Coogan blöffje (1968) 57% 15★

Eastwood korai filmje-nem rendező- mai szemmel kicsit fura. Mennyi rendőr-filmet készítettek azóta!
Az ős-alapelemek azóta is gyakoriak, lásd: konok zsaru, verekedés, nők, motoros üldözés:-)

Sok kanonizált Eastwood-mozival szemben a Coogan blöffje inkább érdekes, mint jó film már mai szemmel nézve, noha egyrészt szórakoztató, másrészt nagyon jól illusztrálja Eastwoodot jelenségként – ő mintha számos kortársától eltérően nem más idők más férfiideálja, hanem egy állandó és kortalan etalon lenne a „magányos hős” és a „kemény, vonzó, sármos férfi” típuskarakterekben. Ebben a mára jószerével elfelejtett filmben is félelmetesen jól fekszik a fickó, noha a bemutatott macsoizmus finoman szólva is túlzó, sőt…

De itt még ennek is funkciója van: a Coogan blöffje többféle sablont dolgoz össze cselekménye során. Coogan arizonai zsaru New Yorkban, egy eleve nehezen kezelhető, a városi környezetben idegen és furcsa fickó, aki szintén ferde szemmel méregeti az urbanizált társadalmat. A néző számára egy igazi macsó, mindenki másnak egy tapló, akarnok bunkó – de a nő természetesen érzékeli, hogy a gőzmozdonyként nyomuló faragatlan tuskó mégiscsak figyelemreméltó férfi (ugye ez az a vetület, amit Eastwoodon kívül talán ha négy-öt korabeli férfi színész elbírt volna a vásznon). Ilyesmit azért láttunk már más filmekben is. A konkrét cselekmény és a konfliktus több szempontból is előlegezi már a Piszkos Harry-t akár tematikai, akár dramaturgiai vetületben, bár nyilvánvalóan elmarad attól a szériától. A főhős öntörvényűsége és makacssága itt is kulcsmotívum, de Coogan renitens viselkedése nem reakció sem a bűnüldöző szervek tehetetlenségére, sem az üldözött bűnöző veszélyességére – itt mondjuk már kibukik, miért nem lett igazán ikonikus, klasszikus mozi a Coogan blöffjéből: egyszerűen alacsonyak a tétek, nem szól igazán meghatározó és mellbevágó valós problémákról (hacsak nem arról, mennyire más világ volt 1968-ban Arizona sivatagos tája és New York belvárosa).
A technikai részletek sok izgalmat nem tartogatnak, Siegel rendezése az elvárható módon kifogástalan. A film attrakciója egy bunyó, pár könnyű csábítás, valamiféle vígjátéki él Coogan dumáinak hála, meg egy motoros üldözés, ami kicsit olyan már, mint a Bullitt autós szekvenciája – kicsit megfogta az idő. Lalo Schifrin zenéje jellegzetes, de bőven nem kiemelkedő, a színészi munka pedig amolyan langyos „semmi különös”, pedig adhattak volna több lehetőséget akár Lee J. Cobbnak, akár Don Stroudnak. A casting női különítménye ugyanakkor emlékezetes.

Bőven nem egy „leg” Eastwood filmográfiájában, de beillik a hatvanas évek végi/hetvenes évek eleji a westernhősök belovagolnak napjainkba mozijaiba – hát még maga a plakát is konkrétan mintha erről szólna. Nem kötelező nézés, de ártani sem fog senkinek.

Ez nem Clint Eastwood legnagyszerűbb filmje, de egynek elmegy.
Nagyon egyszerű történet némi humorral, melyben Clint által megformált vidéki seriff helyettes, sok (2) nőt elcsábít, sok arcot bever és közben ő is a harcok nyomát viseli magán. Arizonából érkezik New Yorkba, ahonnan egy bűnözőt kell hazaszállítania, de az megszökik és így kénytelen megkeresni a városi dzsungelben. Régi stílusú krimi, ahol Eastwoodon kívül a többi karakter egyszerű és sablonos.

Hát, ha ez a figura nem Conan, a barbár álruhában :D