Némaság (2016) 75% 147★

Túlságosan is hosszú és vontatott és unalmas egy film. De miután megnéztem csak azt tudom mondani, hogy érdemes megnézni.

Ez a film teljesen magába szippantott, kemény próbatételeket láthattunk és borzalmasan igazságot, hogy júdáspénzért igenis elárulják az embereket. Meglepő, hogy igaz történet alapján íródott a könyv, nem tudtam, és el is szomorít.

Ambivalens érzéseim vannak ezzel a művel kapcsolatban. Mint filmet (rendezői és operatőri munkát, színészi játékot tekintve) nagyra értékelem. De a szellemisége annyira távol áll tőlem, hogy az már egy másik galaxis.
Mindenki megtörhető, és erről minden egyháznak vannak pontos tapasztalatai. Az egyetemes igazság birtoklásának gőgje pedig rettentően taszít.

Annak ellenére, hogy a film több mint 2 és fél órás, egyáltalán nem untatott. A képi világa gyönyörű és nem csak a szép ázsiai tájak miatt. Nem gondoltam volna, hogy ennyire szép lehet valami annyira egyszerű és bizarr dolog, mint egy vércsík a homokban.

A karakterek közül szerintem magasan Kichijiro volt a legjobban eltalálva, a színész is ügyes volt, őt mondanám még amolyan „második főszereplőnek” Andrew Garfield karaktere mellett. Adam Driver elég hamar eltűnik, Ciarán Hinds szerepe nagyjából három-, Liam Neeson szerepe úgy tízperces – csakhogy a stáblista senkit ne tévesszen meg.
Andrew Garfield alakítása tetszett, de valóban jobban elhittem őt a katonás filmjében. Az Inoue-t játszó Issei Ogata-tól konkrétan a hideg rázott – az, hogy a gyakorlatilag önmagát játszó Lucas Hedges és a műkönnyesszemű emo Dev Patel helyett rá például miért nem figyeltek fel, egy rejtély számomra. Azért ez mégiscsak egy Scorsese film. Ezt nem lehet a marketingre fogni.

Az, hogy a filmet miért nem jelölték egy komolyabb díjra sem – pedig a forgatókönyv (is) kiemelkedő – valahol érthető és elszomorító. A Némaság legalább annyira szól filozófiáról, mint vallásról. Nem elfogult, nem ilyen fanatikus keresztény film mint mondjuk A Passió. Az viszont igaz, hogy a keresztényüldözésről szól és a katolikus papokat pozitív fényben világítja meg.
Azért ha már tavaly a Spotlight kapta meg a Legjobb film Oscart, ami a katolikus papok legaljáról szólt, talán úgy lenne fair, hogy ez a film is megkapja a neki járó elismerést.
Az összes giccsparádé gála is, mint minden, a politikáról szól.
spoiler

Nagyon hosszú, de ugyanakkor rendkívül érdekes film. Csodálkozom, hogy semmilyen Oscar közeli díjat nem kapott – lehet, hogy a téma nem mindenki számára annyira érdekes/fontos, de ha magát a technikai részét nézzük, akkor baromira igényes filmről van szó. Talán az egyszerűségében rejlik a szépsége, abban, hogy a tájak milyen keretet adnak a történethez. Andrew alakítása ismét csodás és akkor megint felteszem a kérdést, hogy miért nem kapott még mindig Oscar-t?
Egyébként az ismertebb nevek senkit se tévesszenek meg, a film abszolút Andrew karakterén keresztül mutat be mindent, a vége felé leszámítva szinte végig ő is narrál, szóval nagyjából mindent az ő szemszögén keresztül látunk. Egyébként összességében szerintem nagyon nyomasztó volt, de tényleg érdekes témát dolgozott fel illetve kultúrális oldalról sokat lehetett tanulni belőle. Szerintem egyébként azoknak is érdekes lehet, akik nem gyakroló keresztények (én sem vagyok az, ezt hozzá kell tennem), márcsak azért is, mert tényleg páratlan látványvilága van és a színészi játékok sem mindennapiak.

Aki olyanra számít, mint A misszió (1986), annak mondom, hogy nem, hát ez nagyon nem az.

Valami egészen eszméletlen film volt. A maga szadista és gyönyörű módján. Kicsit afféle Farkasokkal táncolónak tűnt Apokalipszis mostba ágyazva, de persze átvitt értelemben.
Nem voltam sem keresztény, sem japán párti. Megértettem mindkét oldalt ugyanakkor el is ítéltem mindkét oldalt valahol. A keresztényeket az agresszív terjesztéseik miatt, a Japánokat meg a módszereik miatt. De amit a japánok műveltek, azt sokkal durvábbnak tartottam. Vissza/lebontani az embereket struktúrára és feltölteni a saját kultúrájukkal (ugyanakkor felvetődik a kérdés, hogy a keresztény hittérítők nem ezt tették a japánokkal?). A de-asszimiláció legjobb példáját láthattam filmben. Nemcsak kultúrák találkozását, hanem végzetes ütközését is. Ugyanakkor csak azért, mert mindent tiltunk, ami kézzel fogható és szimbolikus a gondolatainkhoz nem férhetnek hozzá. Szóval belül még megmaradhatunk a vallásunknál, a hitünknél. Szóval ebből a szempontból meg Japán hatalma bukik el. A keresztényég létszáma kb. 2 %-ra tehető napjainkban Japánban. Szóval érdekes, hogy valahol megvetette a lábát, de igazán nagy teret nem tudott hódítani.
A film befejezése meg fájdalmasan szomorú és gyönyörű a maga módján.
Huh ezt a filmet majd újra kell vennem később. :O

Nos, én a japán „rosszfiúknak” drukkoltam. A kereszténységet egy ritka erőszakos, álszent vallásnak tartom, egy fikarcnyit sem tudtam felháborodni azon, ahogy a hittérítőkkel elbántak. Sőt, inkább az volt a felháborító, hogy mentek továbbra is kéretlenül és nyomatták a hülyeségeiket. (Ebben az is sokat „segített” hogy gyerekként rám kényszerítették a hittant meg az elsőáldozós baromságot – utólag is kösz, Anya…- szóval valószínűleg innen ered a fene nagy szeretetem.)
Az öreg „inkvizítor” nagyon szimpatikus volt, remek volt a közte és az Andrew Garfield közötti beszélgetés.

A film összességében unalmas, indokolatlanul hosszú. Cserébe viszont képileg nagyon szép.

2020 Nagypéntekén én keresztényként néztem meg ezt a filmet. Nagyon megrázó volt számomra. Teljesen a hatása alá kerültem. „Akkora súlya van, hogy az ember alig bírja.” Felejthetetlen számomra ez a film, de még egyszer nem tudnám mehnézni. Scorsese nagyszerű filmet alkotott és a főszereplő Andrew Garfield szívét lelkét beleadta ebbe a filmbe. Minden hívőnek egyszer meg kell nénie a Passió után ezt a filemet is, mert alap film.

Elég hosszú és vontatott film, valóban egy nagy szenvedés. De azért azt meg kell hagyni, hogy bemutatja azt a dacos ellenállást, a megadás valószínűtlenségét és hogy Japán nem hajlandó fejet hajtani a keresztény világ előtt. Lehet mocsárnak is nevezni, azonban szimpatikus az a hozzáállás, hogy nem kell mindenáron behódolni és másra ráerőltetni az akaratot.