A film igaz történetet dolgoz fel. A regényíró és filozófus Iris Murdoch és férje, az irodalomkritikus John Bayley rendkívüli kapcsolatát, hosszú és állhatatos szerelmét mondja el, életük két különböző korszakát bemutatva: románcuk kezdetét Oxfordban az 1950-es években és a 40 évvel később… [tovább]
Iris – Egy csodálatos női elme (2001) 57★
Szereposztás
Rendező
Forgatókönyvíró
Író
Operatőr
Zeneszerző
Kedvencelte 7
Várólistára tette 93
Kiemelt értékelések
sipiarpi
Szörnyű lehet elveszteni az emlékeinket és mindazokat a szellemi tulajdonságokat amik meghatároznak bennünket. Láthattuk az életvidám Irist telve energiával és élettel, míg párhuzamosan a fokozatos leépülését. A film jó ritmusban adagolta az eseményeket, így végig fenntartotta az érdeklődést.
Kontra_Judit
Jó pár éve keresem ezt a filmet és talán jobb is, hogy eddig nem láttam, mert nem valószínű, hogy tetszett volna. Tulajdonképpen egy szomorú történet, két idősíkon játszódik. A múltban és a jelenben. A múlt, ahol Iris vidám, társasági lény, előadásokat tart, könyveket ír és a szomorú múlt, ahová beköszönt az alzheimer :((
Kate Winslet számomra ebben is zseniális, tulajdonképpen miatta néztem meg a filmet! Egyik kedvenc színésznőm a Titanic óta.
ptagi
Ez is egy olyan film, amit az életben legalább egyszer mindenkinek meg kell néznie.
Miért?
Mert még egy kis idő, és az életben mindenki meg kell tapasztalja az egészen szoros környezetében, mire képes a demencia. És jobb, ha felkészülten ér.
Sokan sok mindent megírtak már erről a filmről. Én most egy momentumot hadd emeljek ki.
Az utolsó pillanatig halogatták az otthonba költözést, mert – gondolták, és gondolhatja ma is mindenki – minél tovább van a saját otthonában, annál jobb. És igen, bizonyos tekintetben így is van. De… tönkrement mellette a férj, és azok a körülmények, amelyek között éltek… nem méltó senkihez sem. Másrészt pedig: amikor az intézmény napsütötte folyosóján táncra perdül Iris… na akkor annyi boldogság, felszabadultság, teljes frusztráció-mentesség van benne, amit utoljára talán hedonista fiatalként élhetett meg, és ami annyira gyönyörűvé tette őt még elesettségében is.
Olah_Rita
Azért ezt a filmet választottam, mert a Megmaradt Alice-nak az értékelésénél azt írták ez és az Egyre távolabb jobb filmek Alzheimeres témában , és mivel a Megmaradt Alice-nak tetszett, hát úgy gondoltam ez milyen jó lesz. De az előző film nekem jobban tetszett. Ott jobban benne volt, hogy mit érezhet egy ember, ha tudja, baj van az elmélyével, de még nem akkora a baj, hogy pontosan érti mi történik vele. Itt ügye szinte csak a súlyosabb fázist látjuk, és kevesebb érzelmeket annál.
Ez a csillagjegyes kihívás nekem. És mivel nyilas a jegyem nyilasról kell írnom. Aki a főszereplő Judi Dench. Akit egyébként nem ismerek. Annyit tudok a film alapján írni róla, hogy jól jeleníti meg a kiüresedettséget, azt hogy nem érti a világot, ami nagyon nehéz lehet.
Sonnenschein
Nagyon nehéz értékelni ezt a filmet.
Remek szereplőgárda, csodálatos fényképezés, kiváló technika, mégis.
A filmmel vagy a történettel van gond?
Azt hiszem, kicsit mindkettővel.
Egy elme és ezáltal egy ember leépülésének folyamata nehéz és tragikus képek, jelenetek sorából áll a való életben is.Persze lehetnek humoros pillanatok de a kiváltó ok keserűsége beárnyékolja ezeket is. Itt nincsenek humoros pillanatok, „csak” a szeretett lény szeretetteli támogatása. Itt kevésbé csendesen, mint az Egyre távolabb c. filmben, hisz mindketten (Iris és a férje) rosszul viselték Iris betegségét. A film és a betegség előrehaladtával egyre többet tudunk meg Iris (és férje) múltjáról, személyiségéről a múlt és a jelen képeinek folyamatos váltakozása nyomán. Iris élt. Nagybetűsen. Szabadon. … és esélyes, hogy a férje is neki, Iris beállítódottságnak köszönheti, hogy megtapasztalhatta, megtanulta, milyen is igazán élni.
Megtapasztalhatta mi a különbség a „lenni” és az „élni” között.
… és a következő kérdés számomra az volt, hogy az alcím nyomán mi a különbség a csodálatos elmék, jobban mondva a róluk készült filmek között: Egy csodálatos elme és Iris – csodálatos női elme között.
Talán az, és ezért nagy az űr bennem e film kapcsán, hogy a John Nashről készített filmen valóban átjön, miért volt csodálatos az ő elméje, míg az Irish Murdochnak emléket állító filmből ez számomra kevéssé nyilvánvaló, pedig a Wiki (ls. linkeknél) szerint az ő munkássága korára, környezetére illetve az angol irodalomra gyakorolt hatása is messze túlmutat magán Iris Murdochon.
Ettől függetlenül érdemes megnézni. Egy fájdalmasan szép film az élni szeretésről és akarásról, az egy életen át tartó szeretetről, összetartásról, az egymás iránti tiszteletről és megbecsülésről, no meg az Alzheimerről.
Ps: A magyar szinkron nem igazán jó; fura illetve több helyen értelmetlenné tette a párbeszédet. Ha teheted, eredeti nyelven nézd.
StAngela
Borzasztó lehet ez a hirtelen mentális leépülés. Nagyon megrendítő volt látni, ahogy Iris egyre inkább elveszítette az emlékeit és velük együtt önmagát. Főleg látva, hogy fiatal korában mennyire tevékeny, alkotó ember volt.
Szomorú, lassú folyású történet ez az Alzheimer okozta pusztításról és hogy mi mindent ki tud állni az igaz szeretet.
Judi Dench játéka előtt emelem a kalapomat!
Annak pedig külön örülök, hogy Broadbent alakította Johnt. Tökéletesen visszaadta a férfi gyengéd odaadását. Megérte megnézni!
Népszerű idézetek
Londonna
– A többi barátaim idősebbek.
– Lényegesen. De nyilván nyomós oka van rá. Nemdebár?
– Valóban? Mi az?
– Szereti a tapasztalt embereket. Felhasználja őket.
– Nem igaz.
– A regényében.
Londonna
– A bájos hölgy még senkit sem fogadott a kegyeibe.
– T-t-tu-tudom, hogy Iris nem szeret beszélni róla. Igazam van?
– Mert csak az ismerőseiről firkál. Az összes vattaszemű, bölcsész-komájáról.
Londonna
– Épp egy regényen dolgozom. Bár nem hinném, hogy lenne ideje vagy hajlandósága regényt olvasni.
– Már írtam egyet. Most fogják kiadni. Írok még egyet!
– Á!… E-e-e-elolvashatom?…
– Senki sem olvasta. Egy barátom se.
– Miről szól?
– Miről? Mindenkinek másról.
– K-ki-kicsit olyan, mint Shakespeare?
– Talán igen.
Londonna
– Bármit teszel, bármi, amit mondasz, leírsz… E-egészen csodálatos. És ez mindig így lesz. Amihez hozzáfogsz, arannyá válik a kezedben.
A műveltség nem tesz boldoggá.
Ahogy a szabadság sem. Csak attól nem leszünk boldogok, hogy szabadok vagyunk – ha azok vagyunk…, …vagy hogy kiváló oktatásban részesültünk – ha részesültünk.
De a műveltség segítségével..
…megérthetjük, hogy boldogok vagyunk. Felnyitja a szemünket, fülünket. Titkos örömök kertjét tárja elénk. Meggyőz minket, hogy van valami aminek a szabadsága mindennél fontosabb. Az a valami pedig a lelkünk. Biztonságot ad abban, hogy azt az utat járjuk, amit a lelkünk, a művelt lelkünk ajánl.
