Idő (2021) 59% 320★

Kíváncsi voltam erre a filmre – egy kicsit –, annyi jót írtak róla, és nővérem is meg akarta nézni, úgyhogy megnéztük.
Ennek a filmnek jó volt az alap ötlete, voltak benne jó részek, de összességében a kivitelezés elég gyenge, már-már röhejes volt… Kicsit sem tagadhatja le a film, hogy rasszista, hiszen egyből a néger srácot (akit egyébként sajnáltam, mert ő volt az egyetlen szimpi, meg egész jól nézett ki XD) gyanúsítják, hogy megölte a nőt, akinek a hulláját a partra mosta a víz, nem ám, hogy vízbe fulladt, meg hogy biztos azért vérzik a fickó orra – órákon keresztül – mert a nő védekezni próbált, de persze a nőt konkrétan meg se vizsgálják, hogy vannak-e rajta védekezésre/erőszakra utaló nyomok, amibe belehalhatott…
Aztán meg tényleg eléggé gyorsan túlteszik magukat azon, hogy ott egy hulla, és mikor a gyerekek elkezdenek nőni, akkor azt gondolják, hogy biztos valami rosszat ettek vagy vírus… könyörgöm, milyen ételmérgezés, vírus vagy bogár csípése indítja be a fejlődést egy gyereknél?
Aztán értem én, hogy a fejlődéssel együtt jár az ösztön is, de a szülőknek lehetett volna annyi esze, hogy mikor észrevették, hogy nőnek a gyerekek, akkor felvilágosítják őket… érdekes, hogy a gyerekeknek volt annyi eszük, hogy csendben szexeljenek… Egyébként csak volt téma otthon, ha a gyerek kijelentette, hogy „Ha felsír a baba, az jó jel, ezt olvastuk!”…
Meg kellett egy családi dráma hirtelen, amit nem tudom, hogy csaj honnan tudott meg, pedig eskü nem aludtam be a film alatt…
Aztán én azt hittem, hogy hiába nőttek fel, azért a tudásuk megmarad egy gyerek szintjén, de mintha ez eszükbe jutott volna a készítőknek, jött a jelenet, hogy „De előtte építsünk homokvárat”. Mintha tengernyi idejük lett volna… Hátha annyi idő alatt még meg is halnak… Meg is érdemelték volna… ja, aztán kardigánba mentek úszni, a korallzátony közepére, biztos, hogy felakadjon valamelyikük…
A vége meg szerintem eléggé össze lett csapva, de ezen meg már meg sem lepődök…
Nővéremet sem nyűgözte le. A végén a kérdésemre, hogy tetszett, csak annyit mondott: ritka szar film volt…

Nagyon vártam a filmet, mert iszonyatosan tetszett az ötlet; éppen ezért ért hatalmas csalódás. Iszonyatosan rossz, összecsapott hatást kelt és logikátlan is. A színészi játék pocsék, a kameramunkát utáltam, nagyon kevés olyan momentum volt benne, ami ténylegesen tetszett. Minél hamarabb szeretném elfelejteni.

A film 50.percénél hangosan megszólaltam, hogy „Engedelmetekkel, én kinyírom magam.” Senki nem pisszegett le.
Nehéz leírni ezt a filmélményt. A YT-s lehúzó kritikákat én a rendező irányába tulajdonított ostoba előítéletnek tudtam be, de ott már kezdtem sejteni, hogy baj van, amikor olyan figyeltjeim is lehúzták a filmet, akiknek a véleményében megbízom. De nem vagyok előítéletes ember, Shymalant pedig kimondottan kedvelem, úgyhogy magas elvárásokkal ültem le a filmre. (Ha úgy vesszük, a magas elvárás is előítélet.)
Basszus, a film alatt szerintem éveket öregedtem (poén #1).
Ne szaladjunk előre! Mi volt rossz a filmben? A kérdés az, hogy mi nem. Nos, a zene jó volt. Para volt, a hangulatot pedig megteremtette, szóval pacsi. Az alapötlet abszolút pacsi. Szerintem zseniális, és az ilyen stílusú sztorikat eleve imádom. Ez a legszomorúbb benne: ebben benne volt, hogy egy jó film legyen.
Viszont én tényleg nem tudom, hogy Shymalan hová akarja már ásni magát. Ismétlem, nagyon kedvelem a rendezőt. Az az ember, aki olyan mesterműveket írt és rendezett, mint a Hatodik érzék, a Sebezhetetlen, a Széttörve, és olyan kiváló filmeket, mint a Látogatás, a Jelek vagy az Üveg, mit szúrkálja a szemünket ilyen filmekkel, mint az Idő?
Oké, tovább. A válasz mindenre, a magyarázat rosszabb volt az Útvesztő nagy magyarázatánál is, de összességében az utolsó tíz perc jobb volt, mint a teljes film.
Oké, szóval mi volt rossz benne? A párbeszédek. Ember, azok a párbeszédek, mintha egy 60 éves szűz bárány írta volna, aki látott ilyet, hogy „film”, úgyhogy megpróbált ő is ilyet csinálni. A párbeszédeknél nem tudtam, hogy a film vagy az én hibám, hogy nem értem őket. Lehet mondani, hogy én nem vagyok elég okos ahhoz, hogy felfogjam a párbeszédek mélységi tartalmát, meg… Egyáltalán a tartalmukat, de szerintem borzasztóak voltak. Nem odaillők, drámaiak, hererágók.
Aztán… A karakterek. Bár tudjátok mit? Nem voltak olyanok a filmben, úgyhogy ezt hagyjuk is.
Amit ne hagyjunk, azok a reakciók. A kérdésem az lenne: a film készítői kit néztek teljesen hülyének? Félreértés ne essék, mindenkinek szíve joga, akinek tetszett a film, örülök neki, de olyan szinten nem voltak a reakciók hitelesek, hogy az kiborító. A legrosszabb a szőke anorexiás kisegér volt. „A lányom szült 3 éves létére… basszus, a sminkem.”, meg „Jaj, a férjem megölt embert… FSZÉRT VAGYOK RÁNCOS?!”, „A lányom halálra zúzta magát… NE NÉZZETEK RÁM, CSÚNYA VAGYOK!!!”
Mi a pékfene volt ez?
Na igen, a szülés. Amikor a hatéves kissrác, akivel szegénnyel MÉG NEM BESZÉLTEK A SZÜLEI A SZEXRŐL, felcsinál egy kétéves kislányt… Eh, hadd ne magyarázzam!
Meg amikor találnak egy hullát a VÍZBEN, első gondolatuk: gyilkosság. Nem vízbe fulladt, ugyan, GYILKOSSÁG. Hű, van egy fekete srác a parton, tuti ő volt a gyilkos.
Meg amikor megralálják a hullát, első mondat: „hívjátok a zsarukat”. A ZSARUKAT. Nem is a mentőket, vagy a nem tudom… A Detektív Conanben ez alapján gyilkosokat lepleztek le.
Ugyanaz a jelenet, amikor az első hullát megtalálják, pillanatok alatt túllépnek a dolgon, és pancsikolnak tovább.
Aztán amikor már sok hulla van, kezdenek rájönni, hogy mi a szitu, a lány bevágja, hogy „Anyu, te apuval válni készülsz, ugye?” Mi a fene?! Az agyam olyan sebességgel épült le, mintha csak a sziget része lenne (poén #2).
Aztán meg, a legnagyobb gond, hogy a film kábé olyan hülye volt, mint az az ember, aki egy vaknak mondja, hogy „Odanézz!” Ennek egyszer szemtanúja voltam.
Szóval a karaktereknek először is negyven perc kell ahhoz leessen, hogy valami gebasz van itt az idővel, pedig a hatéves kissrác 15-nek néz ki. Erre is mi az ORVOS reakciója? „Biztos valami vírus.” Már-már vártam, hogy az anya megszólal, hogy „Fiam, látod, nem kellett volna ennyit telefonoznod.”
De egyébként ilyen sebességű felfogások mellett is pillanatok kellenek ahhoz, hogy a zakkant orvos rájőjjön, hogy a sziklák okozzák az időbalhét. Honnan jött rá? Olyan tényként kezelte, mintha könyvből olvasta volna fel.
Meg a sziklák, a korall… hogy logikázták ezt ki?
Oké, spoiler. spoiler
Szóval hiába a tehetséges rendező, a zseniális alapötlet, a szép fényképezés, a kiváló soundtrack, és a film kifogástalan tempója, ha mindezeken túl semmit nem tud nyújtani a film. Nevetséges párbeszédek és szituációk (amikor a csaj kezei darabokra törtek, és magába csavarodott, az egész moziterem, velem együtt, hangosan röhögött fel), borzalmas karakterek (még az őrült doktor volt a legérdekesebb), borzalmas színészek, és egy nagyon-nagyon buta forgatókönyv jár a filmhez. És oké, buta, evvan, ez nem lenne a baj. De közben meg marha okosnak hiszi magát. Álokos a film, és ez a legnagyobb bajom vele. Teljesen hülyének nézi a nézőt, és közben meg próbálja magát okosnak beállítani, holott nagyon nem az. Tanulság: ha rendezőnek vagy írónak készülsz, NE aludj biológiaórán. Ezt akár magamra is vehetném.
Borzalom ez a film.
Az IQ-m mínuszban állt, miután megnéztük. És tegyük hozzá, hogy akitől agyújraélesztést kértem, nos ő sem járt sok sikerrel (khm, khm, @megnyuvasztusz).

Itt az ideje (pf) egy pozitív értékelésnek is.
A moziban nagy adag popcornt ettem hozzá, mert úgy voltam vele, hogy egyszer élünk (!).
Jó film, gyorsan repült az idő, amíg néztem (…). Van üzenete, tehát a film gyorsuló világunkban sem fog hamar elöregedni (?).

Ha már pozitív kritika, a probléma megoldását említem az elején: 2021-ben a kiút Shyamalan szerint: spoiler

A kritika vegyesen, inkább negatívan fogadta a filmet. Jellemzően a Guardiannál szerették a legjobban spoiler, talán a társadalmi üzenet miatt: az Idő ugyanis megmondja az életet habzsoló (felső) középosztálynak, hogy az öregedés elől nincs menekvés, mostanában pedig egyébként is rohamtempóban alakul át az életünk, a mulandósággal történő szembesülés pedig a minket lefoglaló mindennapi civódások és a csillogó megjelenéssel való törődés súlyát is átértékelteti.

Szerintem különösen azért jó film, mert frappánsan váltakoznak benne az ellentétes hangulatokat kiváltó jelenetek: van benne poénkodás az idővel (amíg a szereplők rá nem jönnek arra, hogy az szokása szerint szokatlanul gyorsan telik spoiler), tragikum, abszurditás, illetve érzelgős-megható jelenet. A történtek lefolyása és ábrázolása gyors, ezért a nézőnek odavetett üzenetek időnként szájbarágósnak hatnak spoiler, de, ismerve a film történetének alapproblémáját, nem volt bajom ezzel. Nem tudom, jó ötlet lett volna ebben a helyzetben, ha a rendező lelassítja az események elbeszélését azért, hogy legyen több idő az idővel (időception, szóra sem érdemes) kapcsolatos meditációra.

Hatásos, jól kivitelezett, de biztos megosztó film.

Nem volt rossz film, a koncepció is jó volt, és érdekes sztorit raktak össze, de a kivitelezés nem túl tökéletes. Némelyik szereplő még bosszantóan idegesítő is. Meg néha tök logikátlanok, leginkább a felnőttek, egy percre se állnak meg normálisan gondolkodni, csak kapkodnak össze vissza. A helyszín viszont nagyon szép volt. :D Ez tetszett a filmben, a többi már egy kicsit kevésbé, amikor kezdett minden elcsesződni, és a szereplők indokolatlan döntéseket hoztak, vagy nem hoztak, és olyanokra gondoltak, ami elég nagy hülyeség volt. spoiler Charles és Chrystal volt a legidegesítőbb, nem tudom, miért, de őket egyáltalán nem csíptem. Jarinnek meg egy kicsivel több esze volt, mint a többieknek, meg a feleségének, őt is bírtam. A gyerekek meg aranyosak voltak, Idlib-el együtt. Amúgy nem volt rossz film, bár nem ez az első film, aminek kísérletezés a főtémája, de azért egyedien lett felépítve, bár a kivitelezés nem a legjobb. Van, ami hiányzik belőle, amitől talán jobb lett volna, és nem lett volna ilyen lassú, hiába volt gyors az idő. Vannak hiányosságai.

Még mindig nem nagyon tudom eldönteni, hogyan is álljak hozzá egy újonnan érkező Shyamalan produkcióhoz. Nem láttam ugyan minden filmjét, de azon túl, hogy mennyire megosztó a filmográfiája, az alapötletei nagyrészt figyelemfelkeltőek és szinte állandó jelleggel lehet nála számítani a filmvégi twist-ekre is. Viszont azon műveinél, ahol ez utóbbi tényező a visszájára sül el, ott ütközik ki leginkább, hogy túlgondolja illetve mesterkélten írja meg a forgatókönyvet, jelezve kifelé és elhitetve magát azzal, hogy ő most valami igazán zseniálisat talált ki. Legutóbb az Üvegnél volt az, hogy baromi ígéretes ötlet volt a Sebezhetetlen és a Széttörve hőseit összeereszteni, csak kár, hogy egy vérszegény, sótlan, érdektelen filmet hozott össze, amit egyedül James McAvoy teljesítménye húzott fel közepesre.
Ezért is kezeltem erős fenntartásokkal a legújabb filmjét is, és sajnos ismételten beigazolódtak az aggályaim. Ugyan messze nem egy borzalmas mozi az Idő, mert az továbbra is tartom, hogy az alapkoncepció roppant izgalmas, elgondolkodtató és maga a helyszín is nagyon mutatós. Kezdetben, amikor még csak tapogatóznak fejben a szereplők, hogy mi lehet ez a nagy rejtély a parton egész figyelemfelkeltő volt, csak aztán a rendező szembesített azzal, hogy milyen karakterekkel fogja kitölteni a hátralévő több mint egy órát. És szerintem ez az igazi nagy hibája, ugyanis ha őket irreális emberi reakciókkal, röhejességbe menő párbeszédekkel, egy-két kivételtől eltekintve érzelemmentes, súlytalan pillanatokkal ruházzuk fel, ott hasal el valójában, mert rajtuk csapódnak le az érdemi események.
spoiler
spoiler
spoiler
spoiler
spoiler
spoiler
spoiler
A színészek közül Thomasin McKenzie, Alex Wolff, Gael Garcia Bernal, Abbey Lee, Ken Leung tök jók voltak, csak kár, hogy nem ez lett az a film, ahol maradandót tudnak hozni a karakterük miatt.
Shyamalan ismételten csalódás okozott. Egyszer szerintem így is be lehet vállalni, mert tényleg nem tartom rossznak, de ez ilyen tekintélyes, érdekes koncepciót nem lett volna szabad egy ennyire ergyán megírt, drámai mélységektől mentes forgatókönyv oltárán feláldozni. Mert az idő az ember legnagyobb ellensége, és eljön az a pont, ahogy ezt mindenki fokozatosan megtapasztalja, és azt is, hogy mennyire fontos, értékes minden perc, amit az ember ezen a planétán tölt. Ez és az Üveg is simán lehettek volna instant kultfilmek, így viszont megmaradnak besült próbálkozásnak.

Az alap koncepció tetszett, a történet is rendben lett volna, ha nem nyomják tele rettentő mennyiségű logikai bakival.
Sületlenségek tömkelege a film, baromság baromság hátán, néhol abszurd, erőltetett és túl sokat akar adni a nézőnek.
Nincsenek normális emberi reakciók, semmi sem olyan fontos, (a komoly témák sem) hogy rá jöjjenek, nem komplett amit csinálnak. Rasszizmus, nemtörődömség, borzalmas szülők, idióta döntések.
Egy misét megért, de többet már nem fog.

Bevallom, nem vagyok Shyamalan porba rántott, majd onnan újra felemelt kultuszának nagy tisztelője, noha a Jelekkel még nálam is beírta magát csupa nagybetűvel az aranyozott könyvbe. Ismerem a jelenséget, érdekel, mit gondol róla a közönség, és tisztában vagyok vele, hogy meghatározó erejű filmektől a trash-be hajló szutykokig sok mindenhez adta már a nevét.

Az Idő ezen a kettőségen nem fog változtatni, hisz valahol félúton helyezkedik el: eredetinek eredeti, de végtelenül hatásvadász, és csupán a látszat szintjén „mély”, „okos”, „szellemes”, valójában azonban ugyanolyan öncélú, kliséket felmondó és korábban már jól kitapogatott közönségreakciókra építő mozi, mint a Hang nélkül, vagy a Madarak a dobozban. Mi, 21. századi filmnézők valamiért imádunk lehetetlen helyzetekben kiszolgáltatottá váló átlagembereket és az ők erre adott reakcióit nézni – csak az a baj, hogy miközben azt hisszük, az alkotók üzenni akarnak nekünk, fel akarják nyitni a szemünket, olyasmire apellálnak, aminek a befogadásához kell egy kis gógyi, valójában ugyanazokat a filmes hatásmechanizmusokat csomagolják át újra és újra. Ezt az Idő kapcsán legkésőbb akkor vesszük majd észre, amikor a film kétharmadánál felüti a fejét a testhorror, a kihagyhatatlan groteszk ziccer, ami végül sokkal inkább bevésődik az emlékezetünkbe, mint a felszín alatt lebegtetett „mit tennénk, ha 24 órára redukálódna az életünk?” problematika.
Mindemellett az Idő mégsem reménytelen, hiszen van egy bizarr élvezeti faktora, ami a hülyeségnek tűnő fordulatok (igen, a spoiler) mellett is leköti a nézőt. Szemben a fent említett két korábbi indulóval, az Idő kapcsán nem éreztem elpocsékoltnak a vele töltött időt, főleg mivel Shyamalan kellőképpen régimódi és idős, intelligens rendező már ahhoz, hogy ne akarja erőltetett, görcsösen átadni kívánt, éppen divatos világnézeti üzenetekkel teletömni a moziját. Az Idő egy hangulatos, szép (tényleg nagyon szép!) sci-fi horror, ami nem akar többet a nyilvánvalónál, és ez tetszik! De tetszik az is, hogy nem fosztja meg a nézőt spoiler, hogy viszonylag következetes módon próbál végül mindenre magyarázatot adni, hogy nem csak úgy lóg a semmiben egy elsőre érdekesnek tűnő, tényleg kreatív ötlethez csomózva…
Ami rendkívül érdekes: a gyerekek felnövés története és az ennek kapcsán cserélgetett színészek ötlete alapvetően veszélyes, de a megvalósítás lehetett volna akár zseniális is. Mikaya Fisher és Eliza Scanlen esetében a hasonlóság tagadhatatlan, a casting „művészetének” győzelme ez a színészválasztás. A Trentet megformáló fiatalemberek esete ugyanez a csúcsminőség, de a végső dicsőség Tomasin McKenzie, akit imád a kamera, aki nagyon ügyes a kamera előtt, és akiről Shyamalan ezt nagyon jól tudja is, ezért Maddoxként direkt bőven neki adja a legtöbb műsoridőt. Teszi ezt úgy, hogy Alexa Swinton totálisan és abszolút hitelesen hozza a tíz évvel fiatalabb McKenzie-t, viszont a végén Embeth Davidtz-cel rendesen el is rontják ezt a remek „szériát”. Utóbbi színésznő gyakorlatilag semennyire, semmiben sem hasonlít Swintonra és McKenzie-re, ami óriási hiba annak fényében, hogy az összes többi színész esetében ez a bizonyos hasonlóság volt a kiválasztás meghatározó tényezője.

Ahogy írtam, az Idő egy hangulatos, szép (tényleg nagyon szép!) sci-fi horror, ami nem akar többet a nyilvánvalónál, bár a bevezetőben olvasható módon igaz rá, hogy egy picit mi magunk szeretnék őt többnek látni, mint ami. Szerintem egyszer abszolút megnézhető, ha másért nem, hát Thomasin McKenzie-ért mindenképpen!

Ez egy sorozatként jobban működött volna szerintem. Alapötlet jó, végén a csavar a miértekre és hogyanokra jó, a kivitelezés hanyag, összességében pedig iszonyúan felszínes, összecsapott, és sekélyes.
Többet nem is tudok mondani róla, ez a film zokogva könyöröghetett egy sorozatért, amit nem kapott meg, pedig az ötlet tényleg jó, kíváncsi lettem volna, hogy ha jobban ki van bontva, milyen lehetett volna.

Nagyon sokan leírták már előttem, hogy az alapötlet nagyon jó, nekem a vége magyarázat is tetszett, viszont a kivitelés borzalom. És a kivitelezéssel sem a látvány a problémám, sőt még nem is az, hogy vajon ez mennyire történhetne meg a valóságban, hanem az, hogy minden szereplő ostoba benne, és olyan alapvető dolgokra nem figyeltek a készítők, amik mindenki számára evidensek voltak. Tipikus esete annak, hogy valakinek van egy nagyon jó ötlete, csak ettől még nem lesz jó író. spoiler
A történet pusztán csak azért kap 5 csillagot, mert tényleg érdekes az alapötlet, és alapvetően kibírtam, hogy ne kapcsoljam ki.