A lányom nevében (2016) 65% 2★

Igaz történet, így a végkimenetelbe nem lehet belekötni… Az elején kicsit értetlenkedtem az idősíkok keveredésével, de aztán beálltak a normál időfolyamba és onnantól oké volt. Se nem meseszerűen (=fölösleges adalékkal megtöltve), se nem dokumentarista (=száraz) stílusban mutatta be a történteket. Megdöbbentő, hogy milyen intelligens(nek tűnő), tanult emberek is lehetnek belülről rohadtak és milyen könnyen élhetnek a külső szemlélő számára normális családi életet. Az is megdöbbentő, hogy amiért Bamberski egy életen át küzdött, az tulajdonképpen a hatóság feladata lett volna elvégezni… ilyenkor csöppet felforr az agyvizem.
A végével még mindig nem tudok dűlőre jutni. Ugyan a Les 7 jours du talion (2010) fikció, de érzelmileg számomra sokkal de sokkal hihetőbb.
A színészek brutálisan jók voltak. Lehet bohóckodni, gumikacsának öltözve szuperhősködni, de amikor azt kell visszaadni, hogy elvesztetted az életed értelmét és már csak az igazságszolgáltatás miatt kelsz fel reggelente (és nem, nem Bruce Wayne-nek hívnak) – na ezt hitelesen előadni nem egyszerű feladat. Auteuil szép lassan belerokkant a szerepbe. De ott az ellenpólus, Monsieur/Herr Mintapolgár, aki történetesen egy utolsó féreg, csak igen meggyőzően titkolja. Az pedig – ismét – Koch zsenialitását erősíti meg, hogy perfektül nyomta a francia szöveget. Néha el is felejtettem, hogy most nem szabad csorgatni a nyálamat.