A szabadság hangja (2023)
Forgatókönyvíró
Zeneszerző

További stábtagok

Gyártó
Santa Fe Films

Kedvencelte 7

Várólistára tette 72


Kiemelt értékelések

Ascyra 

A film önmagában inkább hat és hét között mozog. Az erejét az igaz történet és a főszereplő személye adja. Én erről egyáltalán nem írnék véleményt.
Aki nem szenved eléggé attól, hogy ebben a Világban kell élnie, az ne nézze meg.
A többieknek meg úgyis mindegy, lejjebb már nem süllyedhet az emberiség úgysem.

Nekem csak egy kérdésem van: hogy a p.ba hihet valaki Istenben, és emlegetheti fel Jézust, amikor a kellős közepében van annak, hogy körülötte 5 éves gyerekeket erőszakolnak meg felnőttek. Tehát még egyszer, HOGY HIHET BÁRMIBEN?!

E_W

Nagyon kemény. Még keresem a szavakat.

Ha van olyan téma, amitől tényleg kinyílik a bicska a zsebemben, hát az ez. Az ártatlan gyerekek megrontása, meg úgy általában az emberkereskedelem. Merész témaválasztás, amitől Hollywood visítva menekül, behúzza fülét-farkát, és én is csak ódzkodva mertem volna rászánni magam a megnézésére, ha nem Jim Caviezel játszott volna benne. Így viszont régóta várólistás volt, mert szeretem filmjeit, hiszen ő tényleg az a színész, aki csak olyan szerepet vállal el, amivel személyesen is azonosulni tud, és szívügye a keresztényi értékek képviselése. (Vagyis a filmipar őt nem tudta kilóra megvenni.)

A Sound of Freedom megrendítő alkotás, rettenetes belegondolni is, min mehettek keresztül ezek a gyerekek. Nem éreztem sem pátoszosnak, sem hatásvadásznak – a kevesebb néha több elvét alkalmazva tökéletesen hatásos, és úgy sokkoló, hogy nem ábrázolnak erőszakot. Nincs lövöldözés, nincs öldöklés, ez nem az Elrabolva sokadik része spoiler.

Letaglózó, amikor nevesítik, hogy napjainkban jobban virágzik az emberkereskedelem, mint valaha a történelem során (beleszámítva azt az időszakot is, amikor a rabszolgatartás törvényes volt), plusz még a drogbizniszt is lekörözi… Évente több millió gyerek esik áldozatul a bűnszervezetnek. Ezek felfoghatatlan számok.

Már most nagyon rájárt mindenkire a rúd, akinek köze van ehhez a filmhez, a lehúzó kritikáktól kezdve, a politikai csatározásokon át az egyéb személyeskedésekig, azt azonban a vak is láthatja, hogy mennyire igyekeztek botrányt kreálni belőle, és milyen elszántan akarták szabotálni az elkészítését meg a moziba kerülését – ez is sokat mond arról, mennyire aktuális témával foglalkozik, és vannak, akik nagyon nem akarják, hogy mindez nyilvánosságra kerüljön. Félelmetes, hova süllyed még a világ. Sőt. Talán ez a legfelkavaróbb az egészben: megpróbálják légbőlkapott mesének vagy összeesküvés elméletnek beállítani. (Holott valós történeten alapul. Érdemes meghallgatni Tim Ballarddal az interjút, ahol részletesebben mesél a személyes élményeiről: https://www.youtube.com/watch…)

Összegzés: Hálás vagyok, hogy minden nehézség ellenére létrejöhetett ez a film, hiszen szükség volt már egy ilyen merész és tartalmas alkotásra a semmitmondó akciófilmek meg az ezredik Marveles folytatások sorában. Sokáig fogok emlékezni rá. Nekem ott van az év legjobbjai között.

„Isten gyermekei nem eladók."

Junes 

Fontos témáról, igaztörténet alapján készített korrekt film, melyet nagyszerűen építettek fel, mégsem adott katarzist, vagy legalábbis egyfajta megrázó és/vagy megkönnyebbülést adó aha élményt.
A fényképezés tökéletes volt: a közeli és a távoli képek folyamatos váltogatásával próbálták erősíteni az érzelmi átélést. Erőszakos jeleneteket egyáltalán nem mutattak, maximum hanghatásokat, vagy pedig az adott jelenet nézése által kiváltott érzelmekre fókuszáltak helyette.
A filmet gyönyörűen keretbe foglalták: a nyitó jelenetben a később elrabolt, majd a film végére kimenekített kislány a papucsával dobol egy ritmust. A film végén ugyanez a kislány már egy dobon játssza le ugyanezt a ritmust, miután visszatérhetett a családjához, a saját szobájába.
A kettő kép között pedofilokat lepleznek le, s közben rádöbennek, hogy bármennyit is fognak el közülük, ha közben egyetlen gyermek sem kerül elő.
Szélmalomharc, mely magasan, politikai körökbe lehet beágyazva.
A magas csillagozás a téma fontosságának és a szép fényképezésnek szól. Egyszer nézős film, elgondolkodtató tartalommal.

piciszusz

Könnyű film estére. Ja nem. Jó volt amúgy, ha lehet ilyet mondani egy ilyen témájú filmről. Még emésztem.

Ancsi0526 

”De te, óh Istennek embere, ezeket kerüld; hanem kövessed az igazságot, az istenfélelmet, a hitet, a szeretetet, a békességes tűrést, a szelídséget.„
‭‭1 Timótheus‬ ‭6‬:‭11‬
Nem tudok kevesebb csillagot adni erre a filmre, olyan lényeges témát ölel fel.
Bennem nem veti fel azt a kérdést, hogy Isten létezik-e, hanem emlékeztet, hogy az emberek szabadságot kaptak a gonoszságra is, és élnek vele. Sőt, azt gondolom, pont az ilyen helyzetekben van a legnagyobb szükség hitre. Ha más nem, hitre a jóban.
Több megható pillanat is volt a filmben, és annak ellenére, hogy eleinte nem találtam hitelesnek a szereplőket, ez a hiányosság teljesen eltűnt, amikor beállt az este spoiler. A szívem majd kiugrott a helyéről, és szerettem volna megfogni valakinek a kezét, de nem volt kinek.

MrsAbbie 

A megtörtént eseményeken alapuló történetek mindig mások. Ott vagyok, jobban izgulok. Pláne, ha egy jó ember a gyerekek védelméért működik, az alja népet üldözi, a legaljasabb csoport tagjai ellen megy!


Népszerű idézetek


Hasonló filmek címkék alapján