Nevem Sam (2001) 87% 104★

Erre nagyon nem lehet mást mondani, mint, hogy hihetetlenül bájos, de kicsit sem valós. Van egy olyan furcsa preferenciám, hogy imádom nézni, ahogy az apák a kisgyerekekkel bajlódnak, majd lassanként beletanulnak abba, ami a nőktől valahogy elvárás, itt viszont pont ezt a részt ugrották át. Azt hittem, többet megmutatnak majd a kislány iskoláskora előtti időkről, mert szerintem pont ez lett volna a kritikus időszak (arra gondolok, hogy egy autista/fogyatékos miként tud életben tartani úgy egy csecsemőt, hogy ne hívják rá a gyámhatóságot), ezt mégis kihagyták, és helyette rögtön az jött, ahol a kölyök rájön, hogy Eistein apucihoz képest. A probléma ezzel csak az volt, hogy én már azt sem hittem el, hogy eddig egyáltalán eljuthatnának a valóságban, így a film nagy része számomra súlyatalanná vált. Ugyan érdekes kérdéseket vetett fel, például, hogy mi tesz egy szülőt jó szülővé, és lehetséges, hogy nem az IQ-ja, viszont ha már befolyásolja a gyerek életminőségét bármilyen mértékben, akkor szerintem háttérbe szorul, hogy mennyire van szeretve. Egy Disney filmes tündésmesének érződött az egész, ami nem baj, az is egy műfaj, csak én speciel nem tudtam elsiklani felette, mert mást vártam. Azt viszont el kell ismernem, hogy Sean Penn kimagaslót alakított, ha más nem is, az ő játéka teljesen hihető volt. A kislány is csak mérsékelten ment az idegeimre a hisztijeivel, ami megint jó pont. A vége viszont nem tetszett, spoiler simán kihagyhatták volna, de végül is aranyos film, egy nézést megér, csak a helyén kell kezelni.

Kevés film van, ami ennyire jól érzékelteti a szülő-gyerek kapcsolatot; ennyire tisztán és őszintén. Nagyon szeretem leírni az érzelmeimet egy-egy filmélmény után, főleg összekötni valami röpke kis elemzéssel, de most képtelen vagyok erre, mert annyira magával ragadt az a feltétlen szeretet, ami e között a két gyerekember (és embergyerek) közt szövődött, hogy inkább csak csendben törölgetem a könnyeimet.

Egy gondolattal mégis összegzem a látottakat: lehet, hogy Sam egy hatéves szintjén van, de a szívnek nincs IQ-ja.
És Lucy gyerekszájából kibújt felnőttgondolattal zárnám: csak szeretet kell.

Nagyon-nagyon szeretem!
Bár még csak egyszer láttam, de azt hiszem, ideje lenne újra megnézni.
Olyan témát feszeget, amelyet nem lehet elégszer és jól körüljárni. Hogy ki az igazán fogyatékos, és mi alapján bélyegzünk meg embereket, teszünk tönkre vagy emelünk fel emberi sorsokat… – mindezekről szól ez a film, és nem is akárhogyan!

Sean Penn full kreténbe nyomta, Oscar bácsi mégsem gyütt

Elég nehéz témát boncolgat ez a film és biztosan nem néztem volna meg, ha nem szerepel benne Laura Dern, akit a Twin Peaks óta „ismerek".
A főszereplő Sam, aki autista és ebből fakadóan elég fura figura. Egyedül neveli a kislányát, aki viszont egészséges. Vajon egészséges lehet-e hosszabb távon az, ha egy autista ember neveli egyedül a gyerekét, miközben lehet, hogy ő is segítségre szorul? És belefér-e a megszokott napi rutinjai közé egy gyerek? Egy így nevelkedett gyerek is lehet-e teljes értékű, mint a korabeli többi gyerek? Számít-e az, mit mondanak az emberek?
Sean Penn nagyon hihetően alakítja az autista szerepet, szerintem ehhez nem kis tehetség kell…
Michelle Pfeiffer pedig átlagos idegbeteg alakítást nyújt, nem is vártam mást. :-) Azonban a megfelelési kényszerét megértem, sok dologban azonosulni tudok ezzel a nővel.

Tanulságos, lassan kibontakozó, de szerethető film. Sean Penn fantasztikusan hozza a fogyatékos egyedülálló apát, aki küzdeni akar a lányáért. Szinte elhiszed neki, hogy tényleg képes gondoskodni Lucy-ról. Mert bár egy 7 éves szintjén van az IQ-ját tekintve, ez az érzelmi intelligenciájában nem mutatkozik meg. És sok tökéletesnek tartott „normális" nem ér fel az ő szintjéhez. Az őt körülvevő világ sem képes ezt sokáig megérteni, kivéve Michelle Pfeiffer és talán a végére Laura Dern.
Egész másnak képzeltem régebben ezt a filmet cím alapján, valamilyen akciófilmre asszociáltam, de ez pont így volt jó. Megérte végignézni.