Ez a film tökéletesen példázza – bár, mivel gyilkosságról volt szó, igen szélsőségesen –, hogy a depresszió pont megfelelő eszköz arra, hogy önmagunkat érdekessé tegyük, és erre hivatkozva megússzunk dolgokat. A hányinger kerülget az ilyen emberektől; „depresszió az, amikor nem tudjuk elképzelni a jövőt”. Oh, istenem… ebből kiindulva az egész emberiség minden rossz nap, vagy kudarc után a homlokán hordhatná a depresszió profit-gazdag bélyegét.
Ellenben a film valami zseniálisan húzza le a leplet a szövevényes csavarosságról, amihez már-már tökéletes színészi alakítás társul. Mindenkinek csak ajánlani tudom, aki szereti az összeesküvés-elméleteket a valóságba importálva, és nem csupán a fantáziában megragadva.