Rocketeer (1991) 68% 33★

Újabb, gyerekkoromban csak félig látott filmet sikerült pótolnom. Egy kellemes, délutáni filmezésre tökéletes kikapcsolódásról van szó, ami megfelelő arányban tartalmaz humort, kalandot, akciót és romantikát egyaránt. Szerintem nagyon jól sikerült elkapni a 30-as évek végének Amerikáját és a film korához képest az effektek is rendben voltak, bár ez nem meglepő, az ILM keze munkáját dicsérik.
A szereplők hozták, amit kellett: Billy Campbell a szerethető hős, Timothy Dalton tiszta Clark Gable utánzat volt gonosz kiadásban, Jennifer Connelly pedig aranyos és no, szemre sem utolsó látvány.
Kicsit sajnálom, hogy a maga idejében nem érte el a remélt sikert, elnéztem volna még pár kalandot ezzel a gárdával. Talán a mai képregényfilm-áradatban másképp járna, bár több CGI lenne benne, az is biztos…

Számomra ez egy igazi nosztalgiafilm – annak ellenére, hogy gyerekként egyetlen egyszer láttam, de akkor hagyott annyira mély nyomot, hogy pár éve simán megvegyem látatlanban az eredeti képregényt is (hát igen, ily módon gyakorlatilag én is lefeküdtem végül egy képregénymozinak…), ám maga az újranézés sokáig váratott magára. Részben azért is, mert féltem, az idő nem a Rocketeernek dolgozik…

Aztán mit ad isten, kevés felmutatott értéke közül a legfontosabb éppen az, hogy a mai normákhoz képest a Rocketeer minőségét tekintve kétségkívül magán viseli Hollywood egyik utolsó aranykorának, a kilencvenes éveknek a stílusjegyeit. Egy alapvetően családbarát látványfilmről beszélünk, ami a látvány terén közel kikezdhetetlen – ma már ilyesmit, valóban leforgatott repülős trükkjeleneteket, mutatványozást nem láthatnánk egy hasonszőrű filmben, mindent a CGI hányna elénk, a költségvetés mégis a triplája lenne az itteninek (nem olvastam utána, de nekem egyébként gyanús, hogy a Rocketeer vesztét is a magas költségvetés okozhatta, azért egy-egy jelenetbe tényleg mindent beleadtak).
Ilyen téren tehát a „rajongásom” nem bizonyult puszta nosztalgiának, de nehéz volna a lehengerlő koncepció, dizájn és technikai kivitelezés mellé más kiugró pozitívumot odatenni. Ízig-vérig Disney-produkcióról beszélünk, így a bemutatott korszakból adódó izgalmasabb, veszélyesebb vetületeknek itt nyoma sincs – pedig ha nem csal az emlékezetem, a képregényben Jenny például pin-up girl volt, és az egész bemutatott világ fülledtebbre, sötétebbre sikerült. Némileg menti a helyzetet Jennifer Connelly, aki gyönyörű, rátermett, fiatal és üde, de olyannyira, hogy rá sem ismertem elsőre. A színészválasztás azonban a főhős tekintetében egyenesen katasztrofális: Billy Campbell olyan borzasztóan semmilyen, jellegtelen, üres és érdektelen szépfiú, hogy a nézése közben végig azon gondolkodtam, melyik korabeli színészikonnak az utánérzése ő. Egyébként arra szavaznék, hogy ő a szegény ember Bill Pullmanje.
A továbbiakban megjegyezném, hogy a családbarát Disney háttér leginkább talán Timothy Daltonon vehető észre, aki karakterisztikailag mintha csak az ötvenes évekbeli Zorro sorozatból ugrott volna át ide – Neville Sinclair megformálásához Dalton finoman szólva is „túlméretes” színész, nem kell ennyi tehetség egy papírmasé figurához. A fent dicsért látványvilág kicsit kétarcú, érzésre mintha a mozi végére elfogyott volna a lendület (vagy a pénz), mert néhány nagyon szép és tényleg emlékezetes jelenethez képest a finálé felé közeledve érezhetően csökken a színvonal. Némelyik trükkfelvétel nem állja olyan jól az idő próbáját, mint a kaszkadőrmutatványok. Azonban repülőbuziknak nagyon komoly csemege ez a film, van itt Gee Bee, Hughes H-1, egy autogyro, és hát a cselekménynek otthont adó speciális, talán az egyszerűség kedvéért dieselpunknak nevezhető hangulat is nagyon egyben van, Dave Stevens Rocketeer-modelljét pedig varrásról varrásra átvették a képregényből – és dögös is a végeredmény, naná, hogy dögös!

Egyáltalán nem rossz, de csak bizonyos alkotóelemeiben emlékezetes film a Rocketeer. A pontszám talán nem ezt tükrözi, de szerintem igenis érdemes vele próbálkozni.

Könnyed, kissé retrós szuerhősfilm.
Néhány helyen kissé szirupos, illetve a gonoszok ábrázolása is eléggé sablonos.

Érdekes steampunk film, leginkább talán szuperhősfilmnek lehet nevezni, de nagyon, nagyon hosszú felvezetéssel, és nem olyan sok, de azért mindenképp látványos akcióval. Ahogy kell, a főhősök szerethetők, az ellenségek egész ijesztőek, a képi világ szuper, a zene pedig rendben van. Nem kell sokat gondolkozni rajta, könnyed kikapcsolódás.

Számomra ez a film valahogy sokkal többet adott, mint ezek a mai szuperhősös mozik.

Jó kis film volt, bár mai szemmel kicsit túlzásbavitt üldözésekkel.Plusz némi rózsaszín csöpögés. De szórakoztató volt.