A világ kedvenc kék sündisznója visszatér a kalandok következő szintjére a Sonic, a sündisznó 2-ben. Miután letelepedett Green Hillsben, Sonic minden vágya, hogy bebizonyítsa: megvan benne az, ami ahhoz kell, hogy igazi hős legyen. Nem kell sokat várnia, hogy próbára tegye magát,… [tovább]
Sonic, a sündisznó 2 (Sonic, a sündisznó 2.) (2022) 138★
Szereposztás
Kedvencelte 10
Várólistára tette 64
Kiemelt értékelések
Nekem nagyon tetszett, mint az első része is. Látványos volt, vicces, pörgős, a helyszínek is tetszettek, a szereplők is eléggé jók voltak, főleg Jim Carrey. Még mindig nagyon bírom őt, a poénjait, a beszólásait, jókat nevettem rajta, ő az egyik legszórakoztatóbb karakter a filmben szerintem, még mindig nagyon ott van. :-D Totál elviszi a filmet. :-D Mellette még Sonicot is bírom, az új társaival együtt. :-D Jó kis folytatás volt, a vége miatt kíváncsi leszek lesz-e a folytatása. :-D Voltak jelenetek, amik tetszettek, az akciójelenetek jók voltak, és a vicces részek is tetszettek. XD A kutya nagyon cuki volt. :-D
Már az első sem tetszett igazán, de ez még rosszabb volt, mégsem akartam kevesebb csillagot adni. Az „állatkák” most is tetszettek, az egyetlen értékelhető jelenetek hozzájuk fűződnek spoiler, de Jim Carry és a többi ember szereplő, na meg a hozzájuk köthető poénok egyáltalán nem voltak viccesek, csak túltoltak. Bár az egész filmre jellemző a lapos, kissé erőltetett poénok, szóviccek. Egyre jobban utálom Jim Carryt is, nekem valahogy túl sok, itt meg még több volt. Az esküvős részen is csak Shemar Moore személye miatt nevettem, mert a Gyilkos Elméket juttatta eszembe. Mondjuk eléggé elme gyilkos volt a film, mit ne mondjak. És lesz harmadik rész, amit szintén megnézek majd, mert kedvezni kell a mazochista énemnek is. xD
Őszintén szólva… az első jobban tetszett. Ugyan több elem és karakter köszön vissza a játékokból, az akciók is összetettebbek / látványosabbak, mégis érezni, hogy nagyon korai volt még ez a folytatás. Gyorsan meg akarták lovagolni az első film sikerét, és annyi fan-servicet pumpáltak bele, amennyit az csak elbírt, de pont emiatt elég összecsapottnak érződik a végeredmény és egyik videójátékos kikacsintásnak sincs igazán súlya a történetben (spoiler), míg az emberi szereplőket is sikerült most csúnyán túltolni. Knuckles pl. remek figurának indult, Robotnik mellett egy ütős kis új fenyegetésnek tűnt, aztán átment egy bugyuta Drax utánzatba (Nem csoda, hogy itthon a What if…?-ben őt szinkronizáló Schneider Zoltán hangját kapta.) és természetesen spoiler Tom-nál is feszítették már a húrt ezzel a Ben bácsis átmenettel, de volt egy teljes szál, amit könnyedén kivághattak volna, ez pedig az esküvős rész. Itt érezhetően sok és fölösleges volt az emberi jelentlét, a poénosnak szánt jelenetek inkább fárasztóra / idegesítőre sikeredtek, (Enyhe Thor 4. flashback kapott el…) ezáltal pedig csak hátráltatták a cselekményt. Emellett számomra már Jim Carrey is kissé full kretént nyomott ebben, hogy egy „klasszikust” idézzek, szóval ezt még gyerekfejjel se nagyon tudtam volna tolerálni. Akadtak aranyos, és valóban vicces momentumai (pl. mikor Sonic betakargatja Tails-t.), de ezek csupán egy kisebb részét teszik ki eme 2 órásra nyújtott játékidőnek. A 90-es években, meg talán a 2000-esek elején is egy ilyen kaliberű sztorira bőven elég volt másfél óra.
Mivel csak felszínesen ismerem a játékokat, a stáblistás jelenet nekem homály volt. spoiler Továbbra is érdekel amúgy a folytatás, de ezek után tartok is tőle, így csak remélni tudom, hogy azt már jobban átgondolják.
Jim Carrey visz benne mindent a dumájával, az új sünik aranyosak és egy jót csatáznak, semmi több
A rövid véleményem: Tails olyan cukiiii hogy belehalooook :D <3
Nem volt rossz de nem éreztem annyira jónak mint az első részt.
Jim Carry még mindig zseniális volt Robotnik szerepében.
De az egész esküvős rész hogy minek kellett bele azt nem értem. Okés tudom játékidő nyújtás, de nagyon nem volt semmi értelme az egésznek.
Akinek bejött az első rész, annak valószínűleg ez is be fog, hiszen jóformán ugyanolyan, mint az első epizód volt, annyi különbséggel, hogy növelték a téteket, bővítették az univerzumot, fentebb tekerték a látványt, s megpróbáltak mindenből egy kicsit többet adni. Más kérdés, hogy ezzel a játékidőt is kitolták, amelynek a cselekménye bár indokolná ezt, de a szerkesztésében ez nem látszik meg, ami miatt hol indokolatlan mellékszálakkal, hol pedig összesűrített végjátékkal találkozunk, amelyek ugyan bár a videojátékos narratívát erősítik, de a filmet nem teszik élvezetesebbé. Így ebben a formában nem tudok rá magasabb pontszámot adni, mint az előzőre, bár akinek az első elnyerte a tetszését, annak ezzel sem lesznek problémái.
Értékelés: 6/10
Jó volt, jó volt… aztán mégsem lett kedvenc. Ahogy az első sem.
Viszont egy marha szórakoztató film lett ez is, bár egy ici-picit gyengébb lett szerintem, mint az első rész.
A sztoriban végre volt egy kis videójáték is. Sosem játszottam a játékkal, szóval passzolom, hogy mennyi kapcsolat volt a film és a játék között. Viszont jó volt legalább a karakterbeli hasonlóságot felismerni a régen játszott anime (vagy mese?) és a film között.
Knuckles karaktere nagyon kellett a filmbe, ahogy Tails -é is.
Jim Carrey pedig még mindig óriási. De ha visszavonul, ki fogja játszani majd a doktor szerepét?!
Az animáció szerintem rendben volt. Nem igazán volt szembetűnő CGI sehol sem. A karakterek kidolgozásán sem volt feltűnő és nagyon jól sikerült.
Igazándiból nem nagyon tudok mit írni, max. annyit, hogy aki látta a stáblista utáni jelenetet, az garantáltan várja a következő részt.
Az első rész sem fogott meg nagyon, kábé úgy, mint ez. Nem mondom rossznak, kis szódával elmegy, de nincs benne fantázia.
Csak annyit fűznék hozzá, hogy a szinkron kiváló lett. Manapság tényleg nem nagyon vannak értékelhető példák, de itt szinte mindenki telitalálat. És hát plusz pont, hogy az előzetesben hallott Tailst lecserélték egy karakterhűbb verzióra!
Népszerű idézetek
Rachel: Elássuk a csatabárdot?
Tom: Jó lenne!
Rachel: Igen?
Tom: Igen!
Rachel: Akkor szent a béke!
Rachel: És ha elcseszed az esküvőmet, bántani foglak!
Folytatása
Összehasonlítás |