Elveszett próféciák (Good Omens) (2019–) 89% 320★

Új kedvencet avattam!

1. évad: Bő öt évvel ezelőtt olvastam a könyvet, de addigra már mindent tudtam a fanfictionök miatt. Szerettem olvasni, mert tetszett a stílusa, de a rövidségéhez képest nagyon tömény volt a cselekmény és rengeteg a szereplő. Nos, a sorozat kiküszöbölte ezeket az engem zavaró tényezőket; pont jól találták el, mennyi idő és epizód kell ahhoz, hogy a cselekmény ne legyen túl tömény sem, de ne is üljön le, ugyanakkor minden szereplő felfogható és érzékelhető, érthető legyen. Éppen ezért, ez egy olyan, egyébként kiváló adaptáció, ami jobban tetszett, mint az eredetije, pedig azt is szeretem.

A titka abban rejlik, hogy kiválón sikerült a casting; tényleg mindenki oké volt, az utolsó mellékszereplő is. A két főszereplő pedig abszolút telitalálat; annyira jól hozták a karaktereiket, mintha rájuk írták volna őket. Michael Sheen és David Tennant szimplán zseniálisak voltak, Aziraphale és Crowley sikere pedig annyi, hogy nagyon szerethetőek.

Ahogy az egész történet is; humoros és izgalmas, az elsőtől az utolsó pillanatig élvezetes és szórakoztató. Rengetegszer nevettem és végig vigyorogtam. Egyszerűen tényleg csak annyit tudok írni, hogy imádni való az egész.

Az egyetlen, ami nem túl erős, az a CGI; az első epizódban több ponton is zavart, de miután megszoktam, elvoltam vele.

Mindenkinek jó szívvel ajánlom ezt a mini sorozatot, akkor is, ha nem olvasta a könyvet; tökéletesen érthető mindenféle előzetes tudás nélkül is, ráadásul azt adja vissza, ami a könyvben van. (Nyilván, hiszen Gaiman volt a forgatókönyvíró.) Az én lelkemnek nagyon jót tett, biztos vagyok benne, hogy sokszor újra fogom nézni.

2. évad: Ha nem lesz harmadik évad, örök életemre boldogtalan leszek. Ez biztos. Imádtam az elsőt, nem gondoltam, hogy lehet überelni. De a folytatás sokkal „tisztább” és egyszerűbb volt, hiszen nem volt annyi szereplő és annyi cselekményszál. Persze volt történet, meglepő fordulatokkal, jó humorral és a végén igazán szívszaggató pillanatokkal, de ez így volt jó. Minden momentumát imádtam, igazán szívmelengető ez az egész. A titok nyitja még mindig a zseniális casting. Az egyetlen gondom, hogy nagyon rövidnek éreztem, szívesen néztem volna még. És nagyon, nagyon, nagyon bízok abban, hogy berendelik a folytatást, mert ennek itt és így nem lehet vége.

1. évad:
Crowley, Aziraphale, Gabriel és ez az egész Menny / Pokol játszma zseniális és remekül megvalósított, a színészek szórakoztatóan játszották szerepeiket, ráadásul az effektek is egész tűrhetőek lettek egy nem túl nagy költségvetésű produkcióhoz képest. Magát a történetet viszont kritizálnám annyiban, hogy a gyerekes részek számomra élvezhetetlenek voltak, mind karakterek terén, mind pedig színészi játékban, szóval az ifjúsági szál nagyon levont az értékéből, ahogyan a boszorkányvadászos vonal is inkább idegesített, miközben az összes szorosan kapcsolódott egymáshoz, szóval még csak külön sem lehetett őket kezelni, ami a végső csillagozásnál 2 mínuszt ért.

2. évad:
Eleinte féltem, hogy nem képes megütni az első szintjét (hisz emögött már nincs konkrét könyv), de Gaiman gondoskodott róla, hogy mégis egy minden tekintetben méltó folytatást kapjunk. Ez talán még fókuszáltabb is, mint az elődje, hisz nagyrészt a Crowley + Aziraphale párost követjük, így nincs megannyi külön szál, mint az eredeti esetében, plusz ezúttal az isteni narráció is elmaradt, ami számomra szintén javított picit az összképen.
A történet ezúttal amúgy jóval egyszerűbb volt, mégis minden működött benne, a humortól kezdve, a drámán át, a karakterfejlődésekig, nem beszélve a most jóval rejtélyesebben tálalt, és váratlan fordulatokkal megfejelt konfliktusról.
Michael Sheen és David Tennant továbbra is kisujjból viszi a hátán ezt a sorozatot, és a kettejük dinamikája egyszerűen tökéletes, míg a szezon végső jelenetei egyenesen szívszaggatók, így nagyon bízom benne, hogy berendelik a 3. évadot is.

ui.: Ezzel az évaddal visszakap tőlem egy csillagot is.

Úgy, hogy Gaiman írta a forgatókönyvet is, több mint gáz lett volna, ha elszúrják, ettől függetlenül nagyon jól esik leírnom: végre, egy olyan adaptáció, ahol remek az alapanyag és a készítők ugyanazt a könyvet olvasták, mint én! Pár apróság persze aktualizálva lett 1990-ről 2019-re, de ez szerintem csak hasznára vált a végeredménynek. Maga a történet abszolút hű a könyvhöz, a szereposztás és a kivitelezés több mint parádés. Tenant és Sheen zseniálisan hozták a démon-angyal párost, és a többiek nagyon a helyükön voltak. Ha valamit le akarnék szólni, az maximum egy-két CGI elem lenne, mert azon itt-ott tényleg lehetett volna még kicsit csiszolni, de tekintettel a végeredményre ezt most elengedem. A sorozat nagyon jó lett és én ennek nagyon örülök. Szerintem önállóan is élvezhető, de azért aki teheti olvassa el a könyvet is. Csak mert érdemes :)

Ilyen egy tökéletes könyvadaptáció. Annyira jól eltalálták Crowley-t és Aziraphale-t. <3

A könyvet nem olvastam, persze az íróról már hallatom és azt hiszem hogy az egyik könyvét még olvastam is. Igazából nem tudtam hogy mire számítsak, nem sokat tudtam a sorozatról, de már az első részével megvett magának, tetszett hogy vicces volt, izgalmas, érdekes és persze remek szereplőket sorakoztatott fel. Értékeltem benne hogy mindenek megmutatta a jó és a rossz oldalát, és milyen jó világot építettek köré. :))
A két főszereplő volt a kedvencem, igazából a többi szereplő valamilyen szinten semleges volt számomra. De Crowley és Aziraphale a kedvenceim lettek, tiszta bolondos, de nagyon fontos barátság az övék! ^-^ Mind Dacid Tennant, mind Michael Sheen zseniálisak voltak. ❤
Szóval ez a sorozat is nagy kedvenc lett! ^-^ Mindenkinek csak ajánlani tudom. :D
Nagyon remélem hogy lesz harmadik évad mert ezt a véget nem fogadom el! Sőt úgy tekintek rá mintha meg se történt!

Imádom! Imádom! Imádom!
Tegnap olvastam újra a könyvet, ma pedig a sorozatra vetettem magam. Nagyon jót tett a sorozatnak, hogy Gaiman írta a forgatókönyvet is, fantasztikusan visszaadta a könyv hangulatát, sőt a befejezés és Aziraphale és Crowley kapcsolatának a kibontása miatt talán még jobban is tetszett, mint a könyv. Végig vigyorogtam a nézése alatt, mindenkiből pont eleget kapunk – pedig féltem, hogy a kölykök majd irritálni fognak, de imádtam Pepper szövegeit, és az Adamot játszó kisfiú is jó választás volt.
Tehát a casting nagyon jól sikerült, főleg a két főszereplőé, tetszett, hogy többet megtudhatunk róla, hogyan alakult a kapcsolatuk az évezredek alatt, és fantasztikus volt köztük a kémia tudnám őket shippelni spoiler Mindkettejük karaktere kedvelhető külön-külön is, de együtt egyszerűen zseniálisak és nagyon szerethetőek. Jó volt látni, ahogy fokozatosan megváltoztatták egymást egy kicsit. Imádtam, hogy állandóan szívták egymás végét – főleg Crowley, de ahogy a másik bajba kerül rögtön ugranak.
Imádtam a finom vallás- és társadalomkritikát is, hogy az emberek valójában sokkal kegyetlenebben tudnak lenni bármilyen démonnál is, vagy például az angyalok is tesznek egy-két nem túl szent dolgot.
A történet végig izgalmas és humoros, a zenék is nagyon illettek a hangulathoz Queen *-*, a könyvtől való eltérések sem zavaróak, csak azt sajnáltam, hogy a harmadik gyereket meg sem említették, pedig nekem az a mondat a könyvben nagyot ütött. Illetve, hogy a végén nem volt kacsaetető spoiler. De ettől eltekintve egy rossz szót sem tudnék rá mondani khm, CGI, de láttam már ennél sokkal rosszabbat is, egyszerűen imádom és valószínűleg még többször újra fogom nézni.

Eb milyen cuki volt már, illetve a legjobban Crowley szobanövényeit sajnáltam a sorozatból. xD

Valamint az 5. részben az egyik katona az Amerikai isteneket olvasta, még rá is közelítettek a borítójára. Én ott majdnem sikítottam egyet, olyan fangörcsöt kaptam. spoiler

Voltak furcsa pillanatai számomra, illetve egész értelmetlenek is, viszont nem volt egy rossz sorozat, de én leginkább Aziraphale és Crowley miatt néztem. Imádtam a közös jeleneteiket (Crowley-ét még külön is), elképesztő, hogy a kezdetektől (igen, szó szerint) legjobb barátok. A végén nem számítottam a spoiler
A többi szereplő számomra semleges volt, na meg nagyon könnyen spoiler
spoiler
Mindenesetre új kedvenc párosom lett, miattuk még egyszer meg fogom nézni.

Emlékszem, a könyvet anno a BA diploma megszerzésének örömére vettem meg ("néhány" másikkal egyetemben :D), mivel akkor már sokat hallottam róla, főként a sorozat miatt. Első olvasáskor annyira nem tetszett (valószínűleg rossz pillanatban kaptam elő), ám végül a múlt nyáron adtam neki még egy esélyt, és azta! Imádtam minden sorát :33
Ezek után nem volt kérdés, hogy a sorozatnak is nekiülök-e. Nos, nem okozott csalódást: hozta a könyv humorát, hangulatát és stílusát, a színészek meg egyszerűen zseniálisak (főleg David Tennant *.*)
Mindent összevetve, ez egy remek sorozat, már várom a második évadot – bár nem tagadom, tartok is tőle. Miután ugyanis Terry Pratchett, a könyv egyik írója, aki, nem mellesleg, legnagyobb részt felelős volt a humorfaktorért, pár éve elhunyt, így nem tudom, nélküle mit sikerült összehozni, úgy, hogy a regényt ez az évad feldolgozta, á-tól cettig. Mindenesetre, én hiszek, és bízva bízom :3

Maga a történet is nagyon tetszett, meg nagyon érdekes volt, de elsősorban a főszereplő duó és az eszméletlen humor miatt szerettem meg a sorozatot, ez utóbbi kettő minden képkockában olyan hatást ért el, mintha nyakon öntöttek volna egy tartály boldogsághormonnal. Nem tudom megmondani, hogy mikor nevettem legutóbb ennyit, mint amikor épp egy-egy epizódot néztem. :'D Úgy meg pláne, hogy az ilyen hatást kiváltó jeleneteket vissza is tekerjem, mert a magam részéről nem igazán vagyok visszatekerős, sőt sorozatok esetében még annyira újranézős alkat se, tehát összességében nagy szó, hogy a Good Omens ezt az „áttörést” hozta a komfortzónámba.

A két színész zseniálisan alakít, és a közöttük lévő dinamika is kimondottan parádés, ahhoz hogy egy ilyen típusú civakodós-barátias összhangot megjelenítsenek, szükség van arra, hogy kettőjük között is legyen egyfajta titkos nyelv, hogy megfelelően egy hullámhosszon legyenek, értsék a másik játékba vitt gesztusait. Nem új a lapon a némileg hasonló felépítésű, totálisan eltérő személyiségű karakterek között kialakuló, szurkálódós, egymás jellembeli jellemzőit kifigurázó barátság, ellenben szerintem az igenis ritka, hogy ennyire… valódi , természetes legyen az átadása. Szóval mind a kettőjük előtt le a kalappal a közös munka tekintetében, és ugyanezt tudom mondani az egyéni munkára is, hiszen mindkét karakternek elképesztő kisugárzása van, ami a színeiktől eltekintve is kiemeli őket az embertömegből. Az ilyen élénk személyiségek ugyancsak élénk, mégsem önmagát parodizálóan történő eljátszásához szintén nagy tehetség és odafigyelés kell.

Tennant egy kicsit jobban lenyűgözött ezúttal, de talán az is benne van az okhalmazban, hogy a két szereplő közül is Crowley volt a szimpatikusabb. Nekem ennek a figurának a bőrében sokkalta jobban tetszett, mint anno Doktorként, egyszerűen imádtam, ahogy a testbeszédével meg a hanglejtésével játszott, mindig vigyorognom kellett, amikor megszólalt. És, ha jó néhány évvel megkésve is, de teljesült a vörösségre vonatkozó kívánsága… :D

Eddig fegyelmezetten írtam viszonylag, de elérkezett az ideje, hogy kinyissam az ajtót, ami eddig bezárva tartotta az őrületes rajongásomat… Aziraphale és Crowley egyszerűen IMÁDNI VALÓAK :3 *o* Komolyan aranyat ér minden másodperc, amit egy légtérben töltenek, szédületes, ahogy állandóan vitatkoznak, állandóan belekötögetnek egymásba, aztán amikor segítő kézre van szükség, mégis azonnal nyújtják a másiknak. Ez afféle tipikus, „hangos” barátság. Crowley mindig, minden körülmények között el akarja lógni a munkát, és azon a téren kifejezetten kreatívnak is mondható, amiben ezt el kell érnie, valószínűsíthetően egy gazdáját védő pincsibe több kötelességtudat szorulhatott, mint belé, Aziraphale meg pont a pólus másik oldala; a megtestesült becsületesség, aki mindig mindenkin segíteni akar, és nem szívesen szegi meg a szabályokat, hanyagolja el a dolgát. Megkockáztatom, hogy valamilyen szinten már baleknek is minősül ezen vonásai intenzívsége miatt… de, hát végtére is angyal. Egy kimondottan aranyos angyal a túl körülményes udvariaskodásával, a könyvimádatával meg a rendmániájával. De azért, ahogy arra már fentebb kitértem, Crowley áll közelebb hozzám, ezek a csípős megjegyzések, az okos és logikus féktelenség meg az, hogy kvázi akármibe bele tud kötni, rögtön megfogott. (Én és a rossz fiúk…) Meg ez az Ozzy Osbourne-os öltözék is nagyon ott volt, úgy festett benne, mint egy rocksztár, aki a ’70-es, ’80-as évek tájékán volt a pályája és az őrültségei csúcsán, most meg valamivel nyugodtabb. :D

Nem meglepő módon rövid időn belül én is elkezdtem őket shippelni, – van valamilyen közös nevük? – a karakterek közötti „kémia” meg a rengeteg kétféleképpen értelmezhető helyzet, amire rátett egy nagy lapáttal, hogy amikor éppen verbálisan gyepálták egymást, akkor a külsőleg szemlélődő járókelők mindig vitázó szerelmeseknek nézték őket, megtette a hatását. *--* Rögtön átmentem professzionális fanart lementő-üzemmódba, és kissé talán túlságosan erős lelkesedéssel vártam, hogy legyen már valami, ami igazolja ennek a sejtelmes, másféle kötődésnek a létezését. Mindenesetre a kedvenc ilyen félreérthető kis epizódjuk a számomra az volt, amikor az utcán vitatkoztak arról, hogy akkor most megállítsák-e ezt a világvégét, vagy csukják rá a nagykaput a bagázsra, és lépjenek le, és Crowley nagyjelenet közepette elvonult a kocsijához, majd egy járókelő támogatólag megütögette Aziraphale vállát, hogy Ismerem ezt, jobb lesz magának nélküle. XD

Az eseményekbe finoman beleszőtt társadalom-és valláskritika is nagyon tetszett, miszerint az embereknek nem igazán van szükségük pokoli vagy mennyei befolyásra ahhoz, hogy állatságokat csináljanak egymással, ki tudnak kegyetlenségeket találni maguktól is, illetve hogy mennyire normális viselkedés a Mindenhatótól, hogy kisgyerekeket is vízbe akar fojtani csak azért, mert berágott az emberekre. Illetve egyrészt elkeserítő, egyrészt sokatmondó volt a fő illetékes hozzáállása az atomerőmű bizonyos részének a felnyitásához, és a gyorséttermekre vonatkozó szál is ütött az Éhínség lovas által.

Egyedül talán ez a boszorkányvadász vonal nem jött be annyira az öreggel és a szomszédnőjével, őket még a jópofa komikumhoz képest is kicsit túlságosan felfújtan idétlennek éreztem, pláne amikor a történetbe jött a nagy és veszélyes varázs ujj. Mint ahogy a Crowley-n és Aziraphale-n kívül eső angyalok és démonok is sajna egytől-egyig idióták voltak… De ezek apróságok, amik nem csiszolnak le érdemit a sorozat erősségeit adó, zseniális momentumokból.

IDE A KÖNYVET! ^^

Hát, ezt jórészt szóról szóra megcsinálták. Remek szereposztással, és egy jó adag extra Crowley-Aziraphale jelenettel, amiket a Sheen-Tennant páros tőlük várható módon zseniális kémiával töltött meg. Csillagos ötös, leülhet.