A világ legjobb apukája (2009) 70% 38★

A közepéig a film nagyon kínos (jó értelemben), feszengő, zavarba ejtő, elgondolkodtató. Sokszor eszembe juttatta a Beszélnünk kell Kevinrőlt. Sok kérdést érint, amiről beszélnünk kéne. A rendező nem köntörfalazott, nem írta körbe, arcunkba tolta a dolgokat.
Aztán történt valami, és a cselekmény, ami az események újabb láncolatát indította el, egyben új formát is kölcsönzött. Az eddigi tabu valóságtól átpenderültünk a szinte már hányingerkeltően rózsaszín túlzásokig. Világos a rendezői motiváció, de szerintem kicsit túllőt a célon, mind érzékeltetésben, mind időben. Egyre többször kezdtem unatkozni. Pedig a mondanivaló innentől sem kevésbé fontos.
A szereplők: Robin Williams szerepével a Sötétkamra óta nem voltak ennyire ambivalens érzéseim. Színészként rendben van minden, és pont ettől maga a szerep végig zavarbaejtő, kérdéses, kettős – mint Kevin anyja. Kyle (Daryl Sabara) pedig egy másik Kevin. Nem ugyanaz a történet, nem egyformák a szerepek, de mégis vannak mozgatórugók, érzések, emberi összetevők, amik nagyon hasonlítanak a különbözőségük ellenére.
Egyszerűen tényleg vannak dolgok, amikről beszélnünk kell.
Alexie Gilmoret az első pillanattól nem bírtam elviselni, a film végére már egyszerűen irritáló volt a jelenléte. Geoff Piersont sokszor Geoffrey Rushnak néztem, Henry Simmons pedig Dwayne Johnson alteregója.

Abszurd humor, sajátos hangulat. Robin Williams nagyon jól játszik benne, de tulajdonképpen mindenki.

A film nem egy nagy szám, viszont a mondanivalója nagyon fontos.
Ilyenek vagyunk, mi emberek…szánalmas, hazug „igazságok” mögé rejtőzünk, hovatartozásunkat fejezzük ki különböző megkülönböztetésekkel (emo-s csaj, sportolók) egyébként meg a lényeg, mind egy fajtából valók vagyunk, emberek!
Mikor majd mindenki eljut odáig, hogy ezt megértse, már nem lesz szükség tetkókra, testékszerekre, márkás ruhákra – felszínes dolgokra – ami mind csak üzlet – ahogy a film végén ez ki is derül.

A suliban az a nagy lelkesedés Kyle-ért annyira túlzó volt, szinte már nyálas:((( A tanárnővel való kapcsolata is undorító (érdekkapcsolat) volt.

Gondolatébresztőnek túlságosan morbid, szatírának túlságosan ízléstelen. A rendező személyét ismerve sejthető, hogy ez nem is akart több lenni az utóbbinál, pedig még lehetett is volna, mert az alapfelütés még érdekes is.

Nem áll távol tőlem a morbid és szatírikus humor, de ennél a filmnél, végig kényelmetlenül éreztem magam. Ahelyett, hogy árnyaltabban mutatná be a karaktereket, mindent nyersen az arcunkba tol. Finomabb kidolgozással akár mestermű is lehetett volna, így azonban félúton reked a morbid szatíra és a komoly dráma között. A fiú karaktere inkább gyűlöletet és dühöt váltott ki belőlem, mintsem hogy szórakoztató pillanatokat nyújtott volna. Szerencsére a címszereplő Robin Williams elviszi a hátán az egész produkciót, a tőle megszokott profi előadásban. Őszinte, érzelmekkel teli alakítása egy olyan apát mutat be, aki próbál boldog lenni, miközben egy teljesen torz világban navigál. Még a legkényelmetlenebb pillanatokban is érezni lehet a benne rejlő emberi gyengeséget, fájdalmat és a szeretetet, de a film öncélú eszközei neki is okoznak kellemetlen pillanatokat.

Az egész történet túlságosan elnagyolt, leginkább sokkolni akar, semmint igazi érzelmi hatást elérni.