A Főnix útja (2004) 67% 48★

Párhuzamosan kezdtem nézni az 1965-ös feldolgozással, de ennek értem előbb a végére.
Gyanítom, a könyv, amiből készültek a filmek, történetileg nem igen tartalmazhat többet a látottaknál, mert egy-két apró-cseprő változtatást leszámítva, szinte kockáról kockára ugyanazt láttam.
Az eltelt 40 év persze technikailag előnyösebb feltételeket kínált, így kaphattunk egy csillogóbb repülőt, egy Múmiás homokvihart, dinamikusabb színeket és persze dögösebb zenét.
A szereplők sokkal semlegesebbek maradtak, mint az előző filmben, az első spoiler majdnem hogy fel sem tűnt.
Hugh Laurienak örültem, teljesen jól működött ebben a közegben, Miranda Ottora viszont sokáig haragudtam. Nem színésznő személye miatt, hanem azért a totálisan sablonos ötletért, hogy mindenképpen kell egy nő, ki majd okos, meg kemény, meg majd megmondja a főszereplő férfinak, hogy mit is tegyen, mielőtt az utálatból hősszerelmes párrá növik ki magukat. A film végére hajlandó voltam megbocsátani, és megsimogatni forgatókönyvírónk képzeletbeli buksiját, amiért spoiler.
A két ellenpólus figura viszont mindenképpen ezt a filmet erősíti. Míg az előzőben két lágyabb karakter állt szemben, itt két durvább, vérmesebb alakot eresztettek össze. A pilóta keményebben kiállt a spoiler mellett, a spoiler pedig kívülről lagymatagnak látszódó külseje mögött egy igazán rühellhető és szívből gyűlölhető ember lapult. A másik Főnix Krügerje alapvetően egy szánnivaló, beképzelt, álmodozó bolond volt, spoiler azonban egy zsigeri rohadék. Komolyan, számomra a katarzist nem a spoiler jelentette, hanem az, mikor spoiler
Ami megintcsak az eltelt időnek köszönhető, ezúttal azonban negatív irányban, hogy a pöpec kis szerszámjaik miatt kevésbé lehetett velük izgulni a sikert illetően, így a készítők kénytelenek voltak néhány váratlan eseménnyel megspékelni a sivatagban rekedteket.
Minden semleges szereplő ellenére a csapat végül mégis összeállt, a spoiler és spoiler ami nyilván kiszámítható és várható volt spoiler és megkedveltem őket.
Szóval pro és kontra a két film mindent összevetve nálam nagyjából egálra jött ki.
Semmi kiemelkedő, de egyszer simán nézhető, kategóriájában elfér bőven.

A Főnix felrepül után igazából teljesen logikus és magától értetődő volt ezt a filmet is megnézni. Valószínűleg korosztályos alapon, de amikor először műsorra tűzte a televízió, lehetetlenül odavoltam érte, de mint oly sok dolog, amiért valaha túlzottan lelkesedtünk, idővel pont hogy az indokoltnál jobban és csúnyábban kezdett el öregedni.

Most viszont kerekebb volt a kép és érthetőbb a mozit mozgató kreatív háttér: egyrészt a két film annyira pöccre pontosan azonos a szituáció 90 százalékában, hogy A Főnix útja immáron könyvadaptáció helyett hitelesebben teljesít remake-ként: érezni, hogy próbálták a készítők bolygatni az összképet, valamit csűrni-csavarni a sztorin, dramaturgián, hogy kihúzzák magukat az újraforgatás dicstelen skatulyájából, de a valódi esszenciát mégiscsak átmentették az elődtől.
Ahol változás van, az az esetek kétharmadában kérdéses, egyharmadában izgalmas. Először is, muszáj volt női karaktert tenni a cselekménybe, ami egyrészt kortünet, fogadjuk el, nyeljük le, másrészt minek is volt erre szükség, ha a női karakter jelenlétéből nem következik a világon semmi? A logika kétoldalú, egyrészt beszariság egy ilyen reménytelen helyzetbe nőre cserélni egy férfit, és nem számolni az ebben rejlő esetleges konfliktusokkal, másrészt pozitív állásfoglalás: nincs olyan munka, feladat, funkció a XXI. században, amit ne láthatna el nő.
A következő adalék a nomádok jelenlétének fokozása. Szerintem ez egy felesleges feszültségforrás, ami csökkenti a drámát és megnyomja az akciót, nem érzelmeket kavar fel, hanem pusztán adrenalint lök a néző agyába – nem kultiváltam.
A harmadik változás pedig a sztori legemlékezetesebb karakterét érinti, aki egyrészt fizimiskáját tekintve arcátlan koppintása az eredeti filmben látható figurának (ezt azért Ribisi akár zokon is vehette volna), másrészt modern korunk sajátos sztereotípiáival kezd el dolgozni. Elliott itt és ebben a formában valamiféle gyíkvállú, autisztikus vonásokkal felvértezett geekre emlékeztet, akiből nem zsenialitás, hanem elfojtott frusztrációk törnek felszínre, valamiféle mélyre nyelt istenkomplexus, kicsinyes bosszú a többség felett. Ez megint az a szitu, amikor az ember érzi, az élmény feszesebb, veszélyesebb, az idegeket még jobban ingerlő lesz, ugyanakkor ebben a végletben egyszerűen elvész a hülye-gyerek maszkba kényszerített Ribisi, aki amúgy remek színész, sok mindenre képes, és mégsem hagyják rendesen évényesülni. Minden tehetsége ellenére egyszerűen nem hasonlítható már Hardy Krüger régi alakításához – az karakterformálás volt a köbön, ez már szinte csak imitáció.
Minden másra nincs jobb jelzőm, mint a korrekt. A filmnek erőteljes hangulata van tárgyilagos és vizuális értelemben is, a színészek ügyesek, de nem túl emlékezetesek, pedig Tony Curranben vagy Hugh Laurie-ban meglenne a potenciál. A húzós jelenetek természetesen korszerűbbek, hatásosabbak, mint a régi trükk-felvételek, de cserébe a CGI igen gyakran néz ki igen rosszul. A rendezésben joggal ismerhetjük fel az Ellenséges terület akcióorientált vonásait: John Moore mindkét filmben beáldoz nagyon erőteljes drámai vonulatokat a klasszikus értelemben vett akciófilmes normákra, ez bizony nagyon érződik A Főnix útján is, ami sokkal inkább egy következő Ellenséges terület, mintsem egy következő A számkivetett – pedig mindkét mozitól ugyanolyan távolságra van konceptuálisan.

Nem rossz, szórakoztató, kedvelhető és emlékezetes is – de elmarad eredetijétől.

Én szeretem az ilyen filmeket. Tényleg. De ezt a filmet már 10 perc után untam. Nem tudom, minek kellett volna máshogy történnie, de nem tudtam beleélni magamat. A karakterek is valahogy teljesen unalmas, színtelen sablonoknak tűntek, egyedül Elliott volt érdekes. (meg Dennis Quaid magyar hangja. Picit meglepett az elején, hogy Indiana Jones másik arccal repülőgépet vezet, de aztán megszoktam. :) )
Számomra se ijesztő nem volt, se izgalmas. Sajnálom, mert tartalom alapján szeretnem kellett volna.
Talán majd egyszer ha újra látom (a tvben), jobban fog tetszeni.