Spotlight – Egy nyomozás részletei (2015) 83% 412★

Nem egy egyszerű témáról volt szó ebben a filmben, sőt egy nagyon érzékeny témáról, amit szerintem mindenkinek tudnia kellene, biztos vagyok benne hogy sokan tudnak róla, de nem akarják beismerni hogy ez van. Szörnyű amit egyes emberek megengednek maguknak, sőt undorító és borzasztó. Mennyi ehhez hasonló este van a világon és még most is. Hogy lehet spoiler
Az oknyomozói újságírás szépen fel volt építve a filmben, érdekes volt.
A színészek is jók voltak, látszott hogy beleadták szívüket-lelküket.
Teljese méretégig megérdemli a film az Ocsart. Nagyon jól összerakott film lett.

Egy Oscar-díj szinte mindig emel egy alkotás ázsióján és felkeltheti olyanok figyelmét is, akiket esetleg elkerült a film.
Hát rám elég sokat várt, de megérte. Régóta meg akartam nézni, és amikor adódott a lehetőség, hogy kiselőadást lehet róla készíteni, (amihez a filmet is meg „kell” nézni), lecsaptam rá.
Nagyon jó, feszes, de ugyanakkor szörnyű film. Néha tényleg értetlenül állok a világ mocskával szemben, és a film alatt nagyon sokszor éreztem tehetetlen dühöt.
Tényleg a szerencsén múlik, ha az ember nem kerül szembe ilyen pedofil szemétládákkal?
Már az is éppen elég borzasztó, hogy ilyen megtörténik, de az spoiler.

Most láttam másodszor, de ugyanolyan izgalmas és megrázó volt, mint elsőre. Napjaink híreit elnézve az egyház felelőssége talán még nagyobb, mint a cikk idejében, és sajnos gyanítom, hogy ezek az esetek azóta sem értek véget és akkoriban sem sikerült az összes ügyet feltárni. Megdöbbentő, undorító, szégyenteljes, főleg, hogy a papokban feltétel nélkül megbízó gyerekekről van szó. Régóta vallom, hogy az igaz hitnek nincs köze sem a valláshoz, sem az egyházhoz (utóbbihoz főleg nem). Jézus valódi tanításainak legtöbbször nyoma sincs az ilyen intézményekben (tisztelet a kivételeknek).
Az újságíróknak pedig minden elismerésem. Mindegyiküknek így kellene végeznie a munkáját, nem a felesleges szenzációt és hírnevet hajkurászva. Ez lenne a feladatuk, a küldetésük, hogy feltárják azokat az ügyeket, amik felett a hétköznapi ember figyelme elsiklik, amelyek meghatározóak az életünkre nézve (nem a celebek hülyeségeiről kellene cikkezni, amire értelmes ember amúgy sem kíváncsi). Kár, hogy egyre kevesebb ilyen írással találkozni. (Bár ez talán nem is csak az újságírás hibája, a hatalom sem mindig hagyja, hogy ilyen cikkek megjelenjenek…)
A film megérdemelte az Oscar-díjat, a színészi játék és a rendezés is színvonalas.

Igazából elvártam volna valami odacsapást, sokkolást, vagy akármi, de miért is lennék meglepődve egy olyan témát illetően, ami – már bocsánat – de mindenki számára nyilvánvaló. Én valahogy nem hiszem el, hogy x évvel ezelőtt olyan megdöbbentő volt, hogy Isten szolgái közt elég nagy százalékban akad selejtes példány is. Sajnos még ennek eltusolásán sem lehet elcsodálkozni. Ez nekem kb. olyan, mint amikor egy politikusról kiderül, hogy korrupt. Jé, tényleg? Nahát, ööö…
A színészek tették a dolgukat, az eseményeken nem lehetett változtatni, de nekem akkor is hiányzott belőle a kraft.

Hogy szexuális visszaélések az egyházban? Hogy az utóbbi is ugyanolyan korrupt intézmény, és nemhogy lenne bármilyen retorzió, de módszeresen eltussolják az ügyeket?
Őrület!!! Döbbenet!
Nálam ez az infó azzal párhuzammal ér fel, amikor – hogy idevágó példát hozzak – a bevezetés az újságírásba kurzus első mondatként elhangzik, hogy „Ha a kutya megharapja a postást, az nem hír. Ha a postás harapja meg a kutyát, az már hír".
Ennek ellenére örülök, hogy elkészült ez a film, és ekkora népszerűségre, figyelemre tett szert. Megérdemelten, nemcsak a probléma, hanem a megvalósítás miatt.

Más lényeges témákra is rávilágít:
Először is ez (kellene legyen) az igazi, felelősségteljes oknyomozói újságírás. Ilyen témákkal és hozzáállással, nem pedig a hallgatás, meghunyászkodás. Volt egy ezzel kapcsolatos mondat a filmben – bár végig érződött ez az üzenet –, ugyanakkor sajnos ők is ki vannak szolgáltatva a rendszernek.

Nagyon tetszett a befejezés, amikor spoiler, mert amellett, hogy nyilvánosságra hozzák, amit nyilvánosságra kell, és elkezdenek róla beszélni, az események egy másik pozitív hozadéka, hogy többen meg mernek szólalni, olyanok is, akik akár évtizedek óta hallgatnak. Ilyenkor emiatt szeretik hazugsággal vádolni őket („mér' csak most?"), holott ennek is megvan az oka, pl. a kezdeti sokk, a meghurcoltatástól való félelem stb. Ezt szintén helyesen érzékeltette a film. Az áldozat hibáztatása is trendi, emiatt külön örültem, az áldozatok beszámolóinál kiderült, milyen pszichés nyomást gyakorol rájuk a bántalmazó, amivel belekényszeríti őket az aktusba, de egyéb tényezők is közrejátszanak, lásd. a meleg férfi esete.

Kiemelendő még, hogy a film azt is érzékelteti, milyen sokat jelent, ha végre beszélhetsz arról, ami veled történt, ha végre meghallják a hangod. Nem törli el a múltat, de számít.

Mint filmélmény, 9-9,5 csillag, de a fentiek miatt 10.

Korrekt film egy kényes témáról. Néha még Hollywood is megtud lepni, hogy olykor-olykor valami merészebbet is bevállalnak. A színészgárda remek, főként Mark Ruffalo emelkedik ki közülük, valószínűleg nem véletlen, hogy jelölte is az Akadémia. A két órás játékidő pedig valahogy fel se tűnt, egyszerűen annyira lekötött az egész oknyomozás, hogy időm nem volt gondolkozni más dolgokon. Szeretem az olyan filmeket, amik odaszegeznek a képernyő elé és a Spotlight pont ilyen, de nem biztos, hogy mindenkinek ajánlanám.

Nagyon szomorú, de ez egy igen fontos téma. Nagyon érdekes volt végigkövetni a kutatást és a történetet.
Nem a legjobb film, voltak részek amik nem igazán tetszettek, de valahogy összességében mégis olyan valódi volt, nem volt az, mint amit sok ilyen filmben szoktak, hogy egyszerűen mindent már eltúloznak és átesnek a ló másik oldalára, legalábbis én ezt nem éreztem, hanem tényleg olyan hihető volt a dolog. (jó, tudom, hogy valós történet alapján van, de akkor is, sok igaz történeten alapuló filmet idealizálnak nagyon, ennél mintha ezt kevésbé éreztem volna)
A magyar szinkron nekem nagyon nem tetszett.

Kétségkívül fontos téma, a közbeszéd része (a közbeszéd része az, amit azzá tesznek), kellett róla egy film, és nem is szabad a gyerekmolesztálásokat a szőnyeg alá söpörni, és most már tudjuk, hogy a papok hány százaléka molesztál gyerekeket (legalább is USÁban), de azt még mindig nem tudjuk, hogy a pedagógusok, karateoktatók, műbútorasztalosok hány százaléka tesz ilyent, persze elismerem, egy pap részéről ez tényleg undorító, legkevésbé várná az ember, mert ugye egy műbútorasztalos esetében azért… na azért ott sem. Szóval fontos erről beszélni, talán majd az egyház is elgondolkozik az elkövetkező kétszáz évben a cölibátus káros következményeiről az egyházon belül.
DE.
Nem jöttem rá, hogy ez a film mennyivel ad többet, mintha elolvastam volna a témáról egy több oldalas, kimerítő cikket bárhol. Vagyis a film nagyon tényszerű, túlságosan is, inkább egy jegyzőkönyv filmre vitele, mint valódi drámai akció. És ezt csak a kitűnő színészi játék teszi filmvászonra alkalmassá.

Nem mondom, hogy mint film, tökéletes, de mi végigizgultuk, és maga a téma annyira fontos, hogy igazából teljesen mindegy, hogy a film mennyire jó. Jó, és jó, hogy van, és ez legyen elég a tíz csillaghoz.

Hát nem tudom… nem volt ez rossz, a színészek nagyon jól játszottak, de én kicsit unatkoztam rajta és nem éreztem annyira jónak, mint mások.