Piedone, a zsaru (Piedone 1.) (1973) 78% 140★

Bár legnagyobb sikereik sosem erre épültek, a Spencer-Hill duóban szerintem mindig megvolt az igény komolyabb, vagy egyenesen komoly hangvételű filmek készítésére – olyannyira, hogy komikus sikereik csúcsán egy többedik Kincs, ami nincs, Nincs kettő négy nélkül, Bűnvadászok kaliberű komédia helyett bevállaltak egy nem halálosan, de kellőképpen komolyan vett bűnügyi filmet, ami a western-reneszánsz pillanatnyi fellobbanásáig pihenőpályára is küldte az együttműködésüket… Jóval korábban azonban Spencer a maga részéről megcsinálta már karrierje talán legjobb nem, vagy csak igazán kevésbé komikus zsarufilmjét, az első Piedone-mozit.

Ami elsősorban is meglepő ebben a filmben, hogy a Spencer-Hill univerzumon belül is mintha lenne egy saját kis külön szentélye: nyilvánvalóan nem vígjáték, bár látunk benne ismerős motívumokat a páros klasszikus filmjeiből, de nem ennek ellenére, hanem pont emiatt működik nagyon jól egy retrospektív néző számára. Piedone önjáró legenda, sokan kedvelik, ő Spencer talán egyik legjobb visszatérő figurája, legjobb formájában pedig éppen ebben az első epizódban teljesedik ki. Ő az öntörvényű, kemény öklű benga zsaru, aki saját szabályai szerint tartja fenn a rendet Nápoly utcáin, sok esetben megkerülve, áthágva, önkényesen és gyakorlatiasan értelmezve a törvényt. Ebben azért van fantázia, főleg mivel Spencer számára ez egy újfajta szerepkörnek tűnik: nem egy poros, koszcsimbók bumburnyák, főleg nem egy ravasz szépfiú oldalkereke, hanem egy önmagát eladó magányos hős, akinek sokkal jobban áll a Spencer által előszeretettel hozott (és Bujtor által is átvett) lekezelő, flegmatikus, fanyar stílus. Piedone nagyon jól kitalált figurája ráadásul egy tökéletes környezetben mozog, Nápoly meseszép utcáin, azokban a terekben, ahol a bűn és a mindennapi élet tanyázik és együtt létezik. A szinte már saját műfajt teremtő korabeli olasz filmzenék között De Angelisék ide komponálták talán meg a film stílusához és vizuális világához legjobban passzoló betétzenéjüket, ami ugyancsak képes felülemelkedni a sokszor igencsak bárgyú és rosszul öregedi melódiáiknak.
Ami külön fűszerezi Piedone első kalandját, az az erkölcsi kérdések sorozata: talán nem spoiler már ebben az esetben, hogy Piedone együttműködése a nápolyi maffiával az idegen, esetünkben francia maffia térnyerése ellen finoman szólva is kétes sugallat, még úgy is, hogy a film természetesen túlságosan komoly sem akar azért lenni. Főleg álszent és képmutató a gondolat, hogy a drog megjelenése a nápolyi utcákon egyértelműen az idegen betolakodókhoz és a megvásárolható, gyenge jellemű nápolyiakhoz kötődik, mindenki más szinte már egy hazafi elszántságával száll szembe a mocskos drogdílerekkel. Lehet, hogy ez a film hangulatos kis belső univerzumában így romantikus és kerek, de kivetítve a valóságra egyáltalán nem az, sőt, ennek révén még Piedone egész szellemisége és világképe is borúsabb árnyalatokat kap. Nem elvitatva, hogy egy alapvetően fekete és fehér végletekben gondolkodó filmben működik ez a kizárólag neki megengedhető szférák közötti átjárás, azért bőven lenne buktató a koncepcióban, ha és amennyiben a készítők még komolyabb, sötétebb, nyomasztóbb hangulatot szerettek volna generálni. Nem biztos, hogy azt Spencer elbírta volna!

Korrekt, feszesen levezényelt olasz bűnügyi film. Azoknak, akik szeretik a korabeli filmeket, de már kiütést kapnak a Spencer-Hill vígjátékoktól, akár még felüdítő is lehet! Nekem is bejött!

Annyira unszimpatikus volt az új felügyelő végig, hogy kapartam az arcom tőle. Sikerült elérni vele azt, amit akartak. A végén eléggé „várható” csavar lett volna, hogy spoiler, ezért örülök, hogy még sem így lett. A tipikus verekedős, csitt-csatt, bum-bum hangokat leszámítva, szerintem a korához képest egészen jól sikerült film. Technikailag nem nagyon értek hozzá, az biztos, hogy nem éreztem magam kínosan, mint mondjuk a régi scifi filmek nagy részénél. Nem is tudom, hogy mibe lehetne belekötni „nem sci-fi” filmeknél.

Hál'istennek mindenből meg van a mérték. Például jókat nevettem egyes részeken, de nem volt semmi erőltetett poén, mint a legtöbb mai filmben sajnos. Nyilván ezeknek a Piedone filmeknek meg van az a tipic hangulata is, ami odavonz a képernyő elé, szerintem már ezzel is sokat nyújt a film.

Gyermekkorom klasszikusa, imádom a zenéjét is! :)

Nehéz ezt a filmet (és más BS filmet) objektíven megítélni hiszen, ha úgy vesszük ezeken a filmeken nőttem fel.
Nos, a film az alapsztorit figyelembe véve, ez egy hamisítatlan thriller/krimi akar lenni, amit, vegyítettek némi humorral. Tehát, aki úgy ül le megnézni a filmet, hogy egy jót fog nevetni, az csalódni fog, amit a rendező eddigi alkotásai is sugallnak.
Bud Spencer láthatóan jól érezte magát a szerepben (talán, mert ő is Nápolyi), rendkívül hitelesen alakítja a Nápolyi rendőr karakterét.
Amit még meg kell említenem, az a zene. Kétségtelenül emeli a film, amúgy sem alacsony színvonalát!

Az első Piedone rész igazából nem a legjobb Bud Spencer film, és még a saját sorozatában sem a legjobb, de az üzenete ennek a legerősebb. Bár sok a humoros szituáció, azért a film nem vígjáték, sőt merem állítani, igazi tragédia. És nem csak azért, mert sok jóember is meghal benne, hanem azért, mert a történet lényege, hogy Rizzo Piedone felügyelő kedves, megszokott világát alig pár nap alatt végleg lerombolja a kábítószermaffia. Piedone szimpatikus figura, bár erőszakos és a saját szabályai szerint játszik, nagyon úgy érezzük, hogy ezek a szabályok rendben vannak. A filmben mind a nyomozós történet, mind a verekedős jelenetek stimmelnek. A vége is elég jó meglepetés, még akkor is, ha elő van minden készítve hozzá. Külön meg kell említeni a zenéjét, ami szintén a film legerősebb pontjai között van.

A zenéjét nagyon szeretem, de maga a film annyira nem kötött le.

Ez a film jó példa arra, hogy még nekem, a rajongónak sem tetszhet minden. A történet követhető, bár néhol furcsa logikával működik, Rizzo felügyelő legalább annyira kedvelhető figura, mint Bud Spencer más szerepei, a humor azonban kissé visszafogott. A sokgyermekes, kétbalkezes tolvaj jeleneteinél, illetve a pofonosztásoknál fel-felvillan ugyan, de mégsem az igazi.
Ettől függetlenül maga a film nézhető és néha még szórakoztató is, azonban nincs meg benne az a plusz, ami számomra igazán emlékezetessé tenné.

Nem a legjobb BS filmek egyike, de sok szódával elmegy. A bunyós részek egész jók, de a többi eléggé lapos.