Összes trivia

Londonna 

Amikor Pierce az utolsó Bond-filmje elkészülte után Stellannal és Colinnal sétálgatott a testhez simuló lycra jelmezben, a színész egyszer csak azt mondta: „Remélem, nem futok össze Daniel Craiggel.” Erre Stellan és Colin annyit felelt neki: „Nos, pedig valószínűleg jót tenne neki, mert akkor tudná, hogy milyen jövő vár rá…”

Kapcsolódó filmek: Mamma Mia! (2008)

Mamma Mia! (2008)

Kapcsolódó művészek: Colin Firth · Pierce Brosnan · Stellan Skarsgård · Daniel Craig

Londonna 

Az utolsó pillanatig nagy titokban tartották a forgatáson, hogy a készítők lycrába akarják öltöztetni a színészeket. Később Pierce Brosnan és Colin Firth folyamatosan bujkált a jelmezében, mert egyikük sem akarta, hogy bárki is meglássa őket. Pierce azt mondta: „De hát én voltam James Bond!…"

Kapcsolódó filmek: Mamma Mia! (2008)

Mamma Mia! (2008)

Kapcsolódó művészek: Colin Firth · Pierce Brosnan

Londonna 

Christine Baranski elárulta, hogy Colin, Stellan és Pierce –, csak hogy rávegyék őket, hogy elénekeljék az utolsó dalt, majd egyik lábukat a másik elé tegyék, és együtt emeljenek fel egy pohár sört, olyan kihívás volt a készítőknek, mint a „rakétatudomány”.

Kapcsolódó filmek: Mamma Mia! Sose hagyjuk abba (2018)

Mamma Mia! Sose hagyjuk abba (2018)

Kapcsolódó művészek: Colin Firth · Pierce Brosnan · Stellan Skarsgård · Christine Baranski

Londonna 

Cselekményleírást tartalmazó szöveg

A forgatókönyvnek különböző változatai voltak arra az esetre, hogy miért is mellőzik a készítők Meryl Streep karakterét. Az egyik ilyen verzió konkrétan azt tartalmazta, hogy Donna a Fülöp-szigeteken reked, és nem tud visszatérni Harry (Colin Firth) meleg esküvőjére. Végül úgy gondolták, hogy a halál jobb, mint egy hosszú hawaii utazás…

Kapcsolódó filmek: Mamma Mia! Sose hagyjuk abba (2018)

Mamma Mia! Sose hagyjuk abba (2018)

Kapcsolódó művészek: Colin Firth · Meryl Streep

Londonna 

A film forgatásának szünetében – amikor Cher leült egy székre pihenni – az összes színészkollégája sorban állt, hogy közös fotót készíthessen vele. Ő ezen annyira meghatódott, hogy elsírta magát.

Kapcsolódó filmek: Mamma Mia! Sose hagyjuk abba (2018)

Mamma Mia! Sose hagyjuk abba (2018)

Kapcsolódó művészek: Cher

Londonna 

Colin Firth szülei is részt vettek a film második részének forgatásán, amire a fiuk eddigi több évtizedes karrierje során először volt példa.

Kapcsolódó filmek: Mamma Mia! Sose hagyjuk abba (2018)

Mamma Mia! Sose hagyjuk abba (2018)

Kapcsolódó művészek: Colin Firth

bonnie9 

Eastwood saját maga válogatta ki az iskolás lányokat játszó színésznőket, köztük Jo Ann Harrist, aki a legújabb szeretője lett. Egyikük sem titkolta a viszonyt (amely intenzíven lángolt, majd a forgatás végén egy csapásra véget ért), és a munkálatok gördülékenyen haladtak.

[moly.hu]

Kapcsolódó filmek: A tizedes háreme (1971)

A tizedes háreme (1971)

Kapcsolódó művészek: Clint Eastwood · Jo Ann Harris

4 hozzászólás
bonnie9 

Siegel rendezésében a film gyakorlatilag a Névtelen Férfi-trilógia feldolgozása lett a Coogan blöffje erkölcsi fölényével. Siegel új mélységet adott Eastwood ismerős, szivarozó karakterének (akit itt Hogannek hívnak), modern, amerikanizált viszonya lett a nőkkel, és az ő megmentésükkel akar vezekelni korábbi tetteiért. A Leone-filmekben egyetlen mozdulattal elintézett háttértörténet a Két öszvér Sara nővérnek fő cselekményévé bővült, Eastwood legnagyobb örömére. […] A zenét a Leone-trilógia feledhetetlen dallamait komponáló Ennio Morricone szerezte, még szorosabbra fűzve Hogan és a Névtelen Férfi kapcsolatát, afféle félhivatalos amerikai folytatássá téve a mozit.

[moly.hu]

Kapcsolódó filmek: A Jó, a Rossz és a Csúf (1966) · Pár dollárral többért (1965) · Egy maréknyi dollárért (1964) · Coogan blöffje (1968) · Két öszvér Sara nővérnek (1970)

A Jó, a Rossz és a Csúf (1966) Pár dollárral többért (1965) Egy maréknyi dollárért (1964) Coogan blöffje (1968) Két öszvér Sara nővérnek (1970)

Kapcsolódó művészek: Clint Eastwood · Sergio Leone · Ennio Morricone · Don Siegel

bonnie9 

A forgatókönyvet Elizabeth Taylor ajánlotta Eastwoodnak és eredetileg ő lett volna a női főszereplő is, de végül a Universal lecserélte őt (túl magas gázsi igény, „egészségügyi problémái” és a producerrel való ellentét miatt a forgatási helyszínt illetően) Shirley MacLaine-re.

[moly.hu]

Kapcsolódó filmek: Két öszvér Sara nővérnek (1970)

Két öszvér Sara nővérnek (1970)

Kapcsolódó művészek: Clint Eastwood · Shirley MacLaine · Elizabeth Taylor · Martin Rackin

5 hozzászólás
bonnie9 

Eastwoodot a veterán kaszkadőr, egyben a második egység rendezője, Yakima Cannut helyettesítette a veszélyes akciójelenetekben. Neki köszönhetjük a legendás szekérversenyt William Wyler 1959-es Ben Hurjában.

[moly.hu]

Kapcsolódó filmek: Kémek a Sasfészekben (1968) · Ben Hur (1959)

Kémek a Sasfészekben (1968) Ben Hur (1959)

Kapcsolódó művészek: Clint Eastwood · William Wyler · Yakima Canutt