Mindent bele, fiúk! (1972) 72% 101★

Sikerült egy olyan verziót megnéznem, ami hosszabb, mint a magyar vágott változat, de még így sem a vágatlan… Nem rossz, de még nem az igazi, erre is csak ezt tudom mondani, de már alakul a kémia kettőjük között. Itt is feltűnnek ismerős arcok a rossz fiúk között, és az öreget sem itt láttam először… Azért az milyen már, fagyit kérni a dzsungel közepére!:D

Vegyes megítélése ellenére nekem jó ideje ez volt az a Spencer-Hill film, ami a westernek utáni útkeresésük keretében a legnagyobb innovációt mutatta be részükről, és ezzel együtt is működőképes maradt. Hogy szerencsétlen módon az elszúrt forgalmazásnak hála a mozit gyakorlatilag rommá vágták és máig sem sikerült restaurálni, kegyetlen fordulata a sorsnak…

De semmi esetre sem végzetes! Tegnap este épp a hagyományos másfél órás magyar verziót néztem meg, és bár kétségkívül érződött az a bizonyos fércmunka benyomás, még így is volt a mozinak egy sajátos bája, hangulata, feelingje.
Legnagyobb villantása, hogy ezzel a dél-amerikai környezetbe helyezett repülős-gyémántbányászós sztorival veretes és ma már nagyon ritkának tűnő kalandfilmmé avanzsált. Ki ne álmodozott ilyesmiről gyerekként, ki ne akart volna elmenni pilótának a dzsungelbe? Ettől olyan erős hajtóerőt kap az egész történet, ami bőven ellensúlyozza a vágással elszúrt belső kohéziót. Spencer és Hill a pilótafülkében pedig egyszerűen menő, ők maguk menőbbek itt, mint a sivatagban koszcsimbók hallgatag zsiványként, vagy Miamiban szakadt ingekben és farmerekben kószálva. Megjegyzem, talán közrejátszik ebben a koruk is, ilyen szinten cool fickók ugyanis talán csak egyetlen egyszer, a Különben dühbe jövünk idején voltak.
Támogatandó a remek feelinget, Colizzi szuper jeleneteket rendezett nekik, elképesztő díszletekkel: Salud részeg éjszakai repülése, a kétfedelű megjavítása, majd a dzsungelből vele való felszállás képsorai lenyűgözőek, de az apróságok is szemet gyönyörködtetőek, például a mozi elején a biliárdos jelenetsor, a beszélgetések az öreggel, a repülős jelenetek. Külön dicsérném a humort is: kellemes, visszafogottabb, jól összeillik akár a komolyabb, akár a szentimentális motívumokkal, majdhogynem azt mondanám, érezzük, itt többféleképpen akar szórakoztató lenni a duó.
A vágás kapcsán: ha az embert megfogja ez a bizonyos hangulat, akkor a jelenetek közötti néha egészen megdöbbentően laza kapcsolat furcsa mód mintha átalakulna egyfajta stílussá. Ha nem úgy nézzük a filmet, mint egy Spencer-Hill epizódot a közös történetükben (ergo, nem azt várjuk tőle el, mint egy Kincs, ami nincstől), és nem tudatosítjuk magunkban, hogy egy rendezői koncepciókat áthúzó vágott verziót nézünk, akkor lesz ennek az egésznek valamiféle sármja. Ennek fényében mondom: aki valaha is álmodott róla, hogy felnőttként pilóta lesz a dél-amerikai dzsungelben, az nagyon fogja élni ezt a filmet!

Szeretem, szívesebben újra is nézem, mint némely klasszikus Spencer-Hill darabot, ennek fényében adnék én rá nyolcast is, de vélhetően a hetes reálisabb…

Szerintem bőven a páros leggyengébb filmje (amibe belejátszik, hogy a kommersz-változatokat használhatatlanra vágták, a 120 percből levittek 30-at, amikben több történetet tekintve fontos jelenet is benne van). De a sztori így is lassú és csapong, a humor egyszerűen nem működik, de egyértelműen nem drámának szánták, és a vége is elég idétlen…

Nem csupán Jézus Krisztus és a lízingelt lányom változtathatatlan, hanem a Spencer-Hill páros is. Hozzák a kincstárit és ez nam baj. Nem, mert ez a film egyetlen erénye. Egyébként nagyjából csak hátránya van. Sehonnan nem tart semerre, és voltaképpen semmi nem oldódik meg, csak történnek a dolgok egymást után, és amikor megjelenik a vége-felirat az egyszeri néző csak les, hogy akkor most vége?

És az a baj, hogy sokkal többet elmondani sem lehet róla. A párosról írt súlyos, impozáns könyv, a "Bud Spencer & Terence Hill krónikák"* is csak nagyjából annyit tesz hozzá, hogy szépek a tájak. Sommás, de igaz: szépek.

*http://moly.hu/konyvek/mogyorosi-edit-toth-gyula-lunczer-gabor-szerk-bud-spencer-terence-hill-kronikak

Az egyik legbalulsikerültebb alkotás a párostól. Nem túl jó történet, ami elég humortalanra sikerült.

Adtam rà egy 7-est, kicsit tètova a film, de vannak nagyon jó rèszei is, újranèzhető alkotàs.

Eléggé széteső film, nagyon nincs íve a cselekménynek. Megvan ugyan a szokásos szeretet-gyűlölet kapcsolat a két főhős között, de ennyi nem elég, hogy maradandó alkotásról beszéljünk.
A film fő erénye, hogy azt azért bemutatta, jobb forgatókönyvvel a BS-TH páros életképesen működik a western környezetből kiemelve, modern viszonyok között is.

A Bud Spencer-Terence Hill páros filmjeinek nagyon régóta vagyok rajongója, azonban ezt a filmjüket meglepődve fedeztem fel a műsorújságban, mivel egyáltalán nem volt ismerős. Persze egy idő után rájöttem, hogy valamikor régen már ezt is láttam, csak épp nem hagyott bennem túl mély nyomot. És okkal, ugyanis ezen alkotás színvonala meg sem közelíti a páros jobban sikerült filmjeit. A történetvezetésben semmi rendszer nincs, jelenetek és karakterek maradnak megmagyarázatlanul, még a verekedős jeleneteken sem lehet túl sokat nevetni. Nem tudom jobban megfogalmazni, de az a „báj”, ami egyébként jellemző a filmjeikre, a rengeteg idézhető dialógus, a vicces gegek alig vagy egyáltalán nem lelhetők fel a cselekményben.
Nem túl emlékezetes, de egyszer megnézhető film, főleg Bud Spencer arckifejezéseiért érdemes szánni rá egy estét. :)