A jó hely (2016–2020) 88% 194★

Az első évad nagyon ütős, rég láttam ennyire szeretnivaló, vicces, okos sorozatot (oké, rég láttam bármilyen sorozatot, de ettől tekintsünk el). A második, harmadik évad persze nem tudta egy ennyire erős kezdés után tartani a tempót, lettek volna elvárásaim, amik nem teljesültek, de azért így is vártam minden estét, és most, hogy még nem jött ki a negyedik évad, nagyon hiányzik.
Ó, és imádom Ted Danson hangját. Egyszerűen imádom.

Nem a világ legkomolyabb sorozata, sőt, néhol eléggé gyermeteg poénok vannak benne, DE mégis nagyon hamar a kedvencemmé vált. Nagyon tetszik, hogy annak ellenére, mint már mondtam, nem túl komoly a szereplők mégis nagyon komplexek. Ha jobban belegondol az ember és nem csak legyint, hogy oké, vicces, ennyi, egy igazán elgondolkodtató sorozatot kapunk arról, hogy akkor most ki is a jó? És mi teszi őt azzá?

Valamiért nem tudtam erről a sorozatról semmit egészen eddig, a neve szembe jött velem, és azt hittem ez dráma… (Nem értem magamat én sem.) Aztán Tumblrön szembe jött velem az első évad nagy csavarja, amitől egyből úgy döntöttem, hogy én ezt ledarálom.

És most pont erre volt szükségem! Léleksimogató, filozofikus, szórakoztató, okos történet, aminek sikerült igazán megható véget írni. Persze, a 3-4. évad egy kicsit szétszórt volt spoiler, de még így sem okozott csalódást.

Nem írtam még értékelést?! Imádom! Kristen Bell, 20 perces részek (pont jó levezetésnek a nap végén), szuper szereplők, szuper humor. De tényleg. Mindig feldob. Csak ajánlani tudom!

Eleinte meg se akartam nézni, először nem fogott meg az előzetese, de aztán annyi jót hallottam róla, hogy muszáj volt belenéznem. És így lett meg az új kedvenc 20 perces sorozatom. Az első perctől fogva imádom, imádom a történetet, az első évados fordulat még mindig nagyon üt, egyáltalán nem számítottam rá, és még inkább megszerettem a sorozatot miatta. :D a karaktereket és a színészeket. Nagyomn jó társaságot hoztak össze, akik nagyon jól elviszik a hátukon a sorozatot, nem is hiányzik innen más. A Janet-et játszó színésznő különösen megérdemli, hogy külön megemlítsem, mert zseniális, mennyire jól hozza Janet-et és az érzések hiányát és a robotságát. Kristen Bell-t is imádom, és Ted Danson is fantasztikus a szerepére. Tele van jó poénokkal, rengeteg morális kérdéssel, és egyszerűen csak nagyon jó. Csak áradozni tudok róla, imádom.

Nem hittem volna, hogy ennyire megtetszik ez a sorozat, de már az első rész után daráló üzemmódba kapcsoltam. Mivel csak 20 perc egy epizód elég haladós és emiatt is legyintve nyomtam rá a következő részre.
A mellet, hogy elég komolytalan, sikerült beleszőniük egy szereplő, Chidi által, a filozófiát. Miközben ugrálunk a meredekebbnél meredekebb történések között mindig felmerül valami morális kérdés. Én úgy érzem tökéletes egyensúlyban tudják ezt tálálni. Nem erőltetett, hogy mondanivalót is bele akarnak csempészni. És ezzel együtt mégis könnyed tud maradni. Valamint sosem unalmas. Mindig történik valami izgalmas, ami miatt nem akarja az ember otthagyni.

4. évad után: Ritka az ilyen szép befejezés a sorozatoknál, de nekik sikerült összehozni. Hiányozni fognak, és azt hiszem többszörnézős sorozat lesz, mert egy elképesztően aranyos, értelmes, igazán szerethető sorozat. Nem tudom, hogy hova jutok majd, de remélem a legjobbakat!

1-3. évad után
Nagyon örülök, hogy rátaláltam erre a sorozatra, mert igazán kellemes perceket szerzett. Semmit se tudtam róla, csak annyit, amennyit itt olvastam és arra számítottam, hogy egy aranyos önismereti vígjáték lesz, ahol a főszereplő elnyeri a jutalmát. Aztán jött az első évad vége, és néztem nagyot, hogy hova kerültem. Alapvetően bejött az önismeret, mert megismerünk 4 embert valamint Michaelt és Janetet, akik mind-mind fejlődnek és jobbak lesznek, igaz nem semmi utat járnak be ehhez. Aranyosak a szereplők, szerethetőek, jók a poénok, és tanulunk is egy kicsit, még a filozófia tudománya is érthetőnek tűnik. A színészek jól működnek együtt, 3 évad után a sorozat szerencsére nem lett önismétlő, a poénok is ülnek, néha ugyan előfordul egy-egy fárasztóbb, de a sorozat lényege, a változás lehetősége sosem veszett el egyiküknek sem. Bízom abba, hogy van még mit megmutatni, bemutatni az összes helyről, ahová ez a kis csapat csak eljuthat.

Voltak unalmasabb időszakok, de összességében véve annyira szerethető egy sorozat ez! Egyensúlyban voltak a filozófiai gondolatok és a hülyeségek, így sose éreztem, hogy túl nehéz témájú vagy pedig épp ellenkezőleg túl bugyuta. Imádtam a főszereplőket, az újabb és újabb ötleteket, a vizuális aspektusát, mindent. Hiányozni fog.

Amikor először elkezdtem nézni, nagyon bugyutának tűnt, de aztán valahogy a szívemhez nőtt a sorozat. Kristen Bell persze minden formájában szerethető, de itt a gárda többi tagja is remekül alakít (különösen Janet, aki sokszor karakterként és színészként is lekörözi a többieket, ahhoz képest, hogy robot…). Szeretem a színes, gyerekjáték-szerű látványvilágot, a teljesen random beszólásokat arról, hogy működik a Túlvilág, és a poénok is jelentősen javultak az első évad második felére. Nagyon szórakoztató sorozat, és meglepően sokat tanít az etikáról, és a jó és rossz fogalmáról, ha kicsit elgondolkodik rajta az ember röhögés közben.

1. évad:
Na, ez a nekem való sorozat! 20 perces epizódok, 13 rész egy évadban – ideális hossz, amit belátható időn belül meg tudok nézni. Mellette pedig még szórakoztató is, ami lássuk be, nem hátrány (mert ha unalmas lenne, ezt is tudnám éveken át nyúzni…). Tetszik az alapötlet, és ha nem is nevettem magam szénné minden egyes poénon, a sorozat humorával sincs semmi baj. Arról nem is beszélve, hogy felszállsz a „jópofa kis sorozat” a vonatra, és egyszer csak rájössz, hogy véletlenül a „jópofa kis sorozat összetett karakterekkel és érdekes kérdésfelvetésekkel” váltottál jegyet. Cool. Valahogy egyik szereplő sem idegesített! Pedig nem mindenki szerethető – és mégis, mindenkiben volt valami olyan, amitől érdekelni kezdett, nem pedig taszítani, akármit is tett vagy mondott. Viszont egyelőre az abszolút kedvencem Janet, a mesterséges intelligencia.

2. évad:
Féltem, hogy az első évad után már nem igazán tud már meglepni, és noha helyenként veszített a frissességéből, még mindig nagyon jó ötletekkel álltak elő az alkotók. Akadtak gyermeteg poénok, és kicsit olyan az egész, mint egy elnyújtott kampány, hogy egyetemen az etika szakot válaszd, de lássuk be, továbbra is lelkesen követtem epizódról epizódra, mibe keverednek hőseink. Anti-hőseink. Whatever. A Michael és Janet központú részeket meg aztán különösen élveztem.
Most viszont kicsit bajban vagyok: már megint félek, vajon mit hoz a harmadik évad. El tudnám fogadni ezt az évadzárót végső lezárásként – ugyanakkor furdal a kíváncsiság, mi történik még a szereplőkkel.

3. évad:
Még mindig tudok rajta nevetni, és még mindig nagyon szeretem a szereplőket. Jó, Chidi sajnos most már néha tudott idegesíteni, de Janet, Arizona Trashbag, Reformed Demon Daddy, Sexy Skyscraper és Jacksonville Iidiot forevör! Örültem Simone-nak, a békás kapuőrnek és persze Shawn visszatérésének is. Talán az utolsó két epizód mintha most nem lett volna olyan erős, mint eddig, és már megint ott tartok, hogy simán abba lehetne hagyni ezzel az évadzáróval – de lássuk be, amíg csak 22 perc egy rész, úgysincs számomra megállás.

4. évad:
Nem tudom, hogy ez volt-e a tökéletes befejezés. Illetve tudom, nekem mi hiányzott. De és mégis. Nem panaszkodom, jó volt ez így.