A hátrahagyottak (2014–2017) 82% 102★

Imádom ezt a sorozatot, viszont hihetetlenül nyomasztó, és zsigerig hatoló élmény.
Az alapötlet már önmagában is nagyon szomorú, és az egész történetet az teszi igazán tragikussá, hogy nem azon van a hangsúly, hogy mi történt, hova tűntek az emberek, hanem hogy ki hogyan (nem) tudja/próbálja meg ezt az egészet feldolgozni.
Ugyan rengeteg kérdés marad az emberben az utolsó rész után, mégsem úgy gondoltam a sorozat végére, hogy ebben a történetben még volt potenciál.

Egy sorozat a hitről, a gyászról, az elfogadásról, a továbblépésről. Hihetetlen módon mutatja be a szereplők érzéseit, a lelked mélyébe hatol. Kissé depresszív, lírai, lassú lefolyású mű. Utóbbi miatt néhány részt túlnyújtottnak éreztem, de a történések iszonyatosan lekötöttek.

Összességében a sorozat lebilincselő, fantasztikus, végig tartotta a színvonalát, a hangulata eléggé nyomasztó volt számomra, de pont ettől volt hatásos.
Folyamatosan adagolta a feszültséget, az izgalmat, a megválaszolatlan kérdéseket. A színészek mind kíválóan játszották a szerepüket, de leginkább Kevin karaktere és színészi játéka tetszett.

Engem életemben film, pláne sorozat, nem nyomasztott még ennyire! (Filmben talán a Hét élet) Annyira fáj ez a sorozat, hogy szinte tényleg eret tudnék vágni magamon és mégsem tudom abbahagyni, mégis kell! Félelmetes! Mindamellett minden elismerésem a készítőké, hogy ilyen szinten tudják megérinteni az embereket. Az egyik kollegám konkrétan az első évad felénél abbahagyta, mert nem bírta lelkileg tovább.

Életem egyik legjobb sorozata. Ijesztően realistán mutatja be, mi lenne, ha… S tényleg, mert nem lenne jobb, az emberiség nem bírná feldolgozni. Egy család drámája az emberiséget érintő tragédia után. Imádom a zenéjét, és a sorozat egyetlen hátulütője a hatása. Míg az első évad inkább a letargiát hivatott bemutatni, addig a második reményteljesebb.
Kedvenc részem Kevin „álma”. Egyszerűen tökéletes.

Valami gyászos kilátástalan depizést vártam, de még a dráma is alig jött át. Mondjuk ez az én saram, mert a karakterek közül egyikbe se tudtam „kapaszkodni”, így tök mindegy volt, hogy épp kinek a műszenvedését mutatják, nem tudott meghatni. Pedig maga a történet érdekes volt, viszont azzal tönkre vágták, hogy nem a 9. résszel kezdődött, akkor esetleg tudtam volna, hogy ki mit és miért csinál. Addigra viszont abszolút elvesztettem az érdeklődésemet a sorozat iránt és vártam, hogy befejezzem az első évadot, hogy utána egy lendülettel elkaszálhassam.
Kap tőlem 3 csillagot, de abból két és fél Max Richteré.

Szeretem azokat a filmeket, ahol nem rágják az ember fejébe, hogy mit kell gondolnia, hanem szabadon engedik az emberi értelmet, hogy vesszen csak meg a szinapszis-hálózat. Nos, ez akár lehetett volna így is, de itt minden rész egy újabb kérdés volt, önmagában egészen élvezhető epizódcselekménnyel és dimenzióval, de a végére semmi sem állt össze (és nem azért, mert nem adott egyértelmű, sőt, még csak kétes válaszokat sem).
Mégsem volt rossz sorozat, de piedesztálra sem emelném. Gyakorlatilag bárhogyan értelmezhető, semmi mankót nem ad, hacsak nem azt a tényt, hogy a HIT, mint olyan, az nem vallási, vagy isteni, hanem emberi, sőt, annál több: alapszükséglet, mint a vízivás, különben kiszáradsz, elsorvadsz, megszűnsz.
Minden epizódban megjelenik, az első évad ugye konkrétan erre épül, hogy van egy szekta, akit látunk, de nem értünk (és itt elég nagy hibák voltak pl Liv Tyler karakterével, akin több szál is elindult, aztán nemes egyszerűséggel elfelejtette a sorozat).

A második évad minden hibája ellenére messze a legjobb volt, a harmadik, hát… Voltak kimagasló részek, amik valamit már sejtettek, de megmaradtunk a szimbólumok és metaforák többdimenziós, komplex halmazánál.
Összességében jó volt, de rengeteg szálat nyitva hagyott, és itt tényleg a nyitottság a probléma, nem az, hogy nem lettek elvarrva, mert alapvetően értelmes lény az ember, a vizuális információt is képes bedolgozni a lelkébe, meg az agyába, hogy önállóan értelmezni tudja, szóval nem ez a gond; egyszerűen csak az, hogy tömve van töltelékjelenetekkel, amiknek ugyan a hangulata kiváló, de…

… kicsit olyan, mint mikor a gyerek a kör alakú kis formát szeretné a háromszögű lyukon a nagy labdába erőltetni, hogy DE!!! Belefér!!! Jó, hát ha törötten is, de bent van.
Amúgy spoiler egy nagyon elrugaszkodott, intelligens, és merész ábrázolásban.
Szeretném hinni, hogy ez egy jó sorozat volt.

Első évad:

Sokáig gondolkoztam hogy nézzem-e tovább, mert az első évadnak nagyon durván depresszív a hangulata, nem tudtam hogy akarom-e én ezt tovább nézni, tovább szenvedni, de akartam. És milyen jól tettem! Bár nem az első évad a kedvencem, és nagyon sok kérdés maradt megválaszolatlan, jó kis sorozat ez, nagyon jó színészi teljesítménnyel, és látványvilággal.
6 / 10

Második évad:

Na ez már igen! Ezt már nagyon szerettem. Itt már kapunk magyarázatokat is, bár, nem mindenhol spoiler. Tovább is nagyon jó színészek, minőségi látványvilág, jöttek be új szereplők, új helyszín, de sokkal izgalmasabb lett, és sokkal kevésbé nyomasztó.

9/10

Az első évad után:

Már éppen azt hittem, hogy kezdem elveszíteni az érdeklődésem a sorozatok iránt, és akkor jött a Leftovers.

Pont olyan jellegzetességekkel bír, amiket nagyon szeretek egy sorozatban: a természetfeletti, a megmagyarázhatatlan nem önmagáért való, nem egyszerű „látványelem”, hanem a szereplők lelki folyamatainak leképződése, lírai szimbólumrendszer, egy-egy rész szálai motívumaikban rímelnek egymásra és mélyítik egymást. Úgy mesél a hitről, a gyászról, arról, hogy hogyan dolgozunk (vagy éppen nem dolgozunk fel) tragédiákat, hogy sosem válik szájbarágóssá, pörög a cselekmény, rejtélyek halmozódnak egymásra, de épp olyan ütemben csepegtetnek el infókat, hogy az ember ne veszítse el az érdeklődését… komolyan, le vagyok nyűgözve, ritmusában, karakterépítésében, szimbólumrendszerében és persze alapötletben is nagyon oda van téve a sorozat.

Örülök, hogy megtaláltam, jöhet a második évad!

Iszonyat jó színészi teljesítmények, profi rendezés, mély, emberi drámák, miközben a sorozat jól elviccelődik a mindenben értelmet kereső nézőjével. Ilyesmi a Leftovers. Nagy kedvenc, és valószínűleg az is marad, de csak azoknak ajánlom, akik nem bánják, ha egy sorozat nem akar mindent megmagyarázni, hanem ehelyett folyamatosan elgondolkodtat minket arról, hogy mit jelent a gyász, a hit, az elfogadás vagy a beletörődés.

Szerintem amúgy a 2. évaddal ért fel a csúcsra: érdekes, hogy ha akkor elkaszálják, akkor is kerek, egész alkotás lenne. A 3. évaddal se volt sok gond persze, sokáig képes volt hozni a korábbiak során megszokott, észbontóan magas minőséget, de rám az utolsó 2-3. rész már nem volt akkora hatással – de újra fogom nézni mindenképpen, aztán meglátjuk, sikerül-e helyretenni magamban. (Na nem mintha szégyenkezniük kellene az alkotóknak. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy ez vastagon a legjobbak között van.)