A végső megoldás: Halál (Alien 5.) (1992) 204

Alien³
114' · amerikai · akció, sci-fi, thriller, horror 18

Bár Ellen Ripley sikeresen megmenekült, amikor űrhajója lezuhan a Fiorina 161 bolygón, a balesetet Newt és Bishop nem éli túl. A Fiorina 161-rol hamar kiderül, hogy a bolygó nem más, mint egy fegyenctelep, ahol a magukra hagyott rabokra van bízva, hogyan maradnak életben. Ripley-nek hamar rá… [tovább]

angol

Képek 37

Szereposztás

Sigourney WeaverEllen Ripley hadnagy
Charles S. DuttonDillon
Danny WebbMorse
Lance HenriksenBishop
Charles DanceClemens
Pete PostlethwaiteDavid
Brian GloverAndrews
Ralph BrownAaron ('85-ös')
Holt McCallanyJunior
Paul McGannGolic

További szereplők

Hirdetés

Kedvencelte 43

Várólistára tette 33


Kiemelt értékelések

LukeSkywalker 

Az Alien számomra mindig trilógia marad. Az Alien-sorozat ugyanolyan érdekes, mint a klasszikus Star Wars trilógia, hiszen mindegyik részt más-más rendező készítette, ezáltal három teljesen eltérő stílust és látványvilágot képvisel, miközben ugyanannak az univerzumnak szerves egységei. És szerintem ez előnyére vált. Az első rész a ’70-es években elképzelt jövőt mutatja be, a második a ’80-as évekét, míg a harmadik már ’90-es évek eleji naturalista hangulatot ölt (érdekes, hogy mennyire hasonló látványvilágot alkot meg három évvel később Fincher a Hetedikben – lásd sötét, koszos, mocskos sikátorok).

Ismert, mekkora káosz uralkodott a forgatáson. Nos, mindennek – szerintem – nincs semmi nyoma a film egyetlen filmkockáján se. Az egyik leghangulatosabb sci-fi horror jött létre, ami operaszerű, kellően drámai és melankolikus, szomorú és meglepően merész végkifejlettel zár le egy legendát.
Egy magabiztos, egyedi látásmóddal rendelkező rendező munkáját látjuk a vásznon.
Ami méltó Scott és Cameron hatalmas hagyatékához. Ahogyan Elliot Goldenthal Wagner-i léptékű filmzenéje is csodálatos utódja és egyenrangú partnere Jerry Goldsmith méltóságteljes és James Horner militarista zenéjének.
Ráadásul az első két Alien-filmhez hasonlóan a harmadik rész is nagyszerűen vészelte át az azóta eltelt évtizedeket, mit sem veszítve vizualitása erejéből. Sajnálatos, hogy David Fincher ennyire elhatárolódott ettől a filmtől, mert szerintem az egyik legjobb munkája, a Hetedik és a Harcosok klubja után talán a legjobb. Amire én a helyében nagyon-nagyon büszke lennék még mindazok után is, ami történt.

Az Alien3 abszolút önálló egyéniséggel és rendezői koncepcióval bíró alkotás, ami nagyszerű lezárása minden idők egyik legjobb science-fiction sorozatának.

R.I.P. Ellen Ripley
(1979 [2092] – 1992 [2179])

1 hozzászólás
Blissenobiarella 

Néhány nap eltéréssel kétszer is megnéztem a filmet, de valójában két különböző filmet láttam. Első alkalommal a DVD-verziót, másodszor a rendezői változatot tekintettem meg. Utóbbi annyival többet nyújt, hogy elmondani is nehéz. Valóságos csonkításnak tűnik utána az a verzió, amit 20 éve ismerek.
Arról nem is beszélve, hogy jelentős különbségek is vannak a két történet között, a rendezői változatban egész jelenetek is másképpen történnek. Nem tudom, mennyi lehet ebből, nekem igazából kettő tűnt fel:
spoiler
spoiler
Bizonyára van még több is.
Bárki, aki arra adná a fejét, hogy megnézze ezt a filmet – akár látta korábban, akár nem – csak és kizárólag a rendezői változatot tekintse meg, mert sokkal többet nyújt.

Nekem a sorozatban ez a rész a kedvencem. Kiválóan eltalálták a hangulatát, az elhagyatott, kies börtöntelep megjelenítése is magával ragadó. A sorozattól megszokottan a látványra nem lehet panaszunk, ahogyan az izgalom hiányára sem.
A történetek közül is ezt szeretem a legjobban, könyvformátumban is ez tetszett a leginkább. Nem annyira akciófilm, mint A bolygó neve: Halál, ismét kicsit lassabb folyású filmmel van dolgunk, de egy percig sem unatkozunk mert tudjuk: hőseink halálra vannak ítélve, amíg ki nem találják, mihez kezdjenek a szörnyeteg ellen. Vagy még utána is?
spoiler

2 hozzászólás
AniTiger 

Nem a legjobb, de szeretem. Nem tud olyan későn lenni, hogy ne nézzem meg, ha meglátom a tévéműsorban. :D

1 hozzászólás
csartak 

Unokahúgomat nagyon érdekli az Alien univerzum, így nemrégiben folytattuk az ismerkedést a sorozattal. Én is viszonylag régen láttam már, így szívesen néztem újra. Clemens nagyon szimpi figura, őt eléggé sajnáltam, és főleg azt ahogyan bevégzi. A kutyás rész meg elég hihetetlen.

3 hozzászólás
Pistee66 

A végső megoldás: a halál. Ezt a magyar címet kapta az Alien sorozat harmadik része, ami akár jobb esetben a trilógia lezárása is lehetett volna. Sajnos nem lett az! Egyébként engem az Alien filmek magyarosított címei a negyediket kivéve nem zavarnak, szerintem elfogadhatóak és illenek is a filmek tartalmához.
Sok olyan filmrajongó, aki szerette az első két részt, ezt az epizódot nem szívleli. Én nem így vagyok vele; ezt is a kedvenc filmjeim közé sorolom, és bármikor képes lennék megnézni.
A nagy sikerű Aliens bemutatója után egyértelmű volt, hogy a folytatás elkészítése szükséges és valószínűleg profitábilis lesz. Amire azonban sok évet kellett várakozni.
Több ötlet után végül is az új-zélandi Vincent Ward, aki akkoriban A navigátor című misztikus filmjével ért el sikereket, kapta a lehetőséget, hogy megírja és megrendezze a sorozat következő tételét. Mint tudjuk ez nem valósult meg. Az ő tervei szerint Ripley és társai egy olyan bolygóra kerültek volna a szörnnyel együtt, ahol egy konzervatív vallási szekta székhelye lett volna, akik elutasították a modern kor vívmányait így a fegyvereket is. A könyvet megírta és a forgatást is előkészítették, amikor a Twentieth Century Fox vezetői ráébredtek arra, hogy Ward nem sokat törődik az „névadó” űrlénnyel, a fókuszt a szerzetesekre irányította és nem olyan sci-fi horrort készül forgatni, mint amit ők elképzeltek. Ezért ki is rúgták. Itt kezdődött a film igazi kálváriája, ami a zűrös forgatás ellenére is elkészült.
A bemutatott film elég sok ötletet merített Ward elképzeléséből, bár a szerzetesekből elitéltek lettek, de a zárt fegyvertelen közösség egyértelműen az ő ötletet valósította meg.
A bemutatóig azonban még sok minden történt, rendezők és forgatókönyvírók jöttek-mentek többek közt felmerült rendezőnek ismét Ridley Scott illetve Renny Harlin is.
Végül David Fincher lett a kiválasztott, aki népszerű zenei videók rendezőjeként lett ismert, de kezdő filmrendezőként belecsöppent ebbe a káoszba, amire a mai napig utálattal gondol, a végső vágást már nem ő csinálta, mert otthagyta az egészet és a producerek fejezték be a filmet a veterán Walter Hill irányításával.
A film képi világa zseniális; sötét, karcos, nyomasztó és ideális egy horror filmhez, már akkor bizonyította Fincher a zsenialitását, melyet a soron következő filmjeiben megismételt és túl is szárnyalt. Nagyon sok igazán karakteres jelenet készült el melyben a feszültség majdnem olyan hatásos, mint Scott első filmjében. Igen, és a sok probléma ellenére megérte várni a filmre.
Az tény, hogy a forgatókönyvön még lehetett volna némileg javítani, mert azzal akadtak problémák dögivel, ez abból is egyértelműen kiderül, hogy több író van feltüntetve a stáblistán, mint színész. Szerencsére a rendező tehetsége sok mindent javított a hibákon.
Nagyon fájlaltam, hogy az előző film túlélőit már a film elején kinyírtak, mert érdekelt volna az ő további sorsuk is mint Ripleyé. Newt, Hicks, Bishop tovább fűszerezhette volna a filmet, bár akkor Ripley nem maradt volna egyedül és kiszolgáltatottan a sok kopasz férfi között. Tehát elképzelhető, hogy ez inkább hozzáadott a filmhez és nem kevesebbé tette. Az, hogy Ripley kopasz legyen szintén Fincher ötlete volt, amibe a művésznő belement, mert tudjuk róla hogy igazán belevaló nő. Sigourney Weaver az egyik kedvenc színésznőm, és nemcsak ezért a szerepéért. Sok interjúját olvastam és a nyilatkozatai mindig nagyon szimpatikusak voltak, igazi kisugárzása van.
Kedvenc jelenetem a temetés illetve a film végén Ripley önfeláldozása, amely szerintem nagyon jó lett volna a sorozat lezárásaként, mert az Alien sorozat Ripley sorozatként is értelmezhető, tehát a végén a szörnnyel együtt ő is meghal. Nem kellett volna tovább húzni a történetet egy negyedik résszel, vagy legalábbis nem Ripley feltámasztásával. Talán jó lett volna egy olyan Alien filmet nézni, ami az az Idegenek bolygóján játszódik vagy egy olyat ahol a Földön kezdenek el garázdálkodni. Olvastam hasonló tartalmú Alien regényeket és elég jól sikerültnek, bár az már több mint 20 éve volt.
Elliot Goldenthal; ő a film másik nagyágyúja, aki nagyon frankó zenét írt és ezt a teljesítményt John Williams zsenialitásához tudom hasonlítani. Ez a másik kedvenc filmzeném a Star Wars mellett. Én nem szoktam filmzenét hallgatni a filmek nélkül, de ezzel kivételt tettem. A zene nagyszerűen kiegészíti, néha javítja a jelenetek stílusát, növeli a feszültséget, árnyalja az események jelentőségét.
A filmből, mint a többi Alien-ből, ebből is készült úgynevezett rendezői, jelen esetben különleges kiadás, mert a rendező a saját akaratából távol tartotta magát a filmtől.
A négy film esetében ebben a legjobban szembeötlő a sok kimaradt vagy megváltoztatott jelenet, itt változott a legtöbbet a tartalom, és szerintem itt volt talán igazán értelme ezt megmutatni, mert szerintem az újravágott verzió sokkal komplexebb és jobb.
Ezt a filmet mindenképp érdemes megnézni!

Kopaszkutya 

Ezzel a résszel kezdte el hanyatlását a sorozat sajnos. A koncepció nem volt rossz, próbáltak visszamenni a kezdetekhez, de ez nem nagyon sikerült. Aki újranézné, az mindenképp a bővített változatot nézze, mert találni fog benne új dolgokat is.

Ákos_Tóth 

Na, erről a filmről talán a legnehezebb eldönteni, hogyan is értékelje az ember – első lépésként ugyanis be kell azonosítania, pontosan melyik verziót is látta. A magam részéről megdöbbentően tartom, hogy az eredeti 114 perces változat mellett egy közel két és félórás vágás is elérhető ebből a moziból, ilyen drasztikus eltérések viszonylag ritkán kerekednek ki még rendezői vágások esetében is, de ismervén a film gyártásának hátterét és feldolgozhatatlanul kacifántos folyamatát, nem csodálkozom, hogy évtizedek elteltével is készülhetnek belőle gyökeresen eltérő verziók. Ráadásul az én példányomban az utólag betoldott jelenetek szinkron nélkül mentek le, így a régi vágásból is a szinkronizált, ergó, eredeti jelenetek maradtak bent, nem pedig az alternatív felvételek – legalábbis erre következtetek jelenleg.

Mindez azonban részletkérdés, ugyanis A végső megoldás… érzésem szerint mindenféleképpen árasztja magából a zaklatott, rendszertelen, széteső hangulatot: már-már kísérleti filmes felhangjai vannak. Ennek ellenére tartom jó filmnek, ugyanis a későn belendülő akciót megelőző hangulatépítés és az aktuális mikrouniverzumot meghatározó kis szociális közeg lendületből hatszor annyi gondolatot hordoz magában, mint az ezt megelőző és az ezt követő Alien filmek összesen, egészen a Prometheusig. A Fiorina börtöntelepe és az ott lakók sajátos vallásos rendje, az egyes szereplők viselkedése rengeteg elmesélendő, mondanivalóval rendelkező sztorit ígér a nézőnek, Dillon és Clemens, de még Aaron karaktere is kulcsfontosságú lehetne ezek átadásában, de mintha Fincher még mindig picit rövidebbre vágná őket a kelleténél (mondom ezt annak ellenére, hogy sok rajongó szerint ez az epizód művészfilm lett, pedig ez nyilván nem igaz, noha itt járunk a legközelebb ahhoz, hogy az Alien gondolatot és koncepciót keményebb művészeti szempontokból is értelmezhessük).
A vizuális világ nekem kicsit ambivalens: 1992-höz képest az alien mozgása sokszor esetlennek hat, de a Fiorina belső terei hangulatosak, annak ellenére érződik a hagyományos bezártság, hogy itt elég nagy terek állnak a szereplők rendelkezésére. Színészi teljesítmények terén is itt ér csúcsra a széria, még ha vannak is a sztoriban sablonkarakterek.
Ugyancsak dicséretes a rendező vadsága: sem a mozi felütésében, sem a végében nincs megváltás vagy felszabadítás, az Alien sosem volt még ennyire könyörtelen és kegyetlen, ráadásul Cameron tömeges akcióorientált lövöldéje után újra egyetlen lény és a fegyverek nélkül harcoló szerencsétlenek párharca kerül bemutatásra.
De – és ez azért súlyos de – minden erőssége és vonzó hangulata ellenére is be kell látnunk, hogy az alkotási folyamat kínlódó mivolta nyomot hagyott a végeredményen, és a rendezői vágás kibővített történetén is érezni, hogy Fincher már a finálé levezénylése előtt belefárad kicsit az egészbe, illetve egyre inkább nehezére esik egyben tartani azt. Ez érzések, apró benyomások terén mutatkozik csak meg, de szerintem jól érzékelhető.

Örömteli látni, hogy sokat változott a cucc megítélése a korábbi visszajelzésekhez képest. Bőven nem a legrosszabb epizód, sőt, bár a klasszikus négyesből a legtöbb rajongó simán ki tud pécézni magának egy-egy utált darabot, szerintem négy eltérő módon négy remek látásmódú, egyedi film készült el szinte bármiféle alapkoncepcióbéli változás mellőzésével. Furcsa is, hogy ebben a folyamatban mintha az ezredforduló hozta volna el a valódi törést…

Nagareboshi_GIN 

Igazán sajnálatos, hogy sokan a tetralógia leggyengébb darabjának tartják, holott egyáltalán nem sokban marad el az első két epizódtól. A legnagyobb probléma egyértelműen a forgatási káosz, amiből egy koherens darabot kellett összehozni. Ez pedig véleményem szerint sikerült. Lehet kritizálni, hogy miért kellett a második rész karaktereit megölni, meg hogy a tojás hogy is került fel az űrhajóra, de szerintem ezek olyan dolgok, amiken bőven túl lehet lépni. Nekem személy szerint az első megtekintésnél is tetszett, hogy Ripley-n kívül nem maradt más túlélő az előző részből, ugyanis ezzel Ripley ismét azt élheti át, mint az első rész végén, csak itt hosszabb játékidővel. Ami miatt nagyon működik nekem ez a rész, az a dráma, a karakterek és a zene. A végkifejlet véleményem szerint egy méltó búcsú a főhősnőtől, amíg pedig addig eljut, az szintén remekül lett ábrázolva. A karakterek közül őszintén megmondondom, hogy senki sem zavart. Mindegyiket tudtam legalább kedvelni, míg a széria többi részében indig volt 1-2, akinek a halálát kívántam. A zene pedig, talán a legjobb az összes közül. Számomra az Alien 3 egy remek film, melyet bármikor szívesen előveszek az első két résszel egyetemben, mivel annak ellenére, hogy mind a három eléggé más-más stílusban készült, mégis egy nagyon koherens egészet alkot, melyet kár volt folytatni.

Stone 

Szintén moziban, szintén apuval. Le is zártuk magunkban a sorozatot, rohadtul sajnáltam Newtot és Hickset. Amennyit küzdöttek az előző részben… Why the sacrifice?

Emerson 

Újabb special edison-ös nézés a maga két és fél órájával. Nálam ez a rész vezet. Eleve a helyszín is sokat dobott a latba, az pedig csak hab volt a tortára, hogy a rendezőnek hála a stáb is csupa britből állt. Na és Ripley-n is átment a nullás gép. Szerintem ezt ma sem tudták volna látványosabban megcsinálni (és most nem a fodrászkodásra értettem).


Népszerű idézetek

Negative_Singularity 

– Francba!
– Ne káromkodj!
– A franc nem Isten ellen való.

LukeSkywalker 

Ellen Ripley: Ne félj tőlem, én is a családhoz tartozom.

Treszka

Minden magban benne van egy virág ígérete. Minden halálban, bármily jelentéktelen, benne van egy új élet, egy új kezdet reménysége.

LukeSkywalker 

Andrews: Ezt a gyermeket és ezt a férfit a te gondjaidra bízzuk, ó, Uram! A testük elhagyta már éjszakánk sötétjét, ők már megszabadultak az árnyékvilág minden fájdalmától. A gyermek és a férfi eltávoztak a másvilágra. Most már az örök élet az osztályrészük. Hamut a hamunak, port… a pornak.
Dillon: Miért? Miért az ártatlanok bűnhődnek? Mi végre az áldozat? Mi végre a fájdalom? Nincs ígéret… és nincs bizonyosság. Csak annyi, hogy egyes választottak elnyerik az üdvösséget. E gyermek már sosem ismeri meg a hátrahagyottak fájdalmát és szenvedését. Testüket ujjongó szívvel adjuk át… a megsemmisülésnek. Mert minden magban benne van egy virág ígérete. Mert minden halálban, bármily jelentéktelen, benne van egy új élet, egy új kezdet reménysége. Ámen.


Folytatása

Összehasonlítás

Alien


Ha tetszett a film, nézd meg ezeket is


Hasonló filmek címkék alapján