Még nem dolgoztam fel egészen ezt a filmet. Egy részről gyönyörű, kicsit a Híd Terabithia földjére hangulatát hozza, csak annál mélyebb, annál megrázóbb, annál hatásosabb. A színészek egytől egyig kiválóak persze a főszereplő kisfiút ki kell emelni, de Sigourney Weaver Nagymamája is zseniális volt. Látszott, hogy akárhogy áll hozzá Connor, neki sem könnyebb semmivel.
A látványvilág, a vágások, a zene, minden tökéletes, de én amiket kiemelnék, azok a mesék. Mindegyik abszolút az életről és az emberekről szólt, mindegyiknek volt tanulsága, és mindegyik ismételten, egyszerűen megrázó volt a maga módján. A film vége felé meg már folyamatosan sírtam, nem azért, mert depresszív, mert nem kimondottan rossz érzéseket vált ki, hanem egyszerűen mert annyira mélyen érinti meg az embert, hogy nehéz kibírni könnyek nélkül. Kitép és összetör egy darabot az emberből, de segít is, hogy utána összerakja magát.
Mindenkinek látnia kéne.