Beszélnünk kell Kevinről (2011) 81% 171★

Nagyon komoly és nagyon letaglózó film; számomra nem is önmagában Kevin cselekedete miatt, hanem mert rengeteg kérdést felvet az anyasággal és a szülő-gyermek viszonnyal kapcsolatban. Nem célom pszichológiailag kielemezni a szereplőket, alkalmatlan is lennék rá, így maradjunk a film technikai részeinél. A képvilág, a történetvezetés tetszett. Tilda Swinton és Ezra Miller alakítása is rendben volt, ugyanakkor ne felejtsük el megemlíteni azt a kisfiút, aki a fiatal Kevint játszotta és szintén remek munkát végzett.
Témáját tekintve szörnyű élmény volt (viszont örülök annak, hogy ez az egyébként tabu téma vászonra került), de mint film rendben van. Anno olvastam a könyvet is, de csak arra emlékszem, hogy abban kifejezetten utáltam Evát.

Rendezés, fényképezés, casting, operatőri munka rendben.
Mint adaptáció nem tudok nyilatkozni, mert még nem olvastam a könyvet.
Történet, ok-okozat, összefüggések… kemény. Kemény téma, érzékeny téma, vitanyitó téma. Millió kérdésem van. De előbb el kell olvasnom a könyvet.

Elképesztő erővel szögezett a TV elé ez a film, és egy percét sem élveztem. Vagy minden percét élveztem? Olyan egyetemes tabukat dönget, mire nem sokszor van példa, teszi mindezt hatásosan de nem hatásvadász módon. Tilda Swintonba itt szerettem bele, és határoztam el, hogy egyszer minden filmjét megnézem. Rengeteg kérdés maradt bennem utána: születéskor eldől, vagy folyamatosan válunk azzá, akik leszünk? A legtöbb jelenet nyugtalanító, feszültséggel van tele, mindig ott a nyomasztó kérdés, vajon tényleg lehet valaki ilyen rossz anya? Mikorra talán választ találunk, megszületik a második gyerek, és minden újra megkérdőjeleződik, felborul az addig nagy nehezen kiismert viszonyrendszer. Benyomásaink vannak, tényeket nem ismerünk, mert csak felvillanásokat, emlékeket kapunk. A képi és hangi világ számomra sokkal többet mondott helyenként, mint a szereplők, erősebb is volt a hatás. Ahogy halad előre a történet, kitisztul a kép, és akármilyen borzalmas is az út és a végkifejlet, rögtön tudom, újra fogom nézni. A maga nemében páratlan filmnek tartom, ami után nem sokkal elolvastam a könyvet is. Mindkettő kedvenc lett.

Kezdem azzal, hogy Ezra Miller miatt kezdett érdekelni. Eddig viszonylag kis szerepekben láttam õt és azt vártam, hogy itt talán többet láthatok az alakításából. De úgy döntöttem elõbb a könyvet olvasom el, viszont már az sem nyerte el a tetszésem… Szigorú vagyok és biztosan lehet ezzel vitatkozni, de az én véleményem az, hogy a regény olvashatatlan, a film meg kifejezetten unalmas és hatástalan, gyenge. Csalódtam benne…

Értem az üzenetét, a lényeget és roppant erős a film, elképesztő színészi játékokkal, de ez nekem olyan szinten nem tetszett, hogy úgy érzem, hiba volt megnéznem.
Fényévekkel többet vártam tőle, ehhez képest nem kaptam semmit.

Rögtön a könyv elolvasása után néztem meg ezt a filmet, amikor még friss volt az élmény. Nos, a könyv szerintem valami zseniális, teljesen odáig vagyok tőle. Ugyanezt a dicsfényt nem tudja kiérdemelni nálam a film is, de meg kell hagyni, hogy jól sikerült adaptáció.
Rendkívüli történetről van szó, ami csordultig van tabukkal. Erre készüljön fel mindenki, aki meg szeretné nézni: nem lesz ez egy kellemes szombat esti szupermozi. *

Kerestem mindenféle véleményeket a történetről, és így jutottam arra a felfedezésre, hogy a könyvet olvasók és a csak a filmet megtekintők között jelentős véleménykülönbségek alakulhatnak ki. Ennek fő oka egyértelműen az, hogy a film másként sejtet bizonyos dolgokat. Például a filmben nem igazán derül ki számunkra az, hogy Eva mennyire szereti a munkáját, és hogy amiatt utazott olyan sokat. Magányosnak mutatja be őt is, és az egész családot is a film – rajtuk kívül jóformán alig vannak szereplők. Az időbeni ugrásokat is olykor nehéz követni, és csak a szereplők frizurája igazít el.
Rendkívüli érzékenység bújik meg Tilda Swinton játékában – már csak miatta is érdemes volt megnézni ezt a filmet. Tényleg fantasztikus, és neki köszönhető az, hogy ez egy olyan adaptáció, amely nem csak a cselekményt tudja átemelni a regényből, amely alapján készült. Természetesen a tartalom kevesebb, és azért nekem nagyon hiányzott.
Nagyon tetszett a film „nyelve” is. Az, hogy olyan keveset beszélnek; az, ahogyan a vörös szín vissza-visszatér.
Nem tartom tökéletesnek, de egy roppant finomsággal, érzékenységgel összerakott, jó adaptációnak tartom ezt a filmet, és nekem nagyon tetszett. Ha neked is, mindenképpen olvasd el a könyvet is.

* Különösen kismamákat, vagy a közeljövőben gyermeket tervezőket inteném óva ettől a műtől. Várjanak vele… mondjuk míg a gyerek betölti a 18-at. Akkor már okés.

Nagyon-nagy témákat boncolgatott itt előttem ez a film 112 percen keresztül, s nehezen találom meg a szavakat, hogy mi is a véleményem róla. Először is azt mondanám el, hogy úgy gondolom, lineáris történetvezetéssel valahogy könnyebben emészthetővé tehették volna az alkotást, de nyilvánvalóan azért maradhatott ez bennem, mivel a könyv még nem került a kezembe. Egyébként színészi játékokat tekintve rendben volt, csak kicsit úgy éreztem, túl mély témát akar túl felszínes nézőponttal bemutatni.

Nem könnyű film; sem témájában, sem kivitelezésében, sem színészi játékában, sőt, szerkezetében sem. Nagyon lassan bontakozik ki, hogy tulajdonképpen mi is történt, a cselekmény ugrál az időben, egyfajta bomlottságot mutatva, nem értést, ami az anya érzelmeit, gondolatait is szimbolizálja. Miért tette ezt a fiam? Rossz szülő vagyok? Én tehetek róla? Ezek a kérdések kimondatlanul is a színésznő arcára vannak írva, levakarhatatlanul, húsig vésve a bizonytalanságot és kételyt.
Nem hibázott itt senki, hacsak nem abban, hogy nem vitték el pszichológushoz abban a pillanatban a gyereket, mikor spoiler. Kevin egészen egyszerűen pszichopata volt, amiről pedig nem mindig a nevelés tehet, sőt… de a jeleket igenis észre kell venni.
A hangulata a filmnek egyébként hihetetlenül depresszív, nyomasztó, fullasztó. A színészi játék pedig igazán zseniális, naturalisztikus, zsigerből jövő főleg Kevinnél és az anyánál. De felüdülés volt látni J. C. Reillyt egy efféle drámában is.

mondanám, hogy borzalmas lehet egy ilyen családtaggal együtt élni, mint ez a Kevin, de hát… nálunk apám nagyon hasonló. olyan vele együtt élni, mintha valami ellenséggel lennél összezárva. mint a börtön, ahol egy méretes F-al vagy összezárva. és mintha fizetnének érte neki, napról-napra, évtizedek óta mérgezi az életünk. nincs szünet, nincs hétvége, nincs ünnepnap, nincs kivétel. minden egyes átkozott nap, hajnaltól éjszakáig. sőt, éjjel sincs tőle nyugalom, mert úgy horkol, hogy zeng a ház tőle, szóval egyszerűen… egy átok.
és egyszerűen nem tudom felfogni mit ártottunk neki, amiért ezt érdemeljük.

könyvben amúgy itt https://moly.hu/konyvek/augusten-burroughs-farkas-az-asztalnal találkoztam még ilyen emberrel…
ja igen, annyi, hogy apám is ilyen, mint ebben a könyvben. sosem tenne olyat, mint Kevin, nem szereti kimutatni másoknak a foga fehérjét, csak minket kínoz… ez élteti…

bár történne valami jó… =(

Nagyon nyomasztó hangulatú, erős film ez… Már az első pár jelentnél is ott van az érzés, hogy 'itt valami nagyon rossz fog történni'. spoiler Ezra Miller miatt néztem meg, és nem csalódtam, Tilda Swinton is remekül alakít. A 2-3 idősíkos megoldás is nagyon jól működik, fenntartja a feszültséget.
Nem egy könnyed délutáni/esti szórakozásként, de nagyon ajánlom.