öröm volt nézni. ÉS a végén, mikor spoiler Hát végem volt. Ott is bőgtem xD
Még jó párszor meg fogom nézni, bár én nekem még mindig 2. rész a kedvencem. Aztán az első. Ez pedig sajnos utolsó helyen áll, bármennyire is tetszett. Nagyon kiszámítható volt, már előre megmondtam, kb mi mikor fog jönni, de ez mit sem érdekelt. Imádtam. <3
Azt sajnálom még, hogy nálunk a moziba nem volt a filmes menühöz sárkányos figura :(
Láttam a kínálatok közt, hogy nincs, de azért mondtam a pénztáros srácnak, hogy nekem a fehér éjfúria kell! xD Szerintem azt se tudta mi az az éjfúria. Mondja nincs, mondom akkor a fekete Az sincs. Mondom jólvan, kérem Hablatyot. Fél percig nézett rám pislogás nélkül xD
Na mindegy, Fogatlan megvan még régebbről, azért így is jó… :))
https://kepkuldes.com/image/6B9HEm
https://kepkuldes.com/image/6B96fV
Úgy kezdtem ezt a trilógiát nézni, hogy majd talán lesznek benne jó pillanatok, és most itt vagyok az utolsó rész után, amit megkönnyeztem. Ennél jobb lezárást nem is kaphattunk volna. Remek volt az ellenpólus, ezáltal izgalmassá és látványossá vált. A nagyívű karakterfejlődés a végére ért, minden(ki) a helyére került. Voltak benne vicces és szívmelengető pillanatok egyaránt, búcsúztunk, fájt is, de megérte.
Népszerű idézetek
Kőfej: Miért vagy ilyen lópofa? Az enyém is az, de jópofa, a tiéd csak ló. Szinte már nyerít. Hívhatlak Kincsemnek?
Pléhpofa: De a szeretettel együtt jár a veszteség. Ez az alku része. Néha nagyon fáj, de végeredményben, mégis megéri. Nincs nagyobb adomány a szeretetnél.
Hablaty: Pajti, mi ütött beléd? Mi ez a nagy nyáladzás, meg lihegés?
Astrid: Hát nem egyértelmű? Szerelmeeees.
Hablaty: Hidd el, egy kapcsolat csupa kín és szenvedés. *Astrid megüti Hablatyot* Nem megmondtam?
Fafej: Habi, egy percre. Figyu, nézem egy ideje a járásod. Ne bicegj. Kinek kell egy sánta férj?
Hablaty: Műlábam van.
Fafej: Nekem meg van egy iker parazitám, mégsem bicegek itt össze-vissza.
Astrid: Egy másik éjfúria.
Hablaty: Nem teljesen, inkább egy lángfúri…
Astrid: …fényfúria.
Hablaty: Ja, igen a tiéd jobb. Tényleg jobb.
Takonypóc: Még midig nincs vége.
Fafej: Azért, mert a világ igazából kerek. Kerek a nap, kerek a hold, kerekek a csillagok. Akkor is, ha kicsik és buták.