Nyughatatlan özvegyek (2018) 66% 130★

Akciófilmnek túl hosszú, mégis összecsapott. Hiányoltam belőle valamit nagyon, pedig ennyi idő alatt, elég jól ki lehetne bontani a történetet és árnyalni a karaktereket. Viola Davis nagyon jó volt, ő volt az egyetlen, aki ébren tudott tartani ebben a jelenet sorozatban, amit nem tudok filmnek nevezni, mert akármennyire próbálkoztak, nem állt össze azzá.

Nem érzem sikerültnek. Túlzsúfolt, fordulatokkal, felesleges szálakkal és karakterekkel terhelt. Nem véletlen, hogy az eredetije minisorozat volt. Steve McQueen azonban tehetséges rendező, természetesen vannak momentumai. Az egyik ilyen, amikor a képviselőjelölt beszáll asszisztensével a kocsijába, miközben feldúlt monológját hallgatjuk. Kizárólag hallhatjuk, ugyanis a hosszú vágatlan jelenetben a kocsi elejére helyezett kamera végig az utat veszi. Ilyen durván elidegenítő jelenetet ritkán látni mainstream stúdiófilmben. Egy másik epizódban Alice épp randevúján vesz részt, ez egyúttal escort lányként való debütálása is. A beállítás az ő arcát mutatja, ahogy nézi a drága étterem ablakán keresztül az éjszakai várost, miközben partnere fesztelenül bevallja, hogy ő valóban komplikációk nélküli kapcsolatra vágyik. Értsd: érzelmek nélküli kapcsolatra. A film markáns társadalomkritikai vonala működik talán a leginkább, még ha tételszerűen száraz is. A befejezés viszont ragyogó, a film talán egyetlen valódi találkozása.

Szerintem túl hosszú, ugyanakkor a cselekménye nem engedi kibontani rendesen a történetet. Amúgy nem az én műfajom az ilyenfajta film, szóval bizonyára ez is hozzájárult ahhoz, hogy annyira nem élveztem. Sok csavar nincsen benne, vagy legalábbis ami mégis csavarnak mondható az viszont nagyon kiszámítható. Rengeteg ellenszenves karakter fordul meg benne, a drámai részek pedig teljesen hidegen hagytak. Biztosan a célközönségének jobban tetszene, illetve pozitívabb képet tudna alkotni róla, de nekem sajnos tényleg nem jött be. Viola Davis mindenesetre jót alakított, talán őt így pozitívumként meg tudom említeni illetve Elizabeth Debicki is szerintem rendben volt.

Rendkívül túlartikulált film, legalábbis amit Európából érezni lehet rajta – meglehet, ebben a pillanatban Magyarországra nézve, ha akaratlanul is, de rettenetesen aktuális jelenségekről nyilatkozik. Nekem folyamatosan a Carpenter A 13-as rendőrőrs ostroma járt a fejemben, abból is a szinte lefordíthatatlan jelenet, amelyben a nő megkérdezi, hogyan issza a fickó a kávét. Ott sikerült a sűrítés, és nemcsak a jelenetben, hanem egyáltalán – itt nem. A Widows (nem áll a szám a magyar címre) $@!#% témákat hoz, műfajban is oké lehetne, mégis szinte mindent elbaltáz, amit csak lehet. Sokat markol, keveset fog. Mintha bújtatni próbálná, üvöltve elfedni, reflexióba váltani a tulajdonképpeni témát (témákat – feminizmus, a négerek szociális helyzete, rendészeti impotencia, rassz-összeférhetetlenség) valamiféle popularitásba, és ebből remélve a „mondandó” felszínre kerülését. Túl sok ez a mondandó, zsúfolásig tele összműfaji mentségekkel, karakterekkel, történeti szálakkal, történeti párhuzamokkal, gyenge motivációkkal, a cselekmény szempontjából szükségszerű, mégis megmagyarázhatalan eseményekkel. A fotografálásnak időnként láttam értelmét, de többnyire üres bravúr a sok brillír, mintha ez volna a művésziség mércéje, hogy mégse tömegfilmként tegyük a fiókba.

Ez a film egy katasztròfa. Kár a beleölt pénzért…

Kicsit hosszúnak találtam, de Bobbitt beállításai miatt már megérte megnézni. Parádes volt a kezdés, nemkülönben a befejezés, legalább is a politikai megvilágítása tetszett. Maga a történet annyira nem jött be és a karakterek is sokan voltak, ami bizonyos értelemben karaktertorlódást okozott. Hiába volt a nőkön a fókusz, súlytalannak éreztem. Hála istennek a feminizmust itt nem vitte túlzásba a rendező, és ennek nagyon örültem. A színészek hozták a kvázi elvárható szintet, díszes társaságot szedett össze McQueen. Habár kiemelkedőnek egyet sem tartottam, de nehéz is lett volna kitűnni a tömegből.
Annak idején Zimmer nem találta a hangot, vagyis inkább a zenét a 12 év rabszolgasághoz, így most hozzáverődött az egyik nagy kedvencem, Newman is, hogy aztán ketten komponáljanak….sikertenelül. Merthogy nem is nagyon emlékszem, hogy volt-e olyan jelenet, ahol a zene nemhogy felülemelkedett volna-e a képen, hanem egyáltalán csak normálisan kísérte volna azt. Nem nagyon tudták megfogni az urak a filmet.
Erősebb is lehetett volna, így kétesek az érzéseim vele kapcsolatban.

Ugyanakkor az külön érdekesség, hogy ma néztem a The Front Runner-t is, ami egy kisiklott elnök-jelöltről szólt, aki elbukta a kampányt egy viszony miatt gyakorlatilag egy héttel a kampány vége előtt. Ebben a megvilágításban külön nagyot csattant a film vége, ahol meg pont mást látunk.

Egyszernézős, de ebben a kategóriában szórakoztató film volt.
Szinte mindenbe bele tudnék kötni (a sztoriba, a karakterek mélységébe, a színészvezetésbe pl), de semmi nem annyira problémás, hogy érdemes lenne időt szánni a boncolgatására.

Nem tudom, nem tudom. Tetszett is, meg nem is.A karakterek szimpik voltak, de nem éreztem elégnek a filmet, hogy mindenkit rendesen megismerjünk, csak kapkodtunk. Oké, ez egy akciófilm, de akkor is.

Elég gyenge film. Jót aludtam rajta.

Kicsit többet vártam a filmtől. Most komolyan egy „civil” ember, hogy lenne képes profi szintre avanzsálni attól, hogy a férje tolvaj volt? Kicsit abszurdnak érzem a sztorit is, és a csavarok gondolatmenetét. Túl kiszámítható volt minden.