Everest (2015) 77% 339★

Egyszer már láttam a filmet, akkor is tetszett, és most is. Szeretem az igaz történeteken alapuló filmeket, és ez jó volt, csak annyira… elképesztő, és habár lassan indul be a sztori, akkor is mély nyomot hagy a nézőkben, és érezhető a feszültség, meg az izgalom is. A látvány is eléggé elképesztő, amilyen szépnek tűnik, olyan veszélyes is lehet, de nekem tetszett a hegy látványa. :-D A karakterek is jók voltak, bár egy kicsit zavart egy két szereplő, de azért nem annyira. Amiken a hegymászók keresztül mennek csak azért, hogy feljussanak a csúcsra… elképesztő, és nagyon merész. :-D spoiler A könyveket még nem olvastam, de talán egyszer adok nekik egy esélyt.

Voltam már moziban nagyon sokszor, láttam már pár hatásos filmet, de még életemben soha nem jöttem ki úgy, hogy szinte alig tudtam visszajönni a valóságba, és remegtek a kezeim. Valaki írta, hogy nem könnyű megszólalni egy ilyen film után, ezt érzem én is. Ha nem tudnám, hogy igaz történet, akkor is sokkolt volna, de így meg főleg nehéz szabadulni a nyomasztó érzéstől. Tudom, hogy eléggé bele tudom élni magam egy történetbe, de ez… Annyira kegyetlenül valóságosnak hatott számomra, hogy csak arra tudtam gondolni, élve kell lejutnom a hegyről. Ez az a film, amire a 3D-t kitalálták! Gyönyörűen mutatja meg az Everest szélsőséges körülményeit, a magasságot, a mélységet. A lezúduló lavina és a széllökések erejét pedig a kiváló hanghatások is fokozták, szinte remegett a levegő a tüdőmben. Már amikor épp nem éreztem úgy, hogy nekem is elfogy a levegőm, vagy fázom. A színészek is maximálisan dicséretet érdemelnek, ahogy az operatőr és a rendező is. Igaz, hogy a szereplőkről tényleg csak annyit tudunk meg, amit magukról elmondanak, ami nem sok, de nekem ez elég volt. Egy ilyen helyzetben mindegy, hogy kiről van szó, egy embertársunk kerül bajba, az életéért küzd, ez mindenképp megrázó. Azok közé tartozom, akik nem értik, miért megy fel valaki, és kockáztatja az életét, ha családja, gyermeke van. Szerintem a hegymászásra fizikailag felkészülni hasznos dolog, de akkor látom csak értelmét, ha életet mentünk vele (akár a sajátunkat, mondjuk menekülni kell hegyen át), vagy elsőként olyan helyet fedeznek fel, ahol még ember nem járt. Ez a film most kicsit megmutatta nekem is, hogy mi hajtja ezeket az embereket, hogy vannak lelkek, akik nem nyugszanak, amíg nem próbálnak meg valami lehetetlent, még ha az életükbe is kerül. Nem vagyunk egyformák, és ez így van jól. Én nem mennék fel, ha gyermekeim lennének, de még egyedülállóként sem. Ugyanakkor odafent a saját életüket kockáztatják, az ő döntésük, hogy visszafordulnak vagy továbbmennek. Abban a magasságban már nem lehet önzetlen és emberséges valaki, mert aki kockáztat, hogy segítsen a társának, nagy valószínűséggel rossz döntést hoz. Mindent felülír a túlélés, mindenki magáért küzd elsősorban. Ahogy el is hangzik: akinek nem megy egyedül, annak nincs keresni valója az Everesten.
Azoknak ajánlom, akik igazán át tudnak érezni egy ilyen eseményt filmen keresztül is, mert csak így van értelme megnézni, viszont akkor kell hozzá a lelki felkészültség. Ezt élvezni nem lehet, csak feldolgozni. Nem felejtem el, az biztos.

Ha az embereknek abba a 90%-ba tartozol, aki nem érti hogy az emberek miért másznak hegyekre (vagy miért ejtőernyőznek, küzdősportolnak stb.) akkor ne is nézd meg ezt a filmet. Ha a maradék 10%-ba tartozol akkor tetszeni fog.
Realisztikusan mutatja be a magashegyi mászást, igaz történetet mesél el, jól kibontja a karaktereket és a sztorit, és elképesztően szép képekkel operál.

Nehéz szavakat találni egy ilyen film után. A végén csak ültem a székben és próbáltam visszatérni a valóságba, miközben körülöttem már mindenki javában pakolászott…
Vajon mi lehet azoknak az embereknek a fejében, akik hegymászásra vállalkoznak?Elképesztő, merész és embert próbáló döntés, mely megváltoztatja az életed, felülír minden addigi dolgot, feltéve persze, ha túléled…

Elég lassan indult be a cselekmény, de megértem, hisz egy valós eseményeken alapuló filmben is be kell mutatni a szereplőket, hogy rálátást nyerjünk a motivációikra, illetve részvétet érezzünk, ha az illető nem éli túl a kalandot. Ettől függetlenül persze továbbra sem tudom megérteni azokat, akiknek ennyit ér feljutni oda. Rendben, ha lejutsz, nagy élmény és örök emlék, azonban többségüknek bőven volt vesztenivalója. Több áldozat is egy egész családott hagyott magára és ez számomra inkább önző, mintsem bátor dolog. Ezt leszámítva érdekes volt betekinteni a mászók világába és elég izgalmas, illetve látványos darab ahhoz, hogy többször is olyan dolgokat motyogjunk közben, mint az: „Tudod ki mászna föl oda!”, meg „Franc, se menne át ott!” és hasonlók. Ha nem is az év alkotása, de egy nézést bőven megér.

Ilyen alkalmakkor örülök, hogy mindezt megtapasztalhatom, a szoba melegében és biztonságában. A történetnek azóta utánaolvastam, nagyon felkeltette az érdeklődésem, kellően izgalmas volt, megosztó karakterekkel.

Kicsit lassan indul be, de itt nem is a tempón van a lényeg.
A film az 1996-os. tragédiába fulladó expedíciót mutatja be.
A szereplők tortúráját, ahogy a csúcsra feljutnak, majd visszaereszkednek.
Kell hozzá bizonyos lelkesedés a hegymászáshoz, különben nem mutat sok érdekességet. Nincsenek drámai halálok, sem hihetetlen fordulatok. A film az emberek lelkébe hatol.

Maga a film oké, a látványvilág lenyűgöző (moziban biztos jobb lett volna, de ez is a szinkron áldozata lett), a zene is oké volt (bár nem nagyon emlékszem rá), szereplők pipa. Mivel igaz történet, a sztoriba nem lehet belekötni, nem is akarok. Azzal viszont nem tudok megbarátkozni, amit a hegymászók képviselnek, így sem izgulni, sem ámulni nem tudok, ez van. Inkább jól felidegesítem magam rajta.
Azt értékelem, ha valaki küzd az álmaiért. A bármi áron része viszont nem tetszik. Vagy inkább úgy mondom, nem értem. Számomra elfogadhatatlan az a fajta önzőség, hogy magammal rántsak valakit, csak mert föl akarok mászni valahova. Mert egyedül nyilván nem megy… bár ha Hansent vesszük, akkor miért is ne lehetne egyedül mászni? Na, akkor lenne igazi teljesítmény a szememben a hegymászás. Mert lehet azzal kísérletezni, hogy oxigén nélkül mászik az ember. Aha, másszál egyedül. Punktum.

Azok közé tartozom, akik nem értik, hogy miért jó ez? Miért kell, akár életet is kockáztatva felmászni arra a hatalmas hegyre? Ettől függetlenül magával ragadó a történet. Utólag már sajnálom, hogy nem moziban, és nem 3D-ben láttam. Ennél a filmnél nagyon ütős lett volna.

Kétszer láttam. Először párommal, IMAX-ben. Emlékszem azon aggódtam, hogy középre kértem a jegyeket, és totálisan tömve volt a terem (volt egy bombariadó az Arénában, pont a film előtt fél órával kb., így eltoltuk egy héttel, és ahogy észrevettem, sokan tették ezt, többen kértek ilyen emergency ticketet arra az előadásra. Mindenesetre nagyon haragudtam a bombariadóval szórakozókra…), 15 emberen kellett volna keresztülmásznom mindkét irányban, ha ki kell mennem. Márpedig egy két órás filmet nagyon ritkán tudok végigülni… szóval nem ittam, mindig csak 1-1 kortyot, enni eleve nem ettem semmit. És folyamatosan aggódtam ezen… nagyjából addig a pontig, amit már pedig a bemutatóban is számtalanszor láthattam: amikor Josh Brolin által alakított Beck majdnem lezuhan a létráról… Attól a perctől kezdve szabályosan remegett a lábam, és eszembe sem jutott, hogy általában ki kell mennem, van, hogy kétszer is egy hosszú film alatt. :) Tudtam, mi lesz a vége, tudtam, kik hagyják ott a fogukat és kik élik túl, és hogyan. Nem volt meglepetés. De a látvány egészen levett a lábamról, amikor lecsapott a vihar… az felejthetetlen volt. Az első film, aminél tényleg van értelme a 3D-nek. Látványos, gyönyörű, de szívszorító és tragikus is egyszerre, egyik felem a hegyen volt, másik felem a székben, és a végén nem álltam meg könnyek nélkül. Amikor mutatták az ottmaradtak fényképeit, már végképp. És a teremben a legtöbb nő így volt vele, de a férfiak egy részét is levette a lábáról az élmény. Persze volt pár tuskó is, de ilyen mindig akad :)

Másodjára az unokahúgaimmal néztem meg, akkor már sima mezei moziteremben :) Sokat meséltem nekik erről a történetről, szeretik hallgatni az ilyen túlélő, ember a természet ellen, stb. igaz történeteket. Másodjára is épp úgy hatott rám, mint elsőre. Erre kevés film, könyv, bármi képes. És nem is azért, mert olyan zseniális alkotás lenne. Azért, mert számomra sokat jelent, mert belőlem ezt váltja ki – és ezért már zseniális :)
A Kötéltáncot is kétszer láttam, de másodjára nem jött az az érzés, mint elsőre. Pedig elsőre számomra az sokkal erősebb volt, mint az Everest esetében. De úgy tűnik, az Everestnél maradandóbb.

Tetszett. A látványvilága gyönyörű. És azok alapján a könyvek alapján, amiket olvastam a témában, hiteles is. Nem volt benne persze minden, de nem is lehet. Ami viszont belekerült, az hitelesen került bele – már amennyire meg lehet ítélni. Az én szememben ez a film tisztelgés. Tisztelgés azok előtt az emberek előtt, akiket szinte megmagyarázhatatlan vágy hajt, akiknek nem csak hobbijuk, de a szenvedélyük, az életük a mászás. És tisztelgés a Föld legmagasabb hegycsúcsa előtt, a kegyetlen, de gyönyörű Mount Everest előtt is.

Lehet szidni, hogy lassan indul be, hogy kevés, hogy gyenge… mindenki maga dönti el, i a fontos számára, mire figyel. Számomra nagyon meghatározó élmény volt – ahogy a könyvek is azok voltak. Egyetlen film ér fel vele látványban és élményben: a Kötéltánc.