Edward Snowden titkos CIA-iratokat szivárogtat ki a sajtónak. Ő lesz az első számú ellenség az amerikai kormány szemében. Menekülnie kell, hogy mentse az életét. Oliver Stone politikai thrillere egy bátor ember politikai hatalommal szemben való küzdelmét és menekülését mutatja be.
Snowden (2016) 159★
Képek 48
Szereposztás
Kedvencelte 17
Várólistára tette 209
Kiemelt értékelések
Snowden (2016) 75%
Nem egy rossz film, egy kicsit lassan épül fel, és vontatott, de nagyon érdekes egy sztori. Tetszett Edward Snowden karaktere, és Joseph Gordon-Levitt alakítása tök hiteles volt, ezért is teljesen lekötötte a figyelmemet. Amikor nekiálltam a filmnek fogalmam sem volt róla, hogy ez igaz történet lesz, mert egyrészt nem néztem meg az előzetest, nem olvastam el a fülszöveget, és már nem emlékszem arra, hogy hallottam-e a botrányról, és kissé leesett az állam, spoiler De összeségében a film nekem is tetszett, csak ne lett volna ilyen lassú. Izgalmas az nem igazán volt, de végig feszült volt a hangulat, és a szereplők is eléggé jók voltak. Jó volt látni Scot Eastwoodot is, meglepett, hogy ő is szerepelt benne. :-D
Snowden (2016) 75%
A doku sokkal jobban tetszett, ez egy kicsit kiegészítette azt. Kaptunk backstoryt, jobban ráláttunk a motivációra és a módszerekre. Az események még így is felháborítóak, és szerintem azóta se változott semmi.
Snowden (2016) 75%
Összességében jó film lett, de nekem kicsit lassú volt és lehetett volna kevesebb magánéleti szál is.
Snowden (2016) 75%
Kicsit lassú és hosszú, de fontos történetet mesél el. Az biztos, hogyha eddig nem voltál paranoiás, ezután az leszel. Azon pedig hosszan lehet elmélkedni, hogy mi a fontosabb: a biztonság vagy a magánélet.
Snowden (2016) 75%
Szigorúan csak a filmet nézve és kizárva hogy ki ez a faszi, mit tett, miért tette, milyen hatásai lettek; tehát csak mint filmélményt tekintve: UNALMAAAAAAS! Nulla szinten kötött le, nulla szinten tudott felcsigázni. Láttam képeket, amelyek kapcsolódtak ugyan egymáshoz, de kohéziót nem találtam köztük. A dramaturg biztos a büfében ette a rántott húsos szendvicset Ági szörppel, mert hogy keze munkájának nyom nincs a filmben az hétszentség. Elpazarolt idő volt, a hajszálaim mennyiségének megszámolása értelmesebben eltöltött idő lett volna…
Snowden (2016) 75%
Összességében határozottan pozitív véleménnyel vagyok a filmről, bár szerintem inkább a téma a nyerő, mint a feldolgozás. A történet lassan bontakozik ki, eléggé el van húzva, sok helyen kissé unalmas vagy vontatott, ami egyrészt néha zavaró, másrészt viszont így volt közben lehetőségünk elgondolkodni minden apró lépésen és érezni azok súlyát. Ha végigfutottunk volna a történeten, akkor nem lett volna idő fejben tovább boncolgatni az eseményeket, pedig pont ez a film lényege, hogy elgondolkodtasson.
Snowden (2016) 75%
Elég nehezen indul be a cselekmény, a film hosszú és lassú, amint mások is írták elôttem. Úgy gondolom, hogy errôl a témáról (ami elég nagy port vert fel) lehetett volna sokkal érdekesebb filmet is készíteni egy kis plusz erôfeszítéssel.
Snowden (2016) 75%
Egy érdekes és elgondolkoztató téma, középszerűnél egy hangyányival jobb feldolgozása. Mikor a Snowden botrány kirobbant csak az volt a kérdés, hogy ki és mikor viszi vászonra. Valahol várható volt, hogy Oliver Stone lesz a befutó, mert ő szereti az ilyen témákat. A nagy baj, hogy Stone már eléggé megkopott. Nem mondom, hogy rossz filmeket csinál, csak átalakult tisztes kisiparossá. A Snowden sem elég bátor és sajnos a szerkezetileg töredezett film lassabb a kelleténél és csak finoman mer odaszólni. Ugyan egy kiemelkedő húzása van a rendezésnek, de 135 percben ez kevés. A színészek egytől egyig rendben vannak és jók a választások is, de valahol érthető, hogy nem igazán kapott se a nézőknél se a kritikusoknál olyan kiemelkedő értékelést.
Snowden (2016) 75%
Ez a film nekem abszolúte tökély, végig izgalmas a cselekmények, odaköt a kanapéhoz, kikövetkezhetetlen csavarok és igaz történeten alapul.
Mindenkinek ajánlom.
Népszerű idézetek
– Csak van valami szenvedélye.
– A számítógép.
– Akkor megtalálta a magának való bordélyházat.