Elöljáróban: régóta idegenkedek a Disney-filmektől, ha megjelenik „a kastély” meg a Pixar-animáció valamelyik általam nem ismert film elején, röviden elkönyvelem, hogy ez biztos nem lesz jó: az utolsó, amit megvettem, a Tarzan volt, nyilván a zenéje miatt (igen, igen: Ákos-rajongó vagyok…).
Szóval, a párom vette a filmet, idegenkedtem tőle, de az állam leesett: gyerekfilm, amiben mély pszichológia van, a felnőttek számára is egyrészt remek szórakozás, másrészt (és ez az igazán fontos) elgondolkodtató alkotás: jól leírja, hogy is működünk. Nagyon élveztem, szívesen látnék belőle egy olyan verziót, ahol felnőttek agyába látnánk bele, akár egy folytatás formájában (pl. a huszonéves Rileyval a főszerepben).
Ugyanezen okból az end credits meg priceless, nagyon jó ötlet volt.

Egy szó, mint száz: ajánlom.