Várólistára tette 31


Kiemelt értékelések

bonnie9 

Altesti humorra épített, annak is rettenetesen erőltetett. Laurent Lafitte szerepe pedig annyira irritáló, hogy legszívesebben bezúztam volna a tv-t. Persze lehet, csak a fáradtság, de két este aludtam el rajta, harmadszorra már csak megkérdeztem férjet, mi lett a vége. Nem érzek ingerenciát, hogy megnézzem a vége 20 percet.

2 hozzászólás
paavel 

Roppant gyenge Bíbor folyók-utánlövés (ha nem ugrana be magától, segítenek ők is: a béna, ripacs nyomozó szerepel az elsőben is, illetve egy bizonyos feltűnő épület is (s vele a távoli francia vidék, mint helyszín) újra visszaköszön. Na meg az erőltetett politikai üzenet… Amit sz'tem én – vidéki franciaként, bár az lennék – kikérnék magamnak.) Azért a kevéske poénért meg nem biztos hogy megérte a másfél óra az életedből.

lakatoszoltan01 

Nem egy nagy eresztés, de én csak azért néztem meg, hogy valami szórakoztatót bámuljak a popkorn mellé. Volt benne kellő humor, hülyéskedés, abszurditás. A kicsit túltolt píszíség végig érződik, de én élveztem, jó volt megnézni, mert nem akart több lenni, mint egy bugyuita nyomozós, vicceskedős filmecske. Bátran ajánlanám megnézésre egy délutánhoz vagy könnyű estéhez.

Csakegyfilmeslány

Jó humora volt a filmnek, nálam a meglepetés skálán 8-ast érne, mivel tettek bele egy olyan csavart ami engem nagyon meglepett. Megérte megnézni.

Nooji

Alapvetően imádom a francia filmeket, pláne, ha abban Omar Sy játszik,de ezt nagyon untam.
Elmaradt az a fajta humor, amiért rajongok a francia filmekért – leszámítva1-2 jól eltalált mondatot.
Házimunkához háttérzajnak ajánlom, filmnézős időt erre ne pocsékoljatok el.

Roßin 

Jó kis film volt. Szokásosan akcióra épített humor ahol inkább az utóbbi a lényeg és azt pedig igazából jól teljesítette mert okozott már felnevetést.

Tési

Ez az a kategóriájú film, ami annyira sz@r, hogy az vicces. Lehet a fáradtság, lehet a beadandók és a rengeteg tanulás, de többször hangosan felnevettem rajta. Pedig tényleg béna. És tényleg vicces.

Kontra_Judit 

Elég bugyuta vígjáték, nem szeretem az ilyen típusú nyomozós filmeket. A bűnügy komoly dolog, ők meg sokszor túlviccelték…mikor a fiú anyjának elmondták, hogy meghalt a gyerek, ott ölelgették, ringatták a nőt, miközben a tyúkok repkedtek a szobában :O Ekkora marhaságot :( Omar Sy miatt néztem meg, kíváncsi voltam, hogy az Életrevalók után mit produkál. Itt is hasonló kaliber volt, csak rendőrként.


Hasonló filmek címkék alapján