A Stonehearst elmegyógyintézet (2014) 75% 149★

Mind őrültek vagyunk, maximum nem nyerítünk. Jobb esetben…A szerelmi szál tök felesleges volt, fárasztott. Ben Kingsley és a hangulat miatt viszont megérte.

Nagyon szeretem nézni elmegyógyintézet filmeket, régóta várólistám volt, végre meg tudtam nézni a filmet.
Szuper a szereposztás, a történet, Ben Kingsley orvosi nagyon jól alakított zseniálisan. Végén nem számítottam csavaros film volt benne, leesett az állam.
Ajánlom aki szereti elmegyógyintézet filmeket.

Ez nagyon beteges egy film és soha nem szeretnék egy ilyenbe kerülni, ahol ehhez hasonló beteg ember irányítja az egészet. :D A felétől már kezdtem unni, már nem először láttam. Mire végére ért teljesen elszabadult a pokol, annyira beteges ez az egész. Nagyon pörgős, kiszámítható mi fog történni, de így is tökéletes. A szereplők nem lettek kedvencek, de nem volt velük semmi bajom.

Én vagyok a lány, aki betegesen rajong az „elmegyógyintézet” témáért, azonban eközben retteg is tőle. Így miután megláttam a filmet snitten, azonnal várólistára tettem, hogy adok majd neki egy esélyt.
A sztori tökéletes volt, Poe-ban még nem sikerült csalódnom. Úgy egyáltalán. A filmet magát összességében jónak értékelném, viszont tény, hogy sokkal többet kihozhattak volna belőle.
A színészekről csak annyit, hogy bár elfelejteném őket Ben Kingsley és Michael Caine kivételével. A Viharsziget flashback rögtön előtört belőlem, mikor megláttam Kingsley-t mint az intézet igazgatóját, főleg, hogy a két jelenet elég erősen hasonlított egymáshoz. A történetet MÉG nem olvastam, azonban a karakter teljesen hitelesnek és kidolgozottnak tűnt. Kate Beckinsale-ről nem tudtam eldönteni, hogy most tényleg őrült, vagy egyszerűen csak bekerült oda, amit KIKÉREK MAGAMNAK. Edward Newgate-et legszívesebben addig pofoztam volna, amíg megtette volna élete első értelmes cselekedetét, de a film végén szerencsére magyarázatot szolgáltattak nekem arra, miért ilyen tesze-tosza, pipogya, szerencsétlen, jellegtelen, idétlen, már-már nőiesen naiv ez az alak. Az első száz percben legalább hússzor arcul csaptam magam (és az én ingerküszöböm még magasabb volt, mint a barátomé, aki szerintem megduplázta ezt a számot), az utolsó tízben viszont már tapsikoltam, hogy ez zseniális.
A zenéje nagyon tetszett, a vágással sem voltak problémáim, viszont a film hangulata olyan volt, mint amikor a Jóbarátokban Rachel hálaadásnapi desszertet készített, összeragadt két oldal és valami undorító kotyvalék lett a vége. Az eleje kellően rémisztő volt, elkapták a kor jellegét, volt hátborzongásom meg minden, majd a végére falusi „bucsut” varázsoltak a filmből. Lehetett volna szerintem sokkal groteszkebb, sokkal kontrasztosabb és sokkal ínyencebb, kár volt elrontani a vásári poénokkal. Az őrültek egy részéről pedig el sem hittem, hogy őrültek. (És itt bejön az alapkérdés, hogy ki is most akkor az őrült, amit szerintem Csehov ragadott meg legjobban A 6-os számú kórteremben; viszont itt nem a filozófiai magasságok magyarázzák meg azt, hogy egyszerűen másod- és harmadvonalbeli színészek rontottak el egy ilyen kiváló történetet.). Nem, nem tudnék jobban játszani, sőt, még ennyire sem, de van szemem és nézőként elvárhatom, hogy hiteles karaktereket kaphassak, ahogy a hentesnél is elvárhatom, hogy ne cukrásznak nézzem a mészárost.
Minden rossz ellenére szeretem ezt a filmet, mert kiváló a történet, Kingsley és Caine két főnök, voltak pillanatok, amiket nagyon elkaptak, és mert csak. Benyomás.

Mivel betegesen imádom a viktoriánus kort, ez a film sem maradhatott ki a repertoárból. Féltem attól, hogy nem fog tetszeni, mivel elég sok negatív véleményt olvastam róla, de nekem tetszett. Sőt!! :))

Ez tipikusan az az eset, amikor éjszaka elalvás előtt még kapcsolgatod a tévét, mikor az egyik adón pont kezdődik egy film, kíváncsiságból megvárod a címét, aztán két óra múlva azzal kapcsolod ki a készüléket, hogy igazi gyöngyszemre sikerült bukkannod (annakidején ugyanígy találtam rá a Good Will Huntingra és a Csokoládéra is). Igazi Edgar Allan Poe-s hangulat, Kate Beckinsale pedig az idő előrehaladtával csak egyre gyönyörűbb. Még a kötelező jellegű gagyi szerelmi szálat is meg tudom bocsátani, ha ő játsza a női felet. :)
A végén pedig sikerült beletenni még egy plusz csavart, amire végképp nem számítottam. Ezért külön pluszpont jár!

Mintha a Viharsziget és a Holló egyvelegét láttam volna, aminek volt egy rideg háttere. Nem csoda, hogy Edgar Allan Poe regényből készült.
Minden olyan titokzatos volt és tele volt az egész film csattanóval.
A színészi alakítás meg kiemelkedő volt.

Szerintem unalmas volt, már az elején elmondják, hogy mi a helyzet, így nem sokat kellett agyalni, a végére még megpróbáltak betenni egy fordulatot, de nem lett valami ütős. Kb. annyi volt a reakcióm, hogy aha jó… ráadásul, ahogy nézegetem a plakátot hát sokat elmond az is. Sokkal jobbra számítottam.

Mivel mind a viktoriánus kor, mind az elmegyógyintézetekben játszódó történetek nagyon érdekelnek, úgy tűnt, ez lesz az én filmem. Félig-meddig tetszett is, főleg a korhű külső és belső terek, valamint az azokat belengő vészjósló atmoszféra, és a szereplők is bőven okoztak meglepetést. A viszonylag hamar érkező fordulat dinamikussá tette a kezdetben lassú feszültséggel csordogáló elbeszélést, amit tovább mélyítettek a flashbackek. Az elmegyógyintézetek embertelen gyógyítási módszerei ellen és mellett érvelő táborok közötti ellentét érdekes kivonata volt az akkori korszak hozzáállásának, akárcsak az őrültség többféle formájáról vagy épp az őrültek észjárásáról megfogalmazott gondolatok. A film végén érkező újabb csavar elsőre meglepő volt, de utólag végiggondolva logikai hibát eredményezett, hiszen valamilyen szinten érthetetlenné tette a főhős addigi tetteit, s ez sajnos számomra eléggé elrontotta az élményt. Ettől függetlenül a színészgárdától teljesen elájultam (főleg Jim Sturgess két szép szemétől; bár nekem udvarolna valaki ilyen visszafogott tisztelettel és rajongással…), Michael Caine és Ben Kingsley jelenléte mindenképpen emelte a film értékét, ráadásul a szerepeik is érdekes és összetett figurák voltak. Összességében nézve én egy kicsit több borzongásra számítottam, de a látványa, a színészei és a történet bizonyos részletei miatt egyszer meg lehetett nézni.

Nagyon izgalmas és elgondolkodtató film arról, hogy voltaképpen mi is az őrültség.
Vitatható orvosi módszerek a XIX. és XX. század fordulóján vs. mentális betegek.
Némi gender mondanivalóval megfűszerezve.