Egy chicagói lány és egy arisztokrata egymás szakasztott másai – és mind a ketten vágynak egy kicsit a másik életére.
Karácsonyi cserebere (Karácsonyi cserebere 1.) (2018) 417★
Képek 2
Szereposztás
Kedvencelte 48
Várólistára tette 121
Kiemelt értékelések
Úgy tűnik, a szerepcserés történetek soha nem mennek ki a divatból; én pedig soha nem unom meg ezt a lerágott csonthoz hasonló koncepciót. Bűbájos, humoros és romantikus kis karácsonyi történet volt, tele a szokásos, de szerethető klisékkel, kicsit bugyuta konfliktussal és aranyos cselekménnyel. A lányok közül Stacy volt szimpatikusabb, a fiúk közül viszont Kevin tetszett jobban. Kedvesen gagyi filmecske is, teljes mértékben kiszámítható és fordulatoktól mentes, csöpögős, de élvezhető. Nekünk tetszett.
Bár eze feldolgozása létezik az ilyen történetnek, mégis mindig születnek újak és újak. :) Bármennyire is klisés, engem lekötött, szerettem. Kedvelem az olyan történeteket amik a szeretetről szólnak. :)
Hát ez kimondhatatlanul cukormázas és irreális volt xD, de ennek ellenére nekem mégis tetszett :) Sok poénos rész volt benne, főleg az eleje felé, azokon hangosan felnevettem, és valahogy olyan pozitív az egész, hogy az embernek, legalábbis nekem, olyan jó hangulatom lett tőle. ^^
Vanessa Hudgens-t nem mondanám különösebben jó színésznőnek, de rossznak sem, az akcentust nagyon jól hozta, ebben a szerepben nekem tetszett :) (de igazán komoly szerepet nem tudom, hogy adnék-e neki) Mind a két férfi főszereplőt is nagyon bírtam, kis aranyosak voltak mindketten. :)
Kicsit egyébként azt is éreztem, hogy nagyon gyorsan történik minden. De tényleg annyira pozitív az egész, hogy a hibái ellenére is, annyira nagyon szerethető mégis. ^^
Nem számítottam arra, hogy tetszeni fog, mert Vanessa Hudgens nem tartozik a kedvenc színésznőim közé, de ezt nagyon élveztem. Egy bájos, kedves film, tele szeretettel és fanasztikus karácsonyi hangulattal.
Nagyon élveztem, valószínűleg újranézős lesz majd később.
Igen, klisés, és közel sem tökéletes, de annyira szívmelengető volt. A végén nem bírtam abbahagyni a mosolygást! :)
Te jó ég, ez milyen gagyi volt :D Nem csak a kiszámíthatósága, hiszen nem vártam nagy csavarokat. A sztori is, a színészek is, az egész egy az egyben bénácska volt.
Nagyon aranyos romantikus karácsonyi film :3
Bár elég kiszámítható de nekem ennek ellenére is tetszett. Pont egy ilyen egyszeru romantikus fimre vágytam most.A karakterek és a színészek is jók, a történet is szórakoztató és vicces :D
Néha ilyen is kell :)
Elég kiszámítható a sztori, teljesen borítékolható a végkifejlet, ennek ellenére nekem tetszett. Én alapból szeretem a kissé csöpögős romantikus filmeket, és ez a történet pont olyan. Vanessa Hudgens viszont nagyon kellemes meglepetés volt számomra, tökéletesen passzolt hozzá a szerep. :)
Ez is egy kellemes kis karácsonyi film. Kikapcsolódásnak, karácsonyi hangolódásnak tökéletes, tetszett. Szeretem az ilyen, és ehhez hasonló romantikus kis meséket.
Annyira nagyon imádtam minden egyes percét és pillanatatát. Egy igazi karácsonyi csoda lett ez a film. Kár, hogy nem karácsonykor láttam először. Tuti, hogy újranézős lesz :D
Népszerű idézetek
Stacy: Edward, nézze mijük van.
Edward: Egy szőnyeg… nagy, színes körökkel.
Stacy: Sosem játszott még twistert?
Edward: Á, ez egy játék.
Stacy: Vissza kell, hogy gyere, azonnal.
Margaret: Attól félek, nem tehetem.
Stacy: Miért nem?
Margaret: A bálra való készülődés miatt lehetetlen, hogy besurranjak anélkül, hogy valaki meg ne lásson.Emellett úgy hangzik, remekül boldogulsz.
Stacy: Átestem egy lovon!
Folytatása
Összehasonlítás |